17.Fejezet ~A vég~

Ezt az utolsó fejezetet a suli kezdés alkalmából rakjuk fel, és reméljük, hogy tettszeni fog nektek. :)


~Nessie~




- Én milyen gyorsan tudnám lefutni az egész utat?


- Miért? – kérdezte Alice kíváncsian.


- Mondd el, s megmondom! – utasítottam.


- Hát, kb. 6-6,5 óra. Szóval? – erősködött, s szeme csak úgy csillogott a kíváncsiságtól.



Gyors számításokat végeztem a fejemben, miközben Alice hirtelen vigyorogni kezdett. Akkor már látta, hogy elmegyek én is. Reménykedve néztem rá, hogy sikerül-e a tervem. De ő meg sem szólalt, továbbra is csak vigyorgott.

- Na? – kérdeztem mogorván. Az „újszülöttség” nem tett jót az idegeimnek.

Alice hirtelen összerázta a fejét:

- Mi, na? – érdeklődött zavarodottan.

- Sikerül a tervem? Vissza tudom hozni Jacobot? – mikor kiejtettem a nevét, melegség töltött el. A vámpíroknak vannak ilyen érzéseik?

- Hát eltűntél a látomásomban, vagyis találkozol vele. De nem muszáj visszajönni. – mondta, s közben láttam rajta, hogy tervezget. Értetlenül meredtem rá – Ha már úgy is elköltözünk, mi lenne, ha visszamennénk Forksba? Tudod, La Push mellé.

- Az nagyon jó lenne – mondtam,d e az agyam már a körül forgott, hogy hogyan jutok el a rezervátumba Jake előtt. Megszorítottam a nyakamban lévő medált, amit anyáék vettek nekem még régebben.

- Akkor mire vársz még, Nessie? Indulj, mi pedig majd később megyünk utánatok, mikor már az összes cuccot bepakoltuk, szóval szerint maximum egy nap múlva találkozunk – hadarta izgatottan, s már tárcsázta a repülőteret.

Teljesen önfeledten megpusziltam Alice-t és futni kezdtem Jake illata után. Magam mögött hagyva az eddigi életemet, a gyilkosságot, amit elkövettem és a barátaimat is, akikkel most nem is találkozhattam volna. Most mindez kissé sem szomorított el, mert egyre közelebb értem a célomhoz: hosszú, közös élet Jacobbal, a farkasommal.



~Alice~



Minden a jó irányba haladt. Forksba költözünk, Renesmee Jake után ment, és találkozni is fognak, mert láttam, hogy eltűnik. De a látomásom másik része még mindig aggasztott. Nem tudtam mire vélni. Igazat mondtam, hogy Renesmee találkozik Jacobbal, de csak egy bizonyos dolog után. Miután beszélt valaki mással. Valakivel, akinek homály fedte arcát.

- Biztos vagy benne? – kérdezte Jasper a hátam mögül.

- Miben?

- Hogy visszaköltözünk Forksba. Olyan zavart vagy – mondta aggódva.

- Persze, vissza szeretnék menni, csak… a látomásom miatt vagyok ilyen. Érzem, hogy történni fog valami. Érzem, de nem látom. Ilyenkor rossz, hogy Jake vérfarkas… - kacagtam fel keserűen. Már minden össze volt pakolva, a cuccainkat egy óra múlva viszi a gép, mi pedig futunk. Nem volt nehéz összeszedni az a maradék holmit, ami maradt az összedöntött házban…



~Nessie~



Már régóta futottam, de csak perceknek tűntek. Nem tudom, hol lehettem pontosan, valahol az autópályától 10 méterrel bentebb, az erdőben futottam. Mikor La Push-hoz értem, lassítottam a tempón és az út szélén futottam tovább. Jake még nem lehet itt, hiszen nem érzem a jellegzetes illatát. Hirtelen déjà vu érzésem lett, ahogy újra láttam a rezervátumot. Csak egy dolog lepett meg: a farkasok illata, amit még mindig pontosan lehetett érezni. Mintha az a 15 év nem is telt volna el. Gyorsan megkerestem Jake-ék régi házát, hogy ott várjam. Mikor megláttam a házat, nagyon leamortizált állapotban találtam, ráadásul minden hibát ki tudtam venni új, tökéletes szememmel. A fa elkorhadt rajta és nem nagyon egyezett a halvány emlékeimben látottakkal. Bekopogtam, hátha van bent valaki, mire nyikorgást hallottam, maró érzést éreztem a torkomban és egy őszes ember nyitott ajtót. Szemeim kitágultak mikor ráismertem.

- Billy! – mondtam döbbenten.

- Igen, Billy Black, de maga… kicsoda? – kérdezte rekedtes hangon, s közben meg-megállt levegőt venni. Nagyon megöregedett.

Aztán végig nézett rajtam vizslató szemekkel, s fintorogva hátrébb gördült kerekesszékével.

- Menjen el, maga vérszívó! A Volturitól jött? Nem elég, hogy a fiamat elvette tőlem? Most a többieket is meg akarja ölni és visszajött értük? - kiabálta, de látszott rajta, hogy megijedt. Nem értettem miről beszél.

- Billy, valamit nagyon félreértettél! Én nem Volturis vagyok! Nem emlékszel rám? – kérdeztem, s közbe Billy egyre hátrébb ment – Én vagyok az, Nessie, Renesmee Cullen!

Meglepődöttség suhant át az arcán.

- Nessie?! – kérdezte. Jól láttam, hogy reménység van a szemében? De mire fel?

- Ti…Te hogy-hogy itt? Túl… túlélted?

Értetlenül meredtem rá. Most mi van? Vagy az átváltozásra gondol? Biztos, hogy arra.

- Persze. Itt vagyok, csak túléltem. Viszont nagyon szörnyű volt.

- Azt meghiszem – suttogta elhaló hangon. – ennél rosszabb, alig ha lehet. De mégis hogyan? Jake is él?

Most már teljesen összezavarodtam. Miért ne élne? Egy másodperc töredékéig elgondolkoztam ezen. Aztán bekattant. Mi?! Ilyet feltételezni rólam?! Attól, hogy újszülött vagyok, még nem ölném meg azt, aki számomra a legfontosabb…

- Azért ez már sok, Billy! Én őt sosem ölném meg! – megfeszültek az izmaim.

Billy zavarodottan nézett rám.

- Nessie, azt hiszem, nem egy dologról beszélünk! Én arra értettem, hogy hogyan élted túl a Volturi támadását, és Jake is él-e?

Teljesen letaglóztam. Volturi? Megtámadni minket?

- Billy, azokkal a vámpírokkal nem találkoztunk, azóta amióta… megölte a többieket és mi pedig elmenekültünk. Jake él és virul és egy 10 perc múlva itt lesz.

Billynek felragyogott az arca, de aztán újra komor lett.

- De hát nem azért ment el a vérszívócsapat, hogy titeket levadásszon? Mert, ahogy elmentetek, nem sokkal rá, ők is elszivárogtak.

- Elmentek? – kérdeztem összezavarodva.

- Az összes olasz – mondta, s bólogatott.

Másodpercek alatt összeraktam a fejemben a dolgokat, mintha puzzle darabkák lennének.

- De akkor senki sem halt meg? Mindenki él?

- Nem, miért? – mosolygott rám, de én kétkedtem mosolyában.

- De Alice azt mondta, hogy mire visszaértek, már senki sem volt a környéken.

- Mikkor elment a Volturi, mindenki Denaliba ment egy hónapra, nem mintha lett volna esélyük menekülni a GPS-es, vadászos vérszívó elől… - magyarázta, s közben felkacagtam a Demetrinek adott nevén.

- Akkor nem haltak meg anyáék? – kérdeztem, mert még mindig nem tudatosult bennem.

- Nem. Élnek, csak kissé... rossz állapotban vannak.

Abban a pillanatban, hogy ezt kimondta, rohanni akartam hozzájuk, de úgy éreztem, jobb megvárni Jacobot. Már teljesen tisztázódott bennem minden, mikor bevillant egy kérdés.

- De Alice miért nem látta őket?

- Ha jól tudom, nem látja magunkfajtákat, igaz? – bólintottam – Akkor elég nehéz lenne, mivel Seth egész nap velük van – felvontam a szemöldökömet és vártam, hogy elmondja ennek az okát – Nagyon sajnálja a Culleneket, nem tudom, miért nem vámpírnak született… - forgatta a szemeit – na, meg aztán úgy könnyebb neki, hogy nem kell látnia a többiek fejében lévő fájdalmat, amit Jake miatt éreztek.

- Mi van velem? – kérdezte Jacob és belépett a házba. Mikor meglátott, kihagyott egy ütemet a szíve, mire én csak elmosolyodtam.

Rögtön elmagyaráztuk neki a félreértéseket, adtunk egy-egy puszit Billynek és siettünk a Cullen házba. Még mindig emlékeztem az útra, mintha nem telt volna el 15 év.



Mikor felléptünk a lépcsőre, úgy éreztem, megdobbant a szívem. Kopogni sem kellett, rögtön ajtót nyitott Carlisle. Feje fölött bekukkantottam a szobába. Mindenki a TV-t nézte, Seth pedig a földön hortyogott. Anyu apu ölében ült, üresen meredtek maguk elé, valami láthatatlanra. Szörnyű látvány volt, így hát visszafordultam Carlislehoz, aki észre sem vette a kiesést, olyan gyors szemlét tartottam.

- Jacob? Renesmee? – kérdezte suttogva és nagyokat pislogott.

Rázkódni kezdett a vállam és szúrt a szemem, ezért inkább gyorsan megöleltem. Láttam, ahogy apa felkapja a fejét, gondolom nagyapa gondolataira. Majd csatlakozott hozzá anyu is és az ajtóhoz rohantak. Tekintetük most más volt, mintha megtalálták volna az előbb keresett, láthatatlan dolgot. A szobából mindenki körénk sereglett, kivéve az alvó Sethet.

Csodálkozó pillantásokat kaptam. Mindenki csak nézett, s anyu hirtelen összevonta a szemöldökét, koncentrált, s megfogta apa arcát. Gondolom sikerült eltolnia a pajzsát, hogy kérdést tegyen fel, gondolatban.

- Igen, úgy tűnik, valóban itt van – mintha Jake-et észre se vették volna.

Anyu odaugrott hozzám és olyan erősen szorított meg, hogy ösztönből felmorogtam. Mindenki elvigyorodott, Emmett bácsi pedig bedobta magát.

- Húh, ha ilyen az anyjával, akkor milyen nehéz lehet Jakenek esténként… - arcára pajzán vigyort öltött. Anyu kezét Emmett arcán láttam, aki ettől elterült a földön, de a következő pillanatban megint engem ölelt. Gúnyosan kinyújtottam a földön fekvő nagybácsimra a nyelvemet.

Most már Esme, Rosalie és a többiek is ölelgettek.

- Na-na! Attól, hogy nincs szükségem levegőre, még szeretnék lélegezni! – mindenki kacagásban tört ki, most bármit mondtam, örömüket lelték benne, és viszont. A hangra felkelt Seth is.

- Mi van már itt? – kérdezte bágyadtan, de mikor meglátott minket, hangos, vonyítás szerű nevetésbe kezdett örömében.

Mindent elmeséltünk nekik, hogy mi történt az évek alatt, csak Jacobbal közös ügyeinkről nem szólt egyikünk sem. Végig apa és anya között ültem, Jake felettem állt, kezét a fejemen pihentette. Hirtelen kopogást hallottam. Az ajtón Alice, Jasper és Isadora lépett be bőröndökkel, amiket leejtettek, amint megláttak. Anya és Esme rögtön ott termett Alice mellett és Esme sírni kezdett könnyek nélkül. Nekik is elmeséltük az egészet, ma már másodszorra, de ma ez sem szeghette a kedvemet.



Széjjelszéledtünk, mindenki apróbb társaságokba kavarodott. Én kikúsztam Emmett és Rosalie közül és Jacobhoz siettem.

- Mizujs? – kérdeztem, s követtem Jacob tekintetét. Seth. Seth éppen máshova nézett, mégpedig Isadorára. Felmerült bennem, hogy zavarja az új vámpír közelsége, de nem ezt sugározta az arca. Túl lágy volt…

- Jajj ne! Seth, ez most komoly? – kérdezte Jake, kissé hangosan, mert mindenki ránk nézett. Apu igyekezett elfojtani egy mosolyt.

Seth idegesen lesütötte a szemeit és elpirult. Ekkor mindenki felfogta, kivéve engem és Dorát, aki értetlenkedve nézte a vörös fejű vérfarkast.

- Mi történt? – kérdeztem Jacobot a fülébe suttogva.

- Seth bevésődött Isadorába – rémlett, de nem tudtam, miről beszél, s mikor ezt látta, magyarázni kezdett – tudod, bevésődött, ami azt jelenti, hogy számára már csak az új vámpír kiscsaj létezik és halálosan szerelmes belé, tudod, úgy, mint én beléd… - mondta és befogta a száját.

Elfordult, morgott valami olyasmit, hogy basszus és kirohant a házból. Senki sem figyelt ránk, ezért utána futottam. Egy farönkön ült. Mikor észrevette jelenlétemet, könyörögve nézett rám.

- Bocsáss meg, Nessie, de nem bírom tovább. Ez nem csak a bevésődés miatt van, egyszerűen szeretlek és kész. Neked van választásod, ezért nem kötelezlek semmire. Ezért is jöttem el. Most szerintem megint itt a búcsú ideje – mondta, és lehajtotta a fejét.

- De Jake, én… - felnézett rám, s mivel nem találtam szavakat, megérintettem az arcát, régi képességemet használva.

Lepergettem előtte mindent, hogy mennyire szeretem, én mennyire nélkülözhetetlen nekem. Mikor befejeztem a képek, emlékek vetítését, várakozóan néztem rá. Ő sem talált szavakat, s mivel neki nincs vámpírképessége, ajkát a számra tapasztotta…



THE END



Ezzel a fejezettel első történetünket Dóval befejeztük. De nagyon sok ötletünk van, amik csak arra várnak, hogy leírjuk és közzétegyük a blogon! :)
Még nem tudjuk melyikkel kezdjünk ezért kérünk egy kis segítséget. Van egy szavazás a blogon, amit azért tettünk ki, hogy megkönnyítsétek a dolgunkat és, hogy tudjuk, ti mit szeretnétek.
Kérünk pár komit, hogy mit szóltok a történet végéről.
Puszil titeket:
Dó és Sza :D

~újabb díjak~

~hello~

újabb díjakat kaptunk GreenGirl-től!:)

1.Köszönd meg.
2.Rakd ki a blogodba.
3.5 titok a töriről és rólam
4..Add tovább legalább három embernek.

1.köszi GreenGirl!

2.kirakva:)

3.1:Nessie Jake után megy

   2: történni fog valami amit nem árulok el

   3: Bree összejön Erikkel

   4:Isadora szerelmes lesz egy vérfarkasba  (az, hogy kibe,  része a 2.pontnak)

   5: kb. 20 feji lesz, tehát lassan vége...:(

4: küldjük:

Krisztiinek: http://sotetarnyak.blogspot.com/

Lylynek:    http://acserediak.blogspot.com/

Kirának:    http://im-selfish.blogspot.com/

 

1.Köszönd meg.
2.Rakd ki a blogodba.
3.Írj magadról három dolgot
4.Add tovább legalább három embernek.
5.Hagyj üzenetet mindenkinél akinek tovább adtad.

1: Köszi GreenGirl! (megint ;))

2: megvan=)

3: 1: szertjük a fanfictionokat

    2: holnap után megyünk a Balcsira

    3: szeretjük az Éjszaka házát:)

4: küldjük:

Krisztiinek: http://sotetarnyak.blogspot.com/

Lylynek:    http://acserediak.blogspot.com/

Kirának:    http://im-selfish.blogspot.com/

Mégegyszer köszi!:D

díj.:D

.::Hello::.

ez elvileg a 2. díjunk, csak az előzőnél vártam, hogy Sza felrakja a blogunkra, de folyton halogatta...xD

ezért most a kezembe vettem az ügyet.:D

szóval...nagyon-nagyon-nagyon boldog vagyok, mert annak ellenére, hogy sok szünetet tartunk és az írási tudásom(mert Sza írásával minden rendben<3) sem közelíti meg a tiéteket, kaptunk egy díjat.:)

1.Megírod hogy kitől kaptad.
2.Írsz öt dolgot magadról.
3.Kiteszed a képet a blogodba.
4.Továbbadod legalább öt embernek.
5.Hagysz náluk egy megjegyzést

1.GreenGirl(http://jacobandnetty.blogspot.com/) küldte.:D
2. a mi esetünkben ez nem magadról, hanem rólunk:)
  ~sza szokott könyveket venni, kiolvassa, aztán lenyúlom tőle...xP
  ~én "tudok" zongorázni, és sza mindig azt akarja, hogy megtanítsam.hát eddig nem sok sikerrel jártam...
  ~imádunk zenét hallgatni és lips-ezni(L)
  ~az árvíz alatt náluk szálltam meg
  ~szombaton eljön hozzánk:D:D:D

3.kipipálva:)
4.küldjük:
  Krisztii [http://sotetarnyak.blogspot.com/]
  Luca    [http://luca-ifwemeetagain.blogspot.com/]
  Brigi    [http://twilightmskppen.blogspot.com/]
  Delia   [http://renesmeestory.blogspot.com/]
  Szylu   [http://www.szylu.blogspot.com/]
5.mindjárt:)

Nagyon köszönjük GreenGirl!:)

bocsi...:(

Van egy kis gondunk...

Sza-ék gépe elromlott, én pedig hulla fáradt vagyok, mert apáék (-.-") miatt még mindig táborozok.
Szóval szerintem egy kis ideig szünet lesz (igen, tudom, hogy már eddig is sokszor eltűntünk)
Minimum 3 hét, de lehet, hogy 4.
Ami Réku ajándékát illeti, még nem sikerült megírnunk, mert sosem engedik a táborban a tanárok, hogy bent legyek egész nap a szobában és írjak...-.-"xD
remélem megértitek...:(:(:'(

Dó

°°°nyertes°°°

Huhh... Ilyen se volt még.xD
én(Dó) írok új bejegyzést...:D
Szóval a Sza vagy Dó?-ra ketten írtatok (kettő imádnivaló olvasó) pedig 14(!) rendszeres olvasónk van.
Na, mindegy, a lényegre térek. Krisztii tippjje az volt, hogy Sza, Rékuu szerint pedig én.

And the winner is:

Rékuu:D
Az ajándékáról annyit, hogy ő választhat egy meg nem írt részt Nessie eddigi életéből (vagy akár a többi szereplőéből), mi pedig megírjuk neki. (De ha megengedi, akkor feltesszük és a többiek is el tudják majd olvasni, de erről csitt!xD)

Amúgy a heti friss szerintem elmarad, mert én írnék, csak elromlott a gépünk (most sem arról írok)
Holnap pedig megyek az Eclipse-re.(L)(L)(L)
Szijasztok!

16. Fejezet ~Összetűzés~

~Phil~




- Ha egy ujjal is hozzáért Matt-hez, én megölöm! – hallottam Justin gondolatát.

- Csatlakozok! – vakkantottam egyet helyeslően és gyorsabb tempóra váltottam, nehogy késő érjünk oda. Hány vérszívó van? A szőke, folyton komor pasi, 1. Az örökké pattogó, szerintem kissé elmebeteg koboldhajú, 2. A szőke, vörös szemű, de őt nem engedik harcolni, szóval nem számít. Matt csaja, 3. De várjuk… Matt csaja és az erőben lévő újszülött egy személy. Bár Matt azt mondta, hogy Nessie többször is rátámadt már, mert összevesztek azon, hogy Matt rajtakapta a barnaképű, izompacsirta farkassal, s Nessie azt mondta, hogy neki nem elég egy pasi. Ezért is romboltuk le a házukat. Mondjuk, nem tudom, hogy mi értelme volt ennek. Matt-nek mindig vannak őrült ötletei. Hirtelen képek jelentek meg a fejemben, Pennyről. Én ezt nem hiszem el…

- Justin, megkérhetnélek arra, hogy ne gondolj megint rá? – gondoltam magamban, s megint gyorsabban futottam.

- Ezzel jár a berögződés, öcsi! – üzent vissza, s hirtelen megtorpant – látod, amit én látok? – bökött mancsával a bokrok mögé. Kitágult szemekkel meredtem oda.

A látvány, döbbentő volt. Matt ott feküdt mozdulatlanul és hófehér bőrrel. Mellette térdelt, nekünk háttal, Renesmee. Ruhája véres volt, épp felemelkedett Matt válláról.

- Matt halott – gondoltam, mire Justin fészkelődni kezdett a rejtekhelyünkön.

- Megölöm! Miatta már nem él a barátunk! Gerinctelen, vérszívó mocsadék! Kis senkiházi, hogy képes megölni a szerelmét? – háborodott fel barátom. Én fiatalabb vagyok nála, de hamarabb lettem farkas. Ő még csak 2-3 hete csatlakozott, tehát nagyon nehéz nyugodtnak maradnia. Nekem eszembe se jutott, hogy most öljük meg Nessie-t. Túlságosan lesújtott a tény, hogy Matt halott. Gondolkozásomat Justin zörgése szakította meg, mert kiugrott a bokorból, s elindult Nessie felé. Követtem, hátha ketten többet érünk, de Renesmee meghallott, és hátrafordította a fejét. Jézusom! Újra megtorpantam. Nessie feje vértől csöpögött, szemei vöröslöttek. Minden véres volt rajta, kivéve a nyakláncot a nyakában. Ijesztően ránk vicsorgott, majd megindult felénk, önelégült mosollyal az arcán. Justin nem hátrált, de Nessie kikerülte és felém jött. Féltem tőle. Nem olyan volt, mint Nessie, akit megismertünk, hanem mint egy vámpír. Hátrálni kezdtem. Nessie szemei fogva tartották az enyémet.

- Gyere ide kutyus, gyere csak! Nem akarlak bántani, csak had szagoljam a véred illatát, kérlek! A félelem még finomabbá teszi… - suttogta csilingelő hangon - Gyere, vagy tudod mit? Nyugodtan maradj ott, csak vágd meg magadat. Had szagoljam ezt a finom illatot!

- Justin, mit csináljak?! – nyüszítettem.

- Nem tudom, maradj ott, gondolkozok! – mondta, s láttam a fejében lezajló ötleteket.

Nessie közeledett felém, s véres kezével megsimogatta az arcomat. Hirtelen egy kép formálódott, s mint egy szó, zúgott a fejemben. Vér. Valaki leemelte rólam Nessie kezét, ezzel megszakítva a látomást. Sőt, nem csak Nessie keze, hanem az egész teste megemelkedett, s egy mohás fatörzsre esett. Ekkor láttam meg a megmentőimet: Jasper és Alice.

- Térj észhez, Renesmee! Ez nem te vagy! – mondta neki Jasper, miközben kezével szorította, mert Nessie újabb és újabb szökéseket kísérelt meg.



~Nessie~



Matt vére még mindig bódítóan hatott rám. Bár, nem soká’ már megint ihatom az édes nedűt, ebből a másik farkasból… Kezek szorítottak meg hátulról, s elragadtak egy fatörzsig. Vicsorogva fordultam feléjük. Alice és Jasper. Megtört arcuk volt, de most nem foglalkoztam ezzel. Engem csak az érdekelt, hogy belekóstolhassak a farkasba.

- Térj észhez, Renesmee! Ez nem te vagy! – szorított le Jasper, s nyugalmat sugárzott felém. De a vámpír énem mindent vörös köddel borított be, s mint egy pajzs, „védett” minden külső beavatkozástól.

- Nessie, ne tedd ezt! Jake se szeretné! – fordult hozzám Alice. Jake. Ez a szó, mintha bombaként hatott volna a „pajzsomra”. De egyszeri említése nem volt elég erős. Mikor Jasper észrevette megingásomat, lazított a szorításán.

- Bízok benned Nessie, tudom, hogy sikerül megtalálnod önmagadat. Mind bízunk benned. Alice, Dora, én és Jacob is. Mindenkivel megesik az ilyen, s te még újszülött vagy. Térj észhez! – mondta, s újabb adag nyugalommal ostromolt. De most pont akkor küldte, mikor Jacob neve hallatára megszűnt a „pajzsom”, s így betört a vörös ködbe. Éreztem, ahogy kezdek újra önmagam lenni. Becsuktam a most minden bizonnyal vörös szemeimet, ezzel kizárva a külvilágot, s csak Jake-re gondoltam. Én nem akartam ezt. Nem akartam gyilkos lenni. Önmagam akartam maradni. Csak szimplán Nessie. Miért olyan nehéz ez? És hol van Jake? Mondjuk jó, hogy nincs itt és nem lát ilyen állapotban, de nekem szükségem van rá. Megöltem Matt-et. A szavak lesújtottak. Megöltem egy embert. Nem is egy embert, hanem azt az ember. Azt, akit szerettem. Miattam nem él… a vörös köd elillant, helyette szúrtak a szemeim, de nem tudtam könnyezni, így könnyek nélkül zokogtam. A vállam rázkódott, s mikor észrevette ezt Alice, leült mellém. Nyugtatóan a vállamra tette kezét, hátha javít a helyzeten. De nem. Attól még mindig gyilkos vagyok. Úgy tűnik Jasper észrevette, hogy rendbejöttem, mert megszólalt:

- Mindenki el innen, most már Alice egyedül elbír vele, csak egyedüllétre van szüksége.

A két farkas elindult Matt testét maguk után húzva, de még hátramorogtak rám, jelezve, hogy nem felejtik el, amit tettem. Jasper mögöttük ment, de ő nem morgott, hanem csak bátorítóan rám mosolygott.

Egy pár percig csendben ültünk, majd enyhült a zokogásom. Csukva volt a szemem, de magamon éreztem Alice pillantását.

- Hogy érzed magad? – szólalt meg halkan, mire kipattantak a szemeim.

- Mégis hogy lennék? Gyilkos vagyok, Alice! – fakadtam ki.

- Nessie, az ilyen mindenkivel megesik. Te még újszülöttnek számítasz, akkor is, ha eddig félvér voltál. Nem csoda, hogy nem tudtál uralkodni magadon. Még azon is meglepődtem, hogy el tudtál szaladni. Matt hibája az egész. Nem a tiéd – meg akartam szólalni, de közbevágott – Tudom, tudom. Te szeretted Matt-et, és…

- Nem vagyok biztos benne, Alice. Pont ez az! Én már úgy nem értem magamat! – nem hagytam, hogy végigmondja. Alice arcán önelégült mosoly jelent meg.

- Azt hittem, hogy sohasem esik le! Bocsáss meg Nessie, de én szó szerint örülök, hogy eltűnt az útból az a kutya – mondta még mindig vigyorogva.

- Alice! Nem vagyok biztos benne, hogy szeretem, de attól még ne sértegesd! Most öltem meg! Bosszút fognak állni rajtam Justin-ék! Meg fognak ölni! – világosítottam fel nagynénimet.

- Akkor nincs mit tenni, el kell költözni – vonta meg a vállát Alice.

- Alice, te megőrült… – kezdtem, de belegondoltam az ötletbe. A házunkat úgyis lerombolták, viszont ha elköltöznénk, lehetne egy új házunk Jake-kel, ami mondjuk a véletlen kedvéért egyszobás lenne… - jó ötlet!

- Nessie, ne fantáziálgass az egyszobás házról, mert…

- Nem úgy gondoltam, arra értettem, hogy… ha nem lenne több szobás, nekünk az is jó lenne. Amúgy hova költözünk? – tereltem a témát – Megkérdezem Jake-et, ő hova szeretne. Hol van? – kérdeztem, mert most esett le, hogy amióta megmentettem, nem láttam. Vártam, hogy elmondja Alice, de nem szólalt meg, csak lesütötte a szemét.

- Mi az, hogy mert? Miért ne gondoljak az egyszobás házra? – kérdeztem szemöldök felvonva.

- Lehet egy szobás, de nem hiszem, hogy egyedül szeretnél lakni.

- Miért? Jake nem akar velem lakni, amiért újszülött vagyok? Vagy ti tiltjátok meg neki?! – kérdeztem most már idegesen.

- Nem, arról szó sincs – titkolózott továbbra is Alice.

- Akkor?! – kiáltottam, s felálltam.

- Elmondom, csak nyugodj meg és ülj le! – úgy tettem, ahogy kért, hátha hamarabb kapom, meg a választ – Szóval Jake elment.

Ajkaim szétnyíltak és dülledt szemmel bámultam Alice-re.

- Hooo-hova? – hebegtem.

- Visszament La Push-ba.

- Mennyi idő, amíg odaér? – kérdeztem, remélve, hogy még nem késő.

- Azt mondta, hogy repülővel megy. Akkor Tampában felszáll a gépre, onnan megy Seattle-ig, onnan Port Angelesbe, aztán gondolom így kocsi nélkül, elfut, La Push-ig. Azt kb.… 7 óra repülő és 1-1,5 óra futás.

- Én milyen gyorsan tudnám lefutni az egész utat?

- Miért? – kérdezte Alice kíváncsian.

- Mondd el, s megmondom! – utasítottam.

- Hát, kb. 6-6,5 óra. Szóval? – erősködött, s szeme csak úgy csillogott a kíváncsiságtól.



SzaDó:

Sza vagy Dó? Ez itt a kérdés.xD

Szóval, amint látjátok, az a kérdés, hogy ki írta a fejezetet?

Kíváncsiak vagyunk, hogy rájöttök-e.

A választ komiban kell írni és az első helyes Sza-t vagy Dó-t író ajándékot kap!

Hatodikáig tart a verseny.

Reméljük, adhatunk ajándékot!:)

Eclipse /Élménybeszámoló/

Premier előtti vetítésre mentünk, a barátnőimmel. Pár részletet, már láttam, úgyhogy meg is volt a kedvenc jelenetem. Mégpedig az a rész, mikor Rosalie vissza emlékszik a múltjára. Nagyon élethűen adták vissza a korszakot. A harcolós részeket is ügyesen megcsinálták. Mikor az Eclipse-t olvastam könyvbe, szinte ugyan úgy adták elő a mozi vásznon, ahogy elképzeltem, márpedig ez nem könnyű. Az előző részhez hűen, a farasok itt is a kedvenceim voltak, ugyanúgy, mint a vámpírok. És arról a bizonyos gyűrűről, az előzetesben az volt a véleményem, hogy agyon csicsázták, nem lesz olyan hangulata, mint amilyet elképzeltem. De örülök, hogy tévedtem, tökéletesen beleillet a filmbe, olyan nem is tudom milyen volt az a rész, mikor mondta Edward, hogy mit tenne a 19. században, ha most abban az időszakban lenne. A vége felé a filmben pedig azt kérdezte tőlem barátnőm, hogy vége? És ezzel kizökkentett abból a valószerűtlen világból, amiben lebegtem az elmúlt két órán keresztül. A színészek hatalmasat alakítottak, a rendező szintén. Csak ajánlani tudom a filmet minden fannak, és annak is aki nem az.
Puszi:
Sza


U.i.:
Bocsi ha zavaros, de most értem haza és még mindig a film hatása alatt vagyok...

15. Fejezet~Egy hely, ahol éltem~

Dó: Rövidke feji lett és késtünk is… nem is keveset .


De mostanában nincs időm írni, mert apáék beírtak egy csomó árvízkárosult táborba…

Még az Eclipse premierre se tudok menni!*mérges fej*

Ráadásul rossz a netünk és csak nagyiéktól tudom elküldeni a fejiket Sza-nak.

Táborba megyek, egy hetes, szóval a kövi fejiről, egyelőre nem tudok semmit. Maximum, ha valaki lenne olyan kedves, és megírná nektek… Nem akarok senkire se célozni, Sza! xD

Szóval jövő héten jövök, akkor írok, aztán megint tábor egy hétig, utána három héten keresztül rendszeres friss, azután pedig Sza-val megyünk táborba

Bocsi, remélem, megértitek.

Nagyon- nagyon-nagyon-nagyon-nagyon… szóval nagyon köszönjük a díjat, nem hiszem, hogy megérdemeltük.

Krisztiinek pedig azt, hogy folyton hirdet minket a honlapján a http://www.sotetarnyak.blogspot.com/ –on, még egyszer mondom, illetve írom, a http://www.sotetarnyak.blogspot.com/ – on!

És sok köszönet a többi olvasónak is… na, jó ez túl nyálas..xD

Olvassatok!xD



~Nessie~



Nem hittem a szememnek. Matt ott harcolt Jake-kel. Szeretem Mat-tet, de Jacob fontosabb nekem. Muszáj közbelépnem. Nem hagyhatom, hogy megölje Őt, ha még most is akar elköltözni. Túlságosan szeretem. Na és Matt? Eddig miért érdekelt? Hogy nem vettem észre, hogy milyen valójában? Mert ha ez a valódi énje… Nekem adta az ártatlant, közben lerombolja a házat, ahol éltem kiskorom óta. Jacobbal. Ekkor hatalmas csattanást hallottam, ami visszarántott a valóságba. Körbenéztem. Alice és Jazz Justinnal és Phillel harcoltak, Isadora elment, ő még nem vehetett részt ebben, mert újszülött. Matt pedig… a földön tartotta hatalmas mancsaival Jacobot. Muszáj tennem valamit!



~Jacob~



Az a hülye kutya teljes erejéből a földhöz trancsírozott. Fogai épp egy darabot készültek kitépni a vállamból. Próbáltam harcolni, de felesleges volt minden erőlködésem. Matt fiatal, jóval erősseb, mint én. Lehet, hogy fel kellene adnom? Úgyis most akartam elköltözni, kinek hiányoznék Alice-en kívül? Feladtam. Teljes testemben ellazultam és vártam, hogy véget vessen az életemnek, de Matt távolodott tőlem. Sőt, nem is csak távolodott, hanem gyorsan elcikázott a levegőben, mintha valaki elhajította volna. De ki? A levegő mintha megfagyott volna körülöttem. Fejem megemelkedett és egy térdpár csúszott be alá. Megnéztem, hogy ki az. Alice. Alice?! Alice nem Justinnal harcol? De ha ő van itt, akkor hol van Nessie? Felpattantam a vámpír öléből és négykézlábra ugrottam, mivel még nem változtam vissza. Szemeimmel Nessie-t kerestem, de sehol sem láttam. Eltűnt ő és Matt is. Elfutottam a bokrok közé átváltozni, s közben minden szitokszót elmondtam magamban. Utálom Matt-et. Tiszta szívemből utálom, legszívesebben megölném. Most át tudom érezni Edward régi helyzetét, mikor én meg akartam ölni Bella miatt. Ugyanaz az egész, csak most én játszom a jófiút. Mert ha Nessie szereti azt, akkor én nem állok az útjába. Ahhoz túlságosan is szeretem.

- Most mi lesz?- kérdezte Alice, aki idő közben utánam jött.

- Ezt most komolyan te kérdezed? – mondtam a médiumnak flegmán.

- Hányszor kell, még emlékeztesselek, hogy nem látom a jövődet? Nektek, farkaskáknak még a memóriátok sem jó? – próbált viccelődni, de én alig hallottam a hangját – Szóval?

- Úgy tervezem, visszamegyek, La Push-ba, meg kellene látogatni…Clarie-t. Ő talán még él. Megveszem a repülőjegyet, aztán majd indulok.

- És Nessie?

- Mi lenne vele? Majd Matt vigyáz rá – szinte fájt, ahogy kiejtettem a szavakat.

- Mennyi időre? – kérdezte, s tudtam, mire céloz.

- Még nem tudom… Elég hosszú útnak tervezem… Egy-két, akár tíz év. Most megyek. Viszlát.

- Hiányozni fogsz. Akkor még az évszázadban látlak! – monda Alice és hallottam, ahogy halkan elindult visszafelé. Követtem példáját, és menni kezdtem az ellenkező irányba…



~Nessie~



Az agyam elborult, semmit sem láttam tisztán. Csak egy mondat hangzott a fejemben: el kell innen tűnnöm. Futni kezdtem, iránytalanul kavarogtam a vörös ködben. Hosszas menekülés után sikerült biztonságos távolra kerülnöm. A levegő kezdett kitisztulni, s vele együtt az agyam is. Sikerült megtalálnom a józanabbik felem, habár a vámpír énem még mindig jelen volt. Zavartan rogytam össze, de szerencsémre, egy mohás fatörzsre huppantam. Miért tettem?! Jobban mondva mit, mert az ok megvolt. Matt bántotta Jacobot. Az én Jacobomat. De attól függetlenül miért bántottam az „én” Matt-emet? Én Matt-em? Már ebben egyáltalán nem voltam biztos. Egy kisebb szellő felém áramlott, mire hirtelen leperegtek előttem az események.

Jacob a földön, Matt felette. Az utóbbi fölé álltam és kezeimmel ellöktem, mire ő egy fának esett. S igaz, hogy az kettétört, de hatalmas sebet hagyott Matt-en. Finom és kellemes illat furakodott az orromba. S ekkor rájöttem, Matt vérzik. Aztán már minden homályos. A vörös köd, a futás, a vérszomj.

Mintha még most is érezném Matt vérének az illatát. Mélyet szippantottam a kellemes nedű illatával megtelt levegőből. A vámpír énem megint előtérbe akarta helyezni magát, de nagy nehezen sikerült háttérbe szorítanom. Miért ilyen élénk ez az illat? Aztán megéreztem. Nem büdös, de kicsit sem kellemes vérfarkas szag. Jesszus! Matt itt van! Felugrottam, és mivel a hátam mögül éreztem jelenlétét, a másik irányba szökelltem. Vagyis csak szökelltem volna, mert hirtelen elkapta valami, illetve valaki a kezemet. De nem mancs volt, biztos átváltozott az előbb. A vérszomj egyre erősebben támadt rám.

- Menj innen! – szűrtem ki fogaim közül. Nem akartam bántani. De összedöntötte a házunkat és meg akarta ölni életem szerelmét! – jöttek az ellenérvek magamban. Na, jó, nem annyira akarom bántani…

- Muszáj beszélnünk, Nessie! – kérlelt, de én alig hallottam szavát, mert figyelmem új pontra terelődött. A keze, amivel szorította a csuklómat, véres volt. S a finom nedű patakszerűen folyt rá az én hideg bőrömre, majd végig a tenyerem mentén. Még jobban összeszorítottam a fogaimat és nem lélegeztem. De már a látvány, maga, túl ínycsiklandozó volt. Matt nagy levegőt vett és belekezdett a magyarázkodásba – Az nem az volt, aminek látszott… Ez egy szokás a farkasoknál. Így szoktunk… játszani! Én nem akartam bántani Jacob-ot.

Most már elegem van! Még, hogy nem akarta bántani?! A szemem láttára gyilkolászta! Kirántottam a vértől nedves kezemet az övéből és rávicsorogtam.

- Persze, ha te szereted Jake-et, akkor én imádom Alice ruháit! És ha már ilyen jól hazudozol, a házunkra mit találsz ki?! Rászállt egy túlsúlyos galamb és összedőlt alatta? Vagy ez is egy farkas játék? Üsd, amíg be nem lilul tőle a kezed? - morogtam rá, s a további beszédhez nagy levegőt vettem. Hatalmas hiba volt…



~Jasper~



Igaz, hogy egyedül harcoltam ellenük, de Justin és Phil kezdtek elfáradni, s néha-néha úgy intézték, hogy legyen egy kis kitérőjük a harcunk közben. Ezt kihasználva nyugalmat sugároztam feléjük, ők nagy nehezen, de megálltak és megkértek minket a szabad távozásra. Nem akartam bántani őket, muszáj volt leállítanom a harcot. Nem akartam olyan lenni, mint régen, Alice-szel való találkozásom előtt. Justin és Phil visszaváltoztak emberré, majd körbenéztek, keresték barátjukat, de csak Alice jött lassan kifelé az erdőből. Jacob és Matt eltűntek. Szerelmemhez siettem, akinek üvegessé vált a tekintete. Próbáltam nyugtatni, s hagytam, had láthassa végig a látomást. Mikor eltűnt a köd szeme felől, halkan odasúgtam neki:

- Nyugodj meg, kicsim! Mit láttál?

- Renesmee… – monda, de megakadt a beszédben.

- Mi történt Nessie-vel? – kérdeztem, de éreztem, hogy Justin és Phil nem találják Matt-et és meg akarnak támadni minket újra, de megnyugtattam őket, bár elég nehéz volt elérni higgadtságukat.

- Túl homályos… De nem lehet Jacobbal, mert ő az előbb ment el. Ki van a közelében, akinek nem látom a jövőjét? Hiszen az összes farkas itt van… - mondta Alice és végigpásztázta szemével a teret.

- Matt! – mondtuk egyszerre, mire a két másik farkas felénk kapta tekintetét, s egy pillanat múlva mellettünk termettek.

- Mit csináltatok vele?! – kérdezte morogva Phil. Képességem most semmit sem ért.

- Mi semmit – jelentettem ki higgadtan, de Alice-re pillantottam, hogy tényleg így van-e, és Jake nem ölte-e meg, aki apró bólintással jelezte, hogy igazat mondok.

- Mi semmit – motyogta Alice, mire kérdőn pillantottunk rá.

- Ezt mégis hogy érted?! – tört fel egy vad morgás Justin-ból, s Alice nyakához akart kapni, de szerelmem gyorsabb volt, s elfordította a fejét.

- Előre mondom, hogy nem a mi hibánk! – kezdte Alice, s ettől még kíváncsibb lettem.

- Nyögd már ki te vérszopó! – lökte meg Phil, de én elkaptam a kezét, s egy halk morgással a teste mellé szorítottam.

- Tudjátok, Nessie még „újszülött”, ezért nagyon nehéz irányítania magát. Renesmee mindent ügyesen csinált, amint megérezte Matt vérének szagát, elfutott, de az eszement barátotok követte az erdőbe… Így hát nem garantált az életben maradása.

- Hol van most? – kérdezte morogva Justin, de nem értettük kérdését, ezért kiegészítette – Nessie.

- Az erdőben valahol… - válaszolt Alice, én pedig még mindig le voltam döbbenve. Renesmee képes volt elfutni, pedig még csak újszülött. Hogyan? Még egy olyan dolog, amiben Bellára hasonlít. Gondolatmenetemen egy hatalmas sikítás szakította meg. Tudtam én, hogy nem fogja olyan sokáig bírni! Senkinek sincs akkora önuralma. Nem csak én voltam olyan, amilyen… a két farkas elkezdett futni a hang irányába.

- Bántani akarják Nessie-t! – mondta Alice, s ő is elfutott, majd én is utánuk eredtem.

14. Fejezet~Báránybőrbe bújt farkas~

- Nessie…? – kérdezte rekedten.

Nem akartam itt maradni vele, hogy még nagyobb bajt okozzak neki. De egyedül se hagyhatom. Hogy lehetek ilyen szörnyeteg?! Azt bántani, aki felnevelt? Aki átölelt és megnyugtatott, amikor valami butaságot tettem? Hát jól cserbenhagytam. Így köszönöm meg neki azt a sok szép emléket, amit adott? Nem volt kötelező felnevelnie. Igaz, hogy megígérte anyának, de simán lepasszolhatott volna egy gyermekotthonba. Most, hogy eszembe jutott szinte minden a gyerekkoromból még jobban megszerettem Jake-et. De lehet, hogy Ő már annyira sem szeret, mint mielőtt megharaptam volna, és ez fájt. Szinte égetett a gondolat, hogy Jake egyedül hagy, és Alice-ékkel elköltöznek valami jó messzi helyre, távol tőlem.
- Nessie, jól vagy? – kérdezte Jake. Még Ő kérdezi tőlem, hogy én jól vagyok-e?! Mindjárt összeesik, és még miattam aggódik? Meg fog halni az isten szerelmére! És erről, majd csak én tehetek!
- Figyelj, Nessie! Nagyon sajnálom, hogy utánad jöttem. Én nem akartalak zavarni, meg minden, csak annyit akartam mondani, hogy nem bánom, ha Matt mellett fogsz dönteni. Teljes mértékben megértem. Nem kell emiatt marcangolnod magad és bűntudatot érezned. Ezért úgy döntöttem, hogy elköltözök egy időre. Matt és a többiek vigyázni fognak rád. Csak elköszönni jöttem – az utolsó mondatot már suttogta.
Az agyam zsibbadni kezdett. Összeestem és elkezdtem könnyek nélkül zokogni. Nem bírtam felfogni, hogy itt hagy, bármilyen értelemben. Mert, vagy meghal, vagy elköltözik. Csak bőgtem, mint egy buta kis liba, aki azt se tudja mennyi, egyszer egy. Csak néztem, ahogyan kicsúszik a kezemből az irányítás. Hallottam a lépteket. Távolodik. Nem hagyhatom, hogy csak így elmenjen, meg kell állítanom. Miért nem fáj mindene? Miért nem haldoklik? Hisz megharaptam nem?! Már teljesen átváltoztam nem igaz?! Nem öregedem többé, és teljesen vámpír lettem. Megpróbáltam felállni, több-kevesebb sikerrel. Ekkor, már Jake nem volt sehol. Futottam és futottam a fák között. Egyre csak ez zakatolt a fejemben:
Épp most haldoklik, és te nem tehetsz SEMMIT!
Vettem egy mély levegőt, ami egy kicsit égette a torkomat, de jó értelemben és megpróbáltam az illata alapján megtalálni. De nem kellett tovább rohannom, mert egy fa tövében ült, fejét a mohás törzsnek támasztva. Még mindig sírtam. Legalábbis a szemem bizsergése ezt támasztotta alá. Jacob szomorúnak tűnt. Azt hiszem nem vett észre, mert az előtte levő napsütötte rétet figyelte és, mintha magában beszélt volna. Nagyon halkan beszélt, még vámpírhallással is alig hallottam.

~Jake szemszöge~

Csak ültem és vártam valami csodát, ami megmondaná, mi lenne a helyes. Itt hagyjam egyedül, amíg az a megbízhatatlan korcs vigyázna rá, míg én majd’ bele pusztulnék a hiányában, vagy maradjak mellette tudva, hogy biztonságba van, de ezzel még több fájdalmat okozva Nessie-nek.
- Nem hagyhatom, hogy szenvedjen. Ezt a döntést, muszáj volt meghoznom és jól döntöttem. Itt hagyom, elmegyek jó messzire, Alice-ék vigyáznak rá. Jaj, Bella! Sokkal könnyebb lenne, ha itt lennétek. Miért kellett meghalnotok?! Rám bíztad Őt is, pedig tudhattad volna, ez mennyi galibát fog okozni! Sajnálom, hogy most megszegem az ígéretem, miszerint vigyázni fogok rá – suttogtam magamnak, ezzel megerősítve azt, hogy helyesen cselekszem.
Hallottam, ahogy egy faág megreccsen. Odakaptam a fejem és megláttam Nessie-t. Elkezdett hátrálni egyre gyorsabban és gyorsabban. Míg végül megbotlott egy kiálló gyökérben és elesett. A rétnek azt a részét nem árnyékolták be fák, ahová esett. A nap rásütött csodás testére és tompán szikrázni kezdett. Gyönyörű látványt nyújtott. De egyvalami elvonta a figyelmemet ragyogó testéről. Az, hogy szája lefelé görbült és szeme szomorú volt. Gyorsan elkezdett hátrafelé csúszni. Úgy nézett ki, mintha félne tőlem. Felálltam a fa tövéből és közeledni kezdtem felé. Azt hiszem, ez nem volt valami jó ötlet, mert még gyorsabban próbált előlem menekülni, míg felállt és elfutott.


~Nessie szemszöge~

- Jaj, Bella! Sokkal könnyebb lenne, ha itt lennétek. Miért kellett meghalnotok?! Rám bíztad Őt is, pedig tudhattad volna, ez mennyi galibát fog okozni! – Még mondott valamit de én már nem hallottam. Tudtam, hogy csak egy púp vagyok a hátán!
Elkezdtem hátrafelé lépkedni, de ráléptem egy ágra, ami súlyom alatt megreccsent.

Jake felkapta a fejét. Észrevette, hogy ott vagyok és elindult felém. De én csak tovább hátráltam, egyre szaporázva lépteimet. A tudat, hogy nem szeret, belém hasított.

Amilyen ügyetlen vagyok (még vámpír létemre is) megbotlottam valamiben és szépen eltaknyoltam. A napfény rá esett a bőrömre, és tompán csillogott. Jake elbambult valamin, és én ezt kihasználva próbáltam ülve, hátrafelé csúszkálni. Egyszer csak elkezdett közeledni felém Jacob, de én minél messzebb akartam tőle kerülni. Nem akartam a közelébe kerülni, nehogy a végén rávessem magam. Felálltam és elkezdtem olyan gyorsan futni, amilyen gyorsan csak tudtam. Én szeretem Őt, de ha Ő nem, akkor tényleg úgy lenne a legjobb, ha elmenne. Így nem lennék a terhére. Muszáj megmondanom neki, hogy engem nem zavar, ha itt hagy és nyugodtan elmehet. Persze őrjítően hiányozni fog, de erről jobb, ha nem tud. Elkezdem lassítani, míg a végén megálltam. Hallottam, hogy nemsokára ideér. Addig össze kell szednem magam. A léptek egyre hangosabbak lettek, majd már nem hallottam őket. Megállt.
- Jake, beszélnünk kell. – Rám nézett a nagy, barna szemeivel és meginogtam a döntésemben. – Figyelj, engem nem zavar, ha elmész innen. Tedd azt, ami neked a legjobb. – Mikor ezeket a szavakat mondtam, megpróbáltam mosolyogni. Remélem, nem veszi észre, hogy ez csak egy mű mosoly, mert legszívesebben rácsimpaszkodtam volna, és addig bőgtem volna, míg itt nem marad.
- Nessie, az a legjobb, ha elmegyek. Igazad van. Ez lesz a legjobb mind kettőnknek.
Sokat gondolkodtam rajta, és mivel már „teljesen” vámpír lettél, meg tudod magad védeni. Nincs szükséged a segítségemre. Alice és Jasper vigyázni fognak rád. Megyek, becsomagolok, és holnapra már itt sem vagyok.
- Hova fogsz menni? – kérdeztem.
- Még nem tudom, de szerintem valami távolabbi helyre.
- Jake, hiányozni fogsz! Nem tudom, mihez fogok kezdeni nélküled!
- Nyugi, Nessie! Csak 1-2 évre megyek el. Utána visszajövök – mondta és elkezdett közelebb jönni hozzám, míg csak pár centi választott el minket. Úgy tűnt neki az is túl sok. Lehajolt és homlokon csókolt. Nem tudom, belőle mit váltott ki, de én még többet akartam, de nem tehettem semmit.
- A sebed jól van? – kérdeztem, mert még mindig nem értettem, hogy miért nem halt meg a mérgemtől.
- Úgy látszik, nem minden jutott az eszedbe a múltról. Neked nincs mérged, Nessie. Ezért nem lett tőle semmi bajom. Ja, és még valami! Ezt oda akartam adni, mielőtt elmegyek. – Belenyúlt a farmerzsebébe, és kivett belőle egy medált. – Ezt anyukád és apukád vette neked még karácsonyra, csak már nem tudták odaadni.
A medál gyönyörű volt. Egyszerű és varázslatos. Jacob felrakta a nyakamba.
A szüleim. Egy fájó érzés belemart a szívembe. Nagyon hiányoznak. Bárcsak itt lehetnének. Anya mindent rendbe hozna, apával elmehetnénk kirándulni, ha még itt lennének, minden rendben lenne. De most semmi sincs rendben. Jake elmegy, én rátámadhatok bármelyik emberre, Alice és Jasper nem élhetik a saját életüket miattam, és ha jól tudom, miattam haltak meg a szüleim, Rosalie, Emmet, nagyapa és nagymama. Meg még sokan mások. Az Ő életük az én lelkemen szárad.
- Na, én megyek csomagolni. Gyere te is haza, Nessie! – mondta, és elfutott.
- Oké, menjünk!
Mikor hazaértünk, rettenetes látvány fogadott minket. A házunk, amiben laktunk, le volt rombolva. Az összes emlékem, ami ahhoz a házhoz kötött, romba dőlt. Nem értettem mi történt. Jake befutott és elkezdett kiabálni Alice-éknek. Nem találta meg őket. Kijött, felkapott az ölébe és elfutott velem ahhoz a házhoz, ahol a partit tartottuk. Ott voltak Alicék.
Jasper és Isadora hozzánk futottak. Elmesélték, hogy mi történt és, hogy mit kell tennünk. De én már ezt nem hallottam. A hír, hogy Matt és a falkája tönkre tették az otthonunkat, összeroppantott. Miért tették ezt? Azt tudom, hogy Matt és én köztem sose volt olyan a kapcsolat, mint köztem és Jacob között, de azért szerettem. Valamilyen szinten. Most nem éreztem mást iránta, csak gyűlöletet. A következő pillanatban, pedig csak egy dolgot észleltem, hogy Jacobot leteperi valami, és Jake átváltozik farkassá. Alice a verandán ült, és meredt a semmibe. Jasper és Isadora pedig morogtak és szemük ijesztően összeszűkült. Ekkor ki tudtam venni, mivel harcol Jake. Egy másik farkassal. Tudtam ki volt az. Túl ismerős volt a bundája. Ez csak Matt lehetett!


Sziasztok!:)
Nem lett valami, "Húú, de jó fejezet!" de megtettem mindent ennek érdekében.
És a következő fejit már Dó hozza ezt megígérhetem!
Ami pedig a másik törimet illeti, jövő héten jön a bevezető része!


Hát akkor kellemes nyarat kívánunk mindenkinek!
Puszi:
Sza&Dó

~Új történet!~

Sziasztok!
Egy új történetbe kezdek, amit egy másik blogon fogtok megtalálni.
Címe: The Angel, who was dropped, onto the land/Az angyal, akit leejtettek a földre
Témája: Nem kapcsolódik az Alkonyathoz. Az ismerőjét megtaláljátok történet blogján.
A történetet én, Sza írom. Persze Dó nagy segítségemre lesz.
Remélem élvezni fogjátok az új törit is.
Puszi:
Sza



U.i.:
A J&N Story-ból Pénteken új feji!

°°Ízelítő°°

Ezen a héten nem tudjuk hozni a frisst, de jövőhéten bepótoljuk.
De hoztunk ízelítőt, és egy képet amit Sza szerkesztett.
Íme:
"Még mondott valamit de én már nem hallottam. Tudtam, hogy csak egy púp vagyok a hátán!
Elkezdtem hátrafelé lépkedni, de ráléptem egy ágra, ami súlyom alatt megreccsent.
Jake felkapta a fejét. Észrevette, hogy ott vagyok és elindult felém. De én csak tovább hátráltam, egyre szaporázva lépteimet. A tudat, hogy nem szeret, belém hasított."

És a kép:

13.Fejezet ~Botlás?!~

~Alice szemszög~


- Jazz, én úgy nem értem őket – panaszkodtam kedvesemnek, a parton, egy kis sziklán ülve, mert sikerült vele kettesben maradnom. Végigsimítottam ujjammal a csillogó bőrén. Muszáj volt néha vele lennem, mert az mindig elterelte a figyelmem róluk. Nagyon hiányoztak. Be kell vallanom magamnak, hogy csak azért öltöztettem ilyen ruhába Nessie-t, hogy rá emlékeztessen, az egykori legjobb barátnőmre. Már épp készültem felzokogni, mikor Jasper megnyugtatott. Ezért is kellett vele lennem néha, mert a képessége jól jött.

- Mit nem értesz, drágám? – kérdezte Jazz.

- Hát Nessie-t meg Jacobot. Lesüt róluk, hogy odavannak egymásért. Nem értem, hogy miért nem veszik észre. Pedig, ha rám hallgatnának…! Olyan jó páros lehetnének, mint mi – mondtam és lágy puszit nyomtam ajkaira.

- Ne szólj bele, ez az ő dolguk. Majd rájönnek valamikor. Bár remélem, hogy minél hamarabb, mert már kezdenek az idegeimre menni az érzéseikkel – dünnyögte Jazz és ő is megpuszilt.

- De te nem tudod milyen, amikor tudod, hogy össze fognak jönni, mert láttad - pedig az nagy szó az ő esetükben – ők meg nem veszik észre, hogy odavannak egymásért. Komolyan, mint egy szappanoperában – nevettem fel halkan.

- Amúgy miért hívtad meg Matt-et? Jacob érzései eléggé ellenszenvesek iránta. Azt hiszem, ha látja, hogy Renesmee-hez ér, kitekeri a nyakát. Hidd el, nem sok választotta el tőle, hogy nekiessen… – kuncogott fel Jasper.

- Azért hívtam, mert azt reméltem, hogy Jake a féltékenysége miatt beszélgetni fog Nessi-vel. De nem, rosszul sejtettem. Úgy tűnik, Renesmee nem veszi észre, hogy ő csak azt a hülye farkast szereti, nem pedig a másik, még hülyébb farkast – mondtam. Hirtelen lefagytam. Képek kúsztak az elmémbe, a jövőből. Nagyon homályosak voltak, gondolom valamelyik farkasról, vagy Nessie-ről. Most nem külső szemlélőként láttam a dolgot, hanem én voltam az egyik személy. Égett mindenem. Fájdalom nyílalt az összes végtagomba, és szédültem. Egy ordítást hallottam, majd a szám elé kaptam a kezem, s rájöttem, hogy én kiabáltam, mert az nyitva volt. Visszatértem a jelenbe. Üveges szemmel meredtem magam elé és halkan ziháltam az imént átéltek miatt.

- Ssss… Nyugodj meg, Alice-em! Mit láttál? – kérdezte Jazz, de nem tudtam egy helyben maradni. Felpattantam, elindultam a ház felé és csak annyit kiabáltam vissza Jaspernek:

- Nessie!



~Renesmee szemszög~



Sötétség. Mindenhol csak sötétség. Mintha lebegtem volna élettelenül. Csak arról tudtam, hogy még életben vagyok, hogy a fájdalom még mindig jelen volt a feketeség mellett. Kiabálni akartam. Kiabálni valakinek, hogy segítsen és öljön meg inkább, mint hogy itt szenvedjek. De ugyanakkor még nem akartam meghalni. Nem tudtam, mi történik velem. Miért nem halok meg már? Újra és újra elnyelt a sötétség, minden egyes alkalommal magába húzva egy darabot az életemből. Beszéltek körülöttem. Beszéltek, de nem értettem mit. Olyan volt, mintha akadozna a vonal egy telefonbeszélgetés során. Sőt, még annyit sem értettem belőle. Csak zúgás volt az egész. A sötétség most megint eltűnt egy pillanatra, vagyis csak kevésbé volt jelen. Tudtam mi következik. A fájdalom. A lábam, a karom, a gerincem, a bordáim – egyszóval az egész testem – beleremegett. Fájt. Mintha megtekeredett volna a testem és az összes csontom eltört volna. Képek tárultak a szemeim elé. Homályos, de ugyanakkor tiszta. Képek a múltból. Mindenre emlékeztem. Anyára, apára, Esme-re, Carlisle-ra, Rosalira és Emmett-re. Emlékeztem Clairre, akivel sokat játszottam La Pushban, mert belé is bevésődtek. Emlékeztem Forksra, a rezervátumra és a Volturira. Mindenre emlékeztem, és ettől csak jobban fájt az égés. Újabb képek. Az első emlékem anyáról, amikor átváltoztatta apa, mert kis híján megöltem. Emlékeztem a sebekre, amiket anyán ejtettem. A fájdalom egyre hevesebben tört rám. A tüdőm is fájt, az összes oxigén elégett benne. Levegő után kapkodtam, s nagy nehezen sikerült egy adagot belőle a tüdőmbe juttatnom. De már meg is bántam utána, mert ahogy végigment a torkomon, perzselte a testemet, az pedig újra és újra fellángolt a mentén. A fájdalom most ismét háttérbe szorult. Sötétség. Elnyelt a végtelen feketeség és megint lebegtem. Egy pár tizedmásodperc töredékéig még ebben a helyzetben voltam, aztán újra fájdalom. Feladom. A kezeim zsibbadtak, lábaimat nem éreztem. A tüdőm lángolt. Fuldokoltam. A levegő, ami nemrég perzselte a torkomat, nagy szusszanással kiszorult belőlem. A bordáim összepréselődtek. Az égető érzés a szívem felé vette az irányt. Lángoltam. Nem bírom már ki. Tudtam, hogy már közel vagyok a halálhoz. Még búcsúzóul próbáltam magam elé képzelni szeretteimet. Erőtlenül próbáltam emlékezni, de gyenge, zsibbadt agyamnak nem sikerült. Vége. Átadtam magam a fájdalomnak és nem harcoltam tovább. A szívem tombolt, s az öntudatlanság újra magával rántott, de most a vele járó érzés sem nyugodott. Egyszerre tört rám mind a kettő. Fájdalom és sötétség. Ráadásul borzasztó erősen. De hagytam magam. Hagytam, hogy szép lassan meghaljak. Az égető érzés a bal kezembe nyílalt. Csak a szívembe és a kezemben. De a tenyeremben más volt.

- Ne, Nessie ! Maradj itt velem ! Nem hagyhatsz itt egyedül ! – mondta egy kétségbeesett hang, aki a kezemet fogta. Matt ? Tudtam, hogy ő itt van, de ez nem ő volt. A szavak mástól származtak. Jacob. Itt volt mellettem utolsó perceimben. A fájdalom újabb erővel tört rám. Szólni akartam Jake-nek, hogy már nem bírom és bocsásson meg és, hogy majd ne szomorkodjon, de nem jött ki hang a számon, s a testem se mozdult. Zsibbadtan feküdtem. Nem akartam itt hagyni Jake-et. Vagy ha muszáj elmennem tőle, akkor legalább hagy búcsúzzak el. De nem tudtam már azt se. Könnyek szöktek a szemembe. Sírtam, de a könnyek egy idő után megszűntek, csak azok nélkül zokogtam. A lángolás a szívembe nyílalt, darabokra tépkedte azt. Dobogása felgyorsult, úgy verdesett, mint egy kis madár szíve, ha a kezedben tartod. Az égető tűz még jobban rákoncentrált az egyetlen még működő érzékszervemre. Ordítani akartam, de nem tudtam. Aztán vége. Szinte fel se fogtam. Csak a fájdalom hiánya maradt. Csak lebegtem a sötétben. Majd a hangok is kitisztultak. Mindent hallottam. Mindent, kivéve a szívemet.

- Alice, mi történik vele ?! - kérdezte Jake elfojtott hangon. Alice nem válaszolt, de nem volt csend. Hallottam, hogy kint madarak repkednek, hallottam, hogy valaki a tengerpartról fut felénk. Minden egyes zajt hallottam.

- Szólalj már meg Alice ! – kiabált rá egyszerre Jacob és Matt a nagynénimre, aki még mindig nem szólalt meg.

- Pszt ! –suttogta Alice.

- Nem maradok csendben ! Most azonnal elmondod, vagy... – ordította Jake.

- Pszt ! Csak nézd ! – mondta a nagynénim. Éreztem magamon mindenki tekintetét. Vártam, hogy az arcomat forróság öntse el, de nem. Most meg mi van ? A fájdalom már megszűnt, a sötétség is eltünedezett lassacskán. Akkor túléltem? Itt maradhatok Jacobbal? Na és persze Matt-el?

- Nessie, tudom, hogy már hallasz. Ha tényleg így van, akkor jelezd valamivel! – utasított Alice. Hallak! – akartam mondani, de nem tudtam, mert a torkom még mindig égett. Most meg mivel jelezzek?

- Nem reagál – állapította meg Jake, szomorú hangon.

Jacob szomorú? Muszáj, hogy valahogyan jelezzek nekik. Úgy döntöttem, hogy felülök, az a legjobb megoldás. Lassan, óvatosan – gondoltam magamban. Nemrég múlt el a szenvedés, ki tudja, még lehet, hogy hasra is esek. Lassan, óvatosan – gondoltam újra és elkezdtem felülni, de hihetetlen sebességgel és szédülés nélkül sikerült bemutatnom a mozdulatot.

- Hál’ Istennek, Nessie, ugye jól vagy? – kérdezte Jacob és megölelt. De nem láttam őt. Ekkor esett le, hogy még mindig csukva van a szemem. Kinyitottam, s a szoba levegője megtelt ámulattal. Mindenki az arcomra szegezte tekintetét csodálkozva, csak Alice-nek volt önelégült mosolya. Mi történt velem? Hánytam a rosszullét közben és rászáradt az arcomra? Pfuj… De tényleg, miért bámulnak engem?! Jake elengedett és a többiekre nézett:

- Mi van? – kérdezte. Rám nézett és leesett az álla. Eldöntöttem, hogy megkérdezem, mire Alice felkuncogott. Alice, már csak Alice. Mindenen nevet.

- Mi a ba…? - akartam mondani, de az égető érzés úgy bele nyílalt a torkomba, hogy odakaptam ahhoz mind a két kezemmel, s ez a mozdulatom ismét gyors volt. Ráadásul a hang, ami kijött a torkomon rémisztő volt. Láttam már egyszer ilyen egy filmben. A csajra roham jött és meg kellett műteni a hangszálait, aztán sokkal másabb lett a hangja (rossz értelemben). De nekem hol maradt a műtét? Ráadásul miért lett lágy és dallamos hanglejtésű? Egyáltalán mi történt velem?!

- Majd mindent elmesélünk, de most menj Alice-szel! – parancsolt rám Jasper. Hova? – akartam kérdezni, de már nem mertem kockáztatni, úgyhogy csak értetlenül meredtem rá.

- El kell menned vadászni – magyarázta én meg elindultam Alice-szel az ajtó felé. Aztán felfogtam hova megyünk. Vadászni? De minek? Nemrég voltam! Az erdőben jártunk, mikor Alice megszólalt:

- Jaj, de örülök Nessie! – ugrándozott. Úgy nézett ki, mint egy ötéves kisgyerek.

- Minek? – kérdeztem. Most már elviselhetőbb volt az égés, igaz, sokkal többféle illat keringett a torkomban.

- Annak, hogy vámpír lettél. Teljesen – ugrándozott tovább. Megtorpantam. Fejemben értelmes kérdés után kutattam, de nem találtam egyet se, ezért csak ennyit mondtam halkan:

- Hogyan?

- Nessie, ezt nem most kellene megbeszélnünk. Most gyorsan „egyél” egy-két állatkát, aztán visszamegyünk a házba, parti lefújva. Ott elmondunk mindent. Csak gyere már!

- Várj Alice! – fogtam meg a csuklóját – Matték jönnek hozzánk? – kérdeztem.

- Majd mindent elmondunk – mondta, és mikor lemondóan sóhajtottam egyet, megint vigyorogni kezdett – Ha tudnád, mi mindent tartogat számodra még a mai nap…

Nem figyeltem rá. Azt se fogtam fel, hogy mi történt. Még mindig csak egy dolgot éreztem: a hiányt. A fájdalom és a sötétség hiányát. Ez túl sok volt nekem. Az elmúlt pár nap nagyon megváltoztatott mindent. Tudtam, hogy mindent elmondanak majd, ezért gyorsan levadásztam három párducot. Az égető érzés megmaradt, de sokkal gyengébben. Visszafutottunk a parti házhoz, de a többiek már nem voltak ott. Kocsiba ültünk és hazahajtottunk. Én végig meg se szólaltam, csak Alice ujjongott néha, hogy: jaj, de jó!

Nem értettem semmit. Vártam, hogy végre elmondja valaki azt, hogy mi történt velem.

Mikor beálltunk a kocsifelhajtóra, Jazz jelent meg az ajtóban. Kételkedő szemmel nézett rám, aztán rám mosolygott. Mikor beértem a házba, furcsa szag csapta meg az orromat. Bántotta, ugyanakkor vágytam rá. Jasper biztos megértette zavartságomat, mert a segítségemre sietett.

- Ez csak a vérfarkas illat. A vámpírok nagyon érzékenyek rá, ugyanúgy, ahogy a farkasok is a miénkre. Téged, minden bizonnyal, csak azért nem zavar annyira, mert a Jacobhoz való vonzódásod enyhít rajta – halkan felmorogtam, ezért Jazz hozzátette ijedt arccal – mármint, olyan vonzódás, mint amit a gyerek érez az apja iránt.

Alice felnevetett. Körbenéztem a szobában, de csak Jazzéken kívül Dora-t láttam.

- Hol van Jake? – kérdeztem aggódva, de hangom lejtése még így is gyönyörű volt.

- Egyenlőre nem jöhet be, majd elmondjuk az okát – mondta Jasper, aztán belekezdett a történetbe – Renesmee. Most biztos azt akarod kérdezni, hogy mi történt veled. Nemde bár? – bólintottam. Jazz lehajtotta a fejét, úgy beszélt tovább – Te mindig is fél vámpír voltál, várható volt, hogy valamikor megállsz a fejlődésben. De Carlisle ampullája segített ezen, egy bizonyos pontig. Egészen 5 nappal ezelőttig. De mivel megtudtál mindent, ez gyengítette a szer hatását. A dolog, még ha te nem is vagy tudtában, felzaklatott, ezért végbement az átváltozás – hogy bír ilyen bonyolultan beszélni? – Mikor átalakultál vámpírrá, az teljesen megszűntette az ampullát. Elvileg emlékezned kellett volna mindenre…

- Emlékszem – vágtam közbe, mire felém kapta tekintetét.

- Hogyan? – kérdezte Alice meglepődötten.

- Eszembe jutott sok dolog, miközben átváltoztam – magyaráztam meg, s az átváltozás szó kiejtésekor kissé megborzongtam.

- Például? – kérdezte Jazz.

- Anyára, Apára, Carlisle-ra, Esme-re, Rosalie-re, Emmett-re, Clairre, Clearwaterékre, a rezervátumra, Forksra, a Volturira… - soroltam, de a Volturinál megálltam.

- Egyszóval: mindenre – mondta Jasper.

- Igen – sóhajtottam a sok emléken – Folytatod?

- Persze. Szóval átváltoztál, most már teljesen vámpír vagy. Ugyanolyan erős, ragadozó, hideg a bőröd és kemény…

- Várj! Ugyanolyan szép is vagyok, mint ti? – kérdeztem reménykedve. Jazz, Alice és Dora egyszerre felnevetett.

- Sőt! Talán még szebb, mint mi! – mosolygott rám Alice és egy tükör elé húzott. Végignéztem magamon. Meglepődve bámultam a tükörképemre. Még annál is jobban néztem ki, mint amikor délután Alice bűvészkedett rajtam. Egyszerűen alig ismertem magamra. Még mindig a kék ruha volt rajtam, ami tökéletesen illett a sápadt bőrömhöz és az aranybarna szemeimhez… aranybarna?! Hova tűntek a csokoládébarna szemeim?! Amúgy is, miért rögtön ilyen? Nem mintha nem örülnék neki.

- Hogy-hogy nem vörösek? – kérdeztem Jaspertől a szemeim felé bökve, még mindig döbbenten.

- Pontosan nem tudjuk, de szerintünk azért, mert már eddig is félig vámpír voltál, szóval már nagyjából túlestél az „újszülött” időszakon – magyarázta Jazz. Mosolyra húzódott a szám.

- Akkor én mehetek emberek közé? – a mosolyom egyre csak nőtt. Csak ezt az egyet nem bírtam volna ki. Mert ha nem mehetek emberek közé, akkor se Matt-tel, se Jake-kel nem találkozhatnék évekig, az pedig maga a borzalom lenne. Ráadásul akkor még Bree hiányát sem említettem, mert a barátaim is nagyon hiányoznának.

- Öhömm… - köhintett Jasper.

- Mondd el neki Jazz. Muszáj döntenie – bátorította Alice, amitől lefagytam. Miről kellene döntenem? Miért habozott Jazz? Miért nem akarja elmondani nekem?

- Miről? – kérdeztem feszülten tőlük.

- Hát… Nessie, szerintem attól, hogy már jobb az önuralmad, mint az újszülötteké, még nem kellene annyira elkapkodni az egészet. Nem mehetünk biztosra, ezért mellőznöd kellene az emberek közelségét, nehogy baj legyen – kezdte Jasper.

- Tehát nem mehetek suliba? – a suli kihagyása még nem is annyira gázos, a barátaimat távollétét meg valahogy csak kibírom. Elég nekem csak Matt és Jake, két ember, akire mindig számíthatok… Ember? – Várjunk csak, Jazz! Az emberekbe Jake és Matt is beletartozik?!

Jazz bólintott egyet. Ho..Mi..Miért?!

- Nem találkozhatok velük?! – kérdeztem hisztérikus, de még mindig csilingelő hangomon.

- Hát… – hajtotta le a fejét Alice – Azon gondolkoztunk, hogy milyen rossz lenne neked emberek nélkül a két év alatt, ezért úgy döntöttünk jól jönne egy ember neked. Úgyhogy…

Kissé belezavarodtam gondolatmenetébe, de aztán leesett. Vörös köd borította el az agyamat.

- Most azt kéritek, hogy válasszak közülük?! – hangom erőteljességén még én magam is meglepődtem. De végül is, azt kérték, hogy döntsek. Döntsek abban, hogy kit szeretek jobban, ki nélkül nem bírnám ki kb. két évig. Ha ez az ára, akkor inkább nem akarok vámpír lenni! Én nem tudok dönteni… Vállaim rázkódni kezdtek a zokogástól, de valami hiányzott. A könnyeim. Túl sok volt ez egyszerre nekem. Az állandó égető érzés a torkomban, vámpír lettem, barátaimat és szerelmeimet nélkülöznöm kell. Vagyis nem, csak döntsek, hogy melyik fontosabb nekem. Ha azt mondom, hogy Matt nélkül nem bírnám ki, akkor Jake magába omlana, hisz lánya ként szeret. Na persze én sem tudnék leélni nélküle éveket. Viszont ha őt választom, Matt lesz kiborulva, mert ő meg szeret engem, s nem csak rokonként néz rám.

- Nessie, jól vagy? – hadonászott előttem egy kéz, de engem már nem érdekelt. Kifutottam a házból és elindultam az erdőbe. Muszáj volt lenyugodnom valahogyan.



***



Már kb. 10 perce csak futottam, de nem múlt el a rosszullétem. Nem bírtam dönteni. A vörös köd is egyre jobban elfedte agyam nagy részét, s csak egy jelentősen kisebb részem maradt Renesmee. A torkom egyre jobban égett, már-már szinte fájt, pedig az elég érdekes egy vámpír esetében. Egy tisztás közelébe érkeztem, mikor megláttam három antilopot. Két hímet és egy nőstényt, aki a másik kettő között állt. Milyen ironikus… Rávetettem magamat a nőstényre és utolsó cseppig kiittam a vérét. Addig a többi elrohant, de nem bántam, azt hittem ez majd enyhíti a vérszomjamat. Tévedtem. Az égés egyre erősebben tört fel bennem. Aztán minden gyorsan történt. Hangok jöttek a bozót felől. Valami volt ott. Oldalra kaptam a fejem. Hallottam, hogy a vére száguldozik az ereiben. Szinte éreztem, ahogy az ütőeréhez szorítom fogamat. Nem tudtam magam maradni, csak a vérszomjam vezérelt. Ráugrottam a bokorban lévő állatra, de csukott szemmel, mert nem akartam látni, ahogy még egy állatot megölök. Jelen pillanatban undorodtam magamtól, amiért nem sikerül legyőznöm a szomjam. Áldozatom nagydarab volt, a vére még ínycsiklandozóbb, mint a többié, de még mindig nem nyitottam ki a szememet. Csak szívtam az édes nedűt, minden újabb kortyot élvezve nyeltem le.

- Nessie… - hallottam egy rekedt hangot kezeim alól. Szemeim felpattantak. Az áldozatom egy ember volt. Egy bizonyos ember. Jézusom, mit tettem?! Gyorsan ellöktem magamat tőle, ügyelve arra, nehogy baja essék. Most mit fogok mondani neki? Bocs, hogy szívtam a véredet. Vámpír vagyok, tehát várható volt, de sebaj, maximum meghalsz. Zokogni kezdtem, ismét könnyek nélkül. Felpattantam és lassú léptekkel elindultam valamerre. Muszáj lett volna ottmaradnom vele, de nem tudtam. Féltem, hogy újból rávetem magamat. Gondolkodásomat megszakította valaki azzal, hogy megfogta a csuklómat. Az illető felé fordultam, ügyelve, nehogy levegőt vegyek. Áldozatom véres alakjával nézett rám. Összetört volt, de nem engedte el a kezemet.

- Nessie…? – kérdezte rekedten.



Sziasztok!:D
Hát a függővég elengethetelen...
De nem is ezért írok!
Azt szeretném megkérdezni, hogy tetszik-e az új dizi?
Kérek szépen véleményeket!Ő.Ő
Ja és persze a fejezetre is!
Azt szeretném kérdezni, hogy amerre most elindultunk (mármint a történetben) az tetszik-e nektek?
Puszi:
Sza

Ízelítő! :)

"Láttam már egyszer ilyet egy filmben. A csajra roham jött és meg kellett műteni a hangszálait, aztán sokkal másabb lett a hangja (rossz értelemben). De nekem hol maradt a műtét? Ráadásul miért lett lágy és dallamos hanglejtésű? Egyáltalán mi történt velem?!"

12.Fejezet~Képesség~

Extrahosszú fejezet:D (kb. 4 oldal szokott lenni, de ez most 8)



Megjegyzés: Nessie jövőjét nem látja tisztán Alice. A farkasokét még homályosabban.



- Ha már úgy is „vele találkozol ma”, akkor gondoltam, hogy elhívom a délutáni partira – vigyorgott rám a nagynénim. Micsoda??



De mi van, ha még mindig haragszik rám? Képes lenne megölni a többiek előtt is? Jézusom! Alice kezd meghülyülni? Hogy volt képes meghívni pont őt?

- Hahó! – valaki vadul hadonászott a szemeim előtt – Föld hívja Renesmee-t! Itt vagy Nessie?

Kérdezte Alice, de még mindig nem tudtam válaszolni neki a döbbenettől.

- Nessie - morogta idegesen Alice – most csendkirályt játszol? Elvitte a cica a nyelved? Hahó!

Megráztam a fejemet. Vettem egy nagy levegőt, majd kifújtam és megszólaltam:

- Alice. Miért hívtad el Matt-et? – magam is meglepődtem hangom erőteljességén. Alice csalódottan és összezavartan nézett rám.

- Azt hittem örülni fogsz… - sóhajtott fel.

- Mégis mit hittél? A volt „pasimat” - aki meg akart ölni, mert azt hitte, hogy egy vérszívó, emberölő vámpír vagyok, de nem sikerült neki s az óta nem tartjuk a kapcsolatot – meghívod életem eddigi legjobbnak ígérkező partijára, amivel teljesen el is ronthatod azt – fakadtam ki.

- De én látta…

- A látomásaid képlékenyek! – vágtam hozzá, mire ő meglepődve nézett rám.

- Ezt meg honnan veszed? Az én látomásaim rólad, bár igaz, hogy csak kevés van, mert rólad nem tisztán látok mindent, de 100%-ban be fognak teljesülni, vagyis ha nem, az az egy biztosan – vigyorgott maga elé.

- Jasper mondta, hogy azok. Mert a jövő folyton változik. Amúgy megosztanád velem a rólam szóló látomásaidat? – kérdeztem, mert kissé kíváncsi voltam.

- Ha úgyis változik - szerinted – akkor miért érdekel? – mondta, majd sértődötten elfordult tőlem.

Elrontja a napomat azzal, hogy elhívja az exemet a bulira és ő sértődik meg? Jól jött volna most Jazz, mert kezdtem elveszíteni az irányítást dühöm felett. Jól van Nessie – jesszus, magamhoz beszélek?! – nagy levegő! Ki a rosszat, be a jót! Gondolkozz ésszerűen. Ha most beszólsz Alice-nek, akkor még jobban elrontod a délutánt, és még Alice is mérges lesz rád. De ha most nem kötsz bele és csak magadban hordod le mindennek, akkor még jó napod is lehet, sőt Jacob is ott lesz. Szóval terv: úgy viselkedni, mintha nem zavarna a tudat, hogy az expasimmal találkozok, és kedvesnek lenni a nagynénimmel. Csak megoldom valahogy. Észre se vettem volna, hogy megérkezünk, ha Alice nem állítja le a kocsit. Felé néztem, de ő meg sem moccant. Tekintete sivár volt, előre meredt. Még mindig duzzogott. Valamivel ki kell engesztelnem. Gondolkozz…

- Sajnálom – na, ez aztán a legjobb bocsánatkérés. De Alice még mindig nem mozdult meg. Most mit csináljak? Alice mitől vidám? Amit szeret. Mit szeret? Vásárolni? Á, megvan – Akkor egyedül menjek be a Gucci-ba?

Siker! Alice szemei felcsillantak és máris kipattant a kocsiból. Lassan kikászálódtam én is, majd észrevettem, hogy Alice leveszi a kendőt. Nem fél attól, hogy meglátják a gyémántszerűen csillogó bőrét? Mikor meglátta érdeklődő tekintetemet, rám mosolygott:

- Csak délután fog sütni a nap – jelentette ki és elkezdett rángatni a pláza felé. Behúzott az épületbe, én pedig körülnéztem. Jesszusom, ennyi ruhát! Ugye még nem késő? Visszafordulhatok? Segítsééég!!! De Alice csak húzott a boltok felé, s közben sorolta a meglátogatandó boltok nevét…



***



- Kész vagy, Nessie? – szólt be az öltözőfülkébe Alice. Ha tudná, hogy már 1 perce csak ülök, és hozzá se értem még a ruhához. Már teljesen elfáradtam… A hasam émelygett, a fejem fájt és iszonyatosan szédültem. Teljesen összeroskadtam. Ez volt a 6. bolt ahova bementünk, mindenhol minimum 12-13 ruhapróba, és mindezt 1,5 óra alatt. Azért figyelembe vehetné, hogy én csak félig vagyok vámpír, nekem alvásra is van szükségem.

- Nessie, bemegyek, ha nem jössz ki! – fenyegetőzött Alice, de nem érdekelt. Túl fáradt voltam a veszekedéshez is.

- Ha most azonnal nem jössz ki, bemegyek! 1…2…3…

A próbafülke függönye kivágódott és a kobold jött be rajta. Mikor meglátta, hogy ott ülök, odajött és felsegített.

- Már kezdtem azt hinni, hogy kiszöktél! – sóhajtott fel, majd kifejezése idegessé vált – Miért nem öltözöl?

- Máris, csak kissé rosszul érzem magam. Ez túl sok volt nekem…

- Ne panaszkodj Nessie! Ez az utolsó bolt, majd pihensz, miközben csinálom a hajad – utolsó bolt? Ezt is megélem? Hirtelen kaptam egy kis energiát és kitessékeltem Alice-t, hogy fel tudjam venni a ruhát.

- Na, ezt szeretem – mondta elégedetten Alice, látva, hogy kedvem lett.

Megnéztem a ruhát. Már megint mit ad rám? Egy mélykék, fodros, a vállamat szabadon hagyó darab volt. A címkén francia szavak álltak, biztos drága lesz. Felvettem, s összehívtam a cipzárt az oldalán. Alice hirtelen elhúzta a függönyt.

- Tökéletes – mondta elégedetten.

Visszaöltöztem és a pénztárhoz mentünk. Beálltunk a sorba, csak ketten voltak előttünk.

- Én tudtam, hogy megtaláljuk a legjobb ruhát számodra – mosolygott Alice.

- Egy dolgot elárulsz? – kérdeztem nyúzottan, mert a rosszullét ismét rám jött – Miért vettünk annyi ruhát, ha csak ez az egy kellett?

- Csak nem hiszed, hogy üres kézzel hazamentünk volna? Amúgy is, ez a póló olyan cuki! – mutatott az egyik kosár tetejére.



***



Idegesen doboltam ujjaimmal a fürdőszobaszekrény szélén. Végtagjaim teljesen elzsibbadtak a sok üléstől. Már két óra tizenhét perce ültem itt. Unalmamban a perceket számoltam magamban. Alice mérgesen nézett rám, mert körömlakkom majdnem elkenődött.

- Hogy álltok? – kérdezte Jake kintről. Az utóbbi két órában gyakran jött megkérdezni ezt.

- Már csak egy perc. Kibírod! – utasított a parancsnok, s úgy mondta, mintha mindkettőnknek szólt volna mondata.

Most a hajamat igazította meg, majd hátrébb állt egy lépéssel és így szólt:

- Kész is vagyunk! Most várj még egy percet, amíg megszárad a lakkod, addig én elkészülök! – adta ki a parancsokat megint, de meg se várta a válaszomat, már ki is ment.

Fáradt voltam. Alig bírtam megszólalni, sőt még a sok ülés is rossz volt. Felálltam, hogy megmozgassam izmaimat. Lábam egy nagy roppanással jelezte elgémberedtségét. Meg akartam ropogtatni az ujjaimat, mikor Alice visszaért. Zöld ruhát viselt, a szokottnál is gyönyörűbb volt. Szájtátva néztem, hogy ennyi idő alatt kész lett. Mosolyogva húzott ki a folyosóra. Egy gyönyörű nő állt ott. Szép, göndör fürtjei lágyan omlottak vállaira, s kék ruhát viselt.

Kezemet nyújtottam felé, hogy kezet fogjak vele, de ugyanerre gondolt, mert az ő keze az enyémmel egyszerre lendült meg. Gyorsan visszakaptuk mind a ketten a kezünket, majd zavartan pillantottunk egymásra. Alice kuncogni kezdett bakizásunkon. Észrevettem, hogy a nő mögött is kacarászik a nagynénim. Hogyan? Aztán leesett. A nő én voltam. Szemeim a tükörben kikerekedtek és úgy néztem az Alice által készített „magamat”, mint egy gyengeelméjű. Jake kiszólt a szobájából:

- Kész vagytok? – szobaajtó kilincse lenyomódik. Jacob elindul felénk. Én még mindig csak bámultam magam, mintha még nem néztem volna soha életemben tükörbe. Jacob egyre közeledett és megint beszélni kezdett, amolyan Alice-s módon, hadarva – Csak mert, 2 órával hamarabb kellene mennünk, hogy mindent elkészítsünk, bár szerintem már te mindent elkészítettél, igaz Alice? De szükséges lenne odaérnünk hamarabb, hogy azt higgyék én is segítettem. Kivéve ha, minden rózsaszín lett, vagy tündéres, mert az nem vállalom magam… Bella?!

Jake szemei kitágultak és furcsállóan meredtek rám. A hasamban pillangók repkedtek és elpirultam nézésétől. Csak egy dolog nem stimmelt. Miért mondta azt, hogy Bella? Rám értette? Bella az anyukám neve volt. Összekevert anyával? Zavartságomban Alice-re néztem, aki fájdalommal teli szemekkel merengett. Olyan rossz volt így látni. Megböktem a könyökömmel:

- Alice, jól vagy? – mondtam, s ahogy a szavak elhagyták a szám, Alice megrándult, idegesen körbenézett. Majd mikor észrevette a társaságunkat, mosolyogni kezdett, de ez a mosoly nem az Alice-es mosolygás volt. Olyan volt, mint egy maszk, amit magára húzott álcaképpen. Csilingelő hangján megszólalt, de most ez is fájdalmasan csengett.

- Nem, nem Bella. Jake, nem kellene venni neked egy szemüveget? Nem ismered meg Nessie-t? – próbálta oldani a feszültséget. Jacob rájött, hogy még mindig engem stíröl, ezért megrázta a fejét és Alice felé fordult. Csak képzelődtem, vagy tényleg ki volt pirulva az arca?

- De, megismerem, csak a ruha zavart be – mondta kábult hangon – tudod, hogy Bella ilyen ruhában volt Edwarddal a bálon, mikor gipszbe volt a lába.

- Indulhatunk? – kérdeztem, mert nem értettem, hogy miről beszélnek és kissé kényelmetlenül éreztem magam.

- Persze – mosolygott rám Alice – úgy látom Jake is megtalálta a ruháját, amit kikészítettem neki – kacsintott rám, mire eszembe jutott, hogy mire céloz. Eddig meg sem néztem, hogy miben van Jake? Végignéztem a farkasomon és elképesztő látványban részesültem. Istenien nézett ki (nem mintha amúgy nem jól nézett volna ki…). Kékes-szürke ing, fekete mellény volt rajta, egy farmerrel és tornacipővel. Haja kócosan állt, szívdöglesztően jól állt neki. Alice megrázta a vállamat.

- Akkor menjünk – mondta 1000 Wattos mosollyal és az ajtó felé húzott minket.



***

Fél órás út után végre megérkeztünk. Bár elég jó volt az út, mert Alice vezetett, a kajáknak lefoglalta az anyósülést, minket meg egymás mellé ültetett, de ügyelt arra, hogy 1 cm távolság se legyen köztünk. Mindent telerakott cuccokkal, s nekünk majdnem, hogy 1 ülésen kellett megosztoznunk. Mikor kiszálltam az autóból, vettem egy mély levegőt, és megmozgattam elült izmaimat. Alice a ház felé terelt minket, ami kívülről is tökéletesen fel volt díszítve, de mikor nagynénim beinvitált minket, azt hittem elájulok.

- Ez gyönyörű – nyögtem ki a kék díszítés láttán. Majd magamra és Jake-re néztem és rádöbbentem az egészre. A ruhánk színe tökéletesen passzolt a berendezéshez. Hát igen, Alice már csak Alice, és nála a színeknek passzolniuk kell…

- Köszi – vigyorgott rám a „lakberendező”.

- Amúgy honnan szerezted a házat? – kérdezte a farkasom.

- Egy ismerősöm adta kölcsön. Most pedig nézzük meg a partot!



A távot futva tettük meg, így 4-5 percbe tellett. A part kissé messze volt, de megérte lemenni oda. A hely szintén tökéletesen be volt rendezve. A panoráma csodálatos látványa majdnem úgy kápráztatott el, mint Jake. Mmm… Miket gondolok?!

- Tetszik? – kérdezte boci szemekkel Alice.

- Hát hogy ne tetszene? – kérdezett vissza Jake.

- Úgy érzem… Valami azt sugallja, hogy nagyon szép napotok… köhömm… napunk lesz! – mondta Alice és egyszerre megölelt mind a kettőnket, majd fejével hátrább araszolt úgy, hogy a mieink majdnem összeértek. A gyomrom megint remegni kezdett és meg is szédültem, gondolom Jake közelségétől. Jacob köhintett egyet és szétrebbentünk egymástól. Alice egy rosszalló pillantást vetett a farkasomra, aztán elindult vissza a ház felé, hogy ott fogadhassa a vendégeket. Halkan dudorászott, de tökéletesen hallottam énekét:

- tá-rá-rá-táríráraram… - mi?! Ez nem az esküvői induló? Ez most vicc? Ránéztem Jake-re. Maga elé meredt. Bármit megadtam volna, ha most tudtam volna, mit gondol. Remélem, nem esik le neki, hogy Alice miért dúdolta ezt. Eddig legalább sikerült eltitkolnom előle.

- Na, mi van? Nem jöttök? Vagy tovább gyönyörködtök a kilátásban? - kuncogott Alice - Jazz és Dora már itt vannak, a farkasok 1,5 perc múlva érnek a házhoz, úgyhogy már késésben vagyunk…

- Farkasok? Nem csak Matt? – kérdeztem összezavarodva.

- Csak nem hitted, hogy képes vagyok a többi kutyust kihagyni ebből? – kacarászott saját magán továbbra is. Jake alig hallhatóan felmorgott.

- Jó, jó. Te okos kutyus vagy! Van jutalomfalatod is… - csak nekem tűnt fel, hogy Alice mostanában elég kétértelműen beszél?! – Gyertek már!



Visszaszáguldottunk a házhoz, bár nekem nem volt sok kedvem… Az ajtó előtt megálltam. Nem akartam találkozni Matt-el. Féltem vele találkozni. Mi van, ha még mindig meg akar ölni? Igaz, hogy az csak félreértés volt, de lehet, hogy nem csak azért utált, mert azt hitte embereket ölök.

- Minden rendben lesz, ne izgulj Nessiem! – ébresztett fel elmélkedésemből Jake. Rápillantottam pilláim alól. Bátorítóan mosolygott és a kezét nyújtotta felém. Egy kicsit haboztam, majd megfogtam a kézfejét és elindultunk a bent várakozó vendégek felé. Bentről halk beszéd hallatszott, de mikor Jacob lenyomta a kilincset, hirtelen mindenki elhallgatott bent. Mint ha valamit titkolnának. Előlünk? Alice valamit szervezett? Vagy csak előlem? Körbenéztem a helyiségben. Egy kék huzatú kanapén ült Jasper és Dora. Az asztalnál két magas, erős alkatú ember volt, akik elismerően tömték magukba a jobbnál jobb Alice féle süteményeket. Nem láttam még őket, de nagyon ismerősnek tűntek. Aztán megláttam a szemüket. A két farkas, aki Matt-el volt a mezőn. Óvatosan megint feléjük néztem, de mikor láttam, hogy mosolyognak, megnyugodtam. Tovább mentem szemeimmel az embereken. Alice össze-visszaugrált, újabb és újabb ételeket hozva, a farkasok által megevettek helyett. Eltrappolt egy másik helyiségbe, biztos elfogyott valami. Már csak egy ember volt hátra a szobában. Nagy levegő, kifújni… Fejemet oldalra fordítottam. Ott volt. Ott állt Matt. Belekortyolt a poharában lévő üdítőbe. Láthatólag nem vette észre, hogy bent vagyunk, teljesen máshol járt. Abbahagyta az ivást és letette a poharat. Szemei körbejártak a szobában és észrevett. Felénk biccentett a fejével és lesütötte szemeit. Akkor még haragszik rám? Most mi van? Már egy ideje csendben álltunk ott, mikor Alice visszajött:

- Elvitte a cica nyelveteket? Eltűnök 1 percre és leáll az élet? – mosolygott ránk.

- Ömm… Szerintem menjünk le a partra. Jó? – kérdezte Jake.

Veled akárhova… Jézus, már megint miket gondolok?!

- Nekem jó. Indulhatunk! – mondta az egyik farkas.

- Oké!

- Indulás!

- Rendben! – hallatszott mindenhonnan a sok helyeslő hang.

- Gyertek, mutatom az utat – szólt Alice és elindult az ajtó felé, emberi tempóban.

Elöl ment ő és Jasper. Mögöttük Dora és Jake, majd a két farkas. Matt még mindig csak állt. Elindultam a farkasok után, mire ő követett. Szuper… Most vele kell végig mennem a partig, ami jó messze van innen. Alice biztos látta ezt előre! Imádom ezt a kis kedves koboldot… - morogtam magamban.

- Helló! – szólalt meg Matt.

- Szia – köszöntem vissza, s közben az ajkamat harapdáltam. Megfogta a csuklómat és maga felé fordított.

- Nessie, kérhetek valamit? – az arcára néztem. Szomorúan, bűnbánóan nézett le rám. Az okát nem tudtam, de nagyon megsajnáltam. Olyan megtört volt, hogy nem tudtam nemet mondani neki. Elfelejtettem azt, hogy mit mondott nekem a telefonban, az erdőben történteket. Rájöttem, hogy szeretem Matt-et. Nem annyira, mint Jake-et, de szerettem. Egyszerre két embert – jobban mondva vérfarkast – szeretek. Ez nem hangzik kissé furán?

- Persze, bármit – nyögtem ki.

- Bocsáss meg, kérlek! – mondta és várt egy kicsit, hátha megszólalok, de nem jött ki hang a torkomon – Bocsáss meg, hogy mindenféle dolgot feltételeztem rólad, hogy kiabáltam veled! Mindent. Tudom, hogy ez nehéz kérés, de kérlek, bocsáss meg. Nem most rögtön, majd idővel remélem sikerül kiengesztelnem téged, mindazért, amit tettem. Csak sok volt nekem. Nemrég lettem az, ami vagyok – nagyon ügyelt arra, hogy ne ejtse ki a vámpír és a vérfarkas szót – Újként még nagyon nehéz, bármitől dühbe gurulsz. Aztán megtudtam, hogy mi vagy és azok a furcsa elhalálozások Alice érkeztével még bizonyosabbá tették ezt az egészet. Egyszóval: hülye voltam – fejezte be az önhibáztatást és várakozóan pillantott rám.

- A hülye voltam két szó – mondtam, mire értetlenkedve nézett rám – Nem voltál hülye. Te csak azt tetted, amit tenned kellett. Nem tudtad az igazat. Ne hibáztasd magad. Persze, hogy megbocsátok, sőt. Már rég elfelejtettem – füllentettem, bár volt benne igazság.

Matt csodálkozva nézett fel, majd megölelt. Puszit lehelt a homlokomra és a fülemhez hajolt.

- Szeretlek Nessie! – suttogta alig hallhatóan, de én tisztán hallottam.

- Én is téged – mondtam a könnyeimmel küszködve, mire valaki megköszörülte mellettünk a torkát. Hirtelen szétrebbentünk és az illető felé néztünk. Az arcomba vér tódult és idegesen lesütöttem a szemem.

- Igen? – kérdezte Matt. Hangjából teljesen eltűnt az előbbi szomorúság.

- Mehetnénk? Csak ti maradtatok le. Örülnék, ha nem most falnátok fel egymást, mert akkor még be kell szereznem egy B6-ot hányinger ellen – morogta Jake. Ahogy a földet kémleltem, láttam árnyékán, hogy remeg. Pont úgy, mint Matt mellettem. Ezt miért csinálják? Ez valami farkasos dolog? Egyre jobban remegtek. Úgy éreztem itt az ideje az indulásnak.

- Menjünk, mert Alice leszedi a fejünket! Amúgy is, egy kicsit szédülök – A feszültség már majdnem tapintható volt köztünk. Elindultam a part felé kissé gyorsan, mert megint megszédültem. Megbotlottam és a föld felé zuhantam. Egy centi kellett a becsapódáshoz, mikor valaki felkapott és az ölében vitt tovább, nehogy még egyszer elessek. Nem tiltakoztam. Jake. Már az illatáról megéreztem, de mikor felém fordult és rám villantotta mosolyát, teljesen megbizonyosodtam benne, Testem egésze ujjongott, még Matt morgását is háttérzajjá halkítottam. Imádtam itt lenni Jacob karjai között, de egy részem még mindig Matt-re gondolt. Szeretlek Nessie. Ahogy ezt mondta, ahogy ezt bevallotta nekem, annyira jó volt hallani. Most utáltam magam. Utáltam, amiért életem értelmének a karjai közt vagyok, s egy másról álmodozom. Mind a kettejüket szerettem. Jake, az elsőszámú farkasom nem érzett irántam semmit, csak kötelességtudatot, mert anyáéknak megígérte, hogy vigyáz rám. Én viszont imádtam őt. Matt-tel való szerelmem ezzel szemben viszonzott volt. Matt szívét összetörném, ha azt mondanám neki, hogy bocs, de én Jake-et választom. Nem tudtam neki csalódást okozni. Mind a kettejüket akartam. Egyszerre. Hogy lehetek ennyire önző?

- Hol voltatok? – kérdezte Alice a tábortűz körül sürögve, mert megérkeztünk a partra. Matt mérgesen felmorgott mögöttem, mire Alice ránk kapta a tekintetét. Szeme megakadt azon, hogy én Jake karjaiban voltam. Jacob zavartan lerakott a földre.

- Megszédültem, ezért egy kicsit megálltunk – füllentettem. Alice Jacob-ra nézett, aki aprót bólintva jelezte, hogy semmi baj. Alice még egy pillanatig minket szemlélt, majd visszafordult Jazz-ékhez. Jacob is elment hozzájuk.

- Szia, a nevem Justin! – nyújtotta felém a kezét – mancsát… höhö - az egyik farkas. Szőkésbarna haja volt, és zöld szeme. Magas, robosztus alkatú.

- Szia, Nessie! – mondtam és viszonoztam a kézfogást.

- Az enyém pedig Phil! – mosolygott rám a másik vérfarkas is. Fekete haja és kék szeme volt.

- Helló! – vele is kezet ráztam.

- Gyertek, már csak titeket vártunk, hogy belekezdhessünk a virsli sütésbe! Már olyan éhes vagyok! – paskolta meg hasát Justin. Most tévedek, vagy az előbb nem ők zabáltak fel mindent a házban? Még éhesek? Mondjuk Jake is mindig sokat evett. Még egy farkasos cucc… Leültünk a tűz köré pakolt kis farönkökre és mindenki kapott egy nyársat, virslivel és szalonnával. Igen, Jazz, Dora és Alice is, mert a farkasok nem tudtak egyszerre hármat csinálni maguknak, ezért a vámpírok besegítettek. Én Matt mellé ültem. Szorosan hozzám bújt, én pedig arcomat a vállába rejtettem. Hiányzott már. Jake-re néztem. Ő belekezdett a történetekbe és szemeit körbe-körbe futtatta a tűz körül ülőkön, mindig óvatosan kikerülve engem és Matt-et. Megbántottság tükröződött a szemeiben. Nem értettem okát, úgyhogy nem nagyon foglalkoztam vele, bár nagyon is furdalt a kíváncsiság. Jacob csak mesélt és mesélt. Sok szép legendával kezdte, azt mondta, hogy az özönvíz idejéről valók. Mesélt egy bizonyos harmadik feleségről, majd a quileute törzsről. A történetek teljesen lekötöttek, elképzeltem, hogy én is ott vagyok a helyszíneken. Csak Matt ropogtatása ébresztett fel álmodozásomból, mikor kész lett egy-egy virslivel. Aztán Jake mesélt még apáról és anyáról is. Bár nem tudott nyugodtan elmondani egy mondatot sem, mert Alice mindig beleszólt…

„ – Edward figyelmeztette Bellát, hogy ne barátkozzon vele… - kezdte a mondatot Jake.


- Nem, nem! Az nem úgy volt! Azt mondta, hogy jobban teszi, ha nem barátkozik vele, nem pedig, hogy nem akar. Ennyit ér a farkas memóriátok! – vágott a szavába Alice.”

Nem sokára be is fejezte Jake (és Alice) a történeteket apáról és anyáról, miközben én a könnyeimmel küszködtem. Most Jacob Justinra nézett.

- Ti? Mármint nektek is van valami mesélnivalótok? – kérdezte kíváncsian.

- Hát… Azt hiszem Phil-t kellene kérdezni erről, ő a legidősebb közülünk.

- Phil? – fordult a másik farkas felé Jacob.

- Hol is kezdjem? A legelején. Ott lenne a legjobb – gondolkozott hangosan. – 15 éve, nem tudtam, hogy mi történik velem. A szüleim kórházba vittek, de ott azt mondták, hogy semmi bajom, vagyis csak lázam van, és ezért ne vigyenek be. Felírtak egy gyógyszert is, de a lázam csak nőtt. A szüleim nem tudták mi bajom lehet. Már 45°-os lázam volt, de azon kívül csak nagyon ingerlékeny voltam. A szüleim hívtak egy ilyen természetgyógyász szerűséget, hogy a pozitív energiákkal meggyógyítson… Elég hülyeség volt. Azt mondta a férfi, hogy engem egy szellem szállt meg és azért van magas lázam. A szüleim meg próbáltak szabadulni tőlem. Végül elvittek egy erdőbe és kidobtak egy tisztáson. Akkor olyan mérges voltam rájuk, hogy akkor változtam át először. Nem tudtam, hogy mi és miért történik velem. Aztán lassan megérettem, bár sok dolgot csak most tudtam meg, Jacob legendáiból. Megtanultam nagyjából kontrolálni magam és visszaköltöztem a városba, de a szüleimet azóta nem láttam, de nem is érdekelnek. Újra iskolába jártam. Aztán meghallottam, hogy Justin-nak láza van, ezért nem jött iskolába. Sejtettem, hogy mi a baja, ezért meglátogattam. Tudtam, hogy mi fog történni vele, vártam, hogy átváltozzon, mert egyedül éreztem magam. Aztán ő is átváltozott és amíg megtanulta irányítani magát, addig nálam lakott. Később Matt is csatlakozott hozzánk – mesélte. Ezek a történetek teljesen lekötöttek, bár a szomorú részeknél könnyek szöktek a szemembe. Most otthon éreztem magam. Az igazi Nessie lehettem. Renesmee Carlie Cullen, nem pedig Vanessa Wolfe. Egy kicsit beszélgettek a többiek, de én nem figyeltem rájuk. Csak akkor lettem figyelmes, mikor az addig hallgató Dora megszólalt.

- Hát… Általában a vámpíroknál több hónap, de nálam rögtön észrevettük – először nem értettem, miről beszél, de aztán leesett, hogy a képességéről. Ez nagyon érdekelt.

- Mikor átváltoztam, Jazz elmesélte nekem, hogy mi vagyok, és mikor említette Belláékat, én teljesen át tudtam érezni a helyzetét. Jasper megérezte ezt, és megkérdezte, hogy ezt hogyan csináltam. Így jöttünk rá az egyikre. A másik viszont abból következtethető, hogy mikor ember voltam, folyton át akartam változni egy másik személlyé. Jasper szerint ezért tudok átváltozni, bár még nem megy jól, sőt… Amúgy ezt úgy vettük észre, hogy mikor megláttam a piros szemeim, teljesen letörtem. Arra koncentráltam, hogy barnák legyenek, mert utálom ezeket a vörös szemeket. Mikor nagyon koncentráltam, Jazz észrevette, hogy a szemem színe barna lett, de mikor hozzám szólt, elveszítettem a koncentrálást és visszaváltoztak vörösre.

Kár, hogy nekem nincs képességem. Tök jó lehet. Teljesen lelombozódtam. Jazz felém kapta a fejét.

- Nem, Renesmee. Neked is volt, vagy van. Még kiskorodban, volt egy képességed. Mégpedig igen érdekes – nyugtatott meg Jasper, de ezzel csak még jobban felcsigázott. Nekem volt képességem?

- Tényleg! Hogy is felejthettem el? Akinek a homlokára tetted a tenyered, akármire gondoltál, meglátta a saját fejében. Pont, mint Edward képessége, csak fordítva. Ezt nem annyira szerettem, mert akárhányszor alkalmaztad rajtam, mindig az az idióta Jacob feje jelent meg a szemeim előtt…- kuncogott Alice én pedig elpirultam.

- Kíváncsi lennék… - kezdte Jake, majd elhallgatott.

- Hogy még mindig működik-e? – mondtam még mindig pirosas árnyalattal arcomon.

- Igen. Kipróbálod valakin? – kérdezte Jazz.

- Hát… na jó. De kin? – kérdeztem és végignéztem a többieken.

- Ne húzzuk az időt! Megmondjam, hogy sikerült-e? – könyörgött Alice.

- NEM! – vágtuk rá egyszerre – Az úgy nem izgi! – tette hozzá Justin, mire mindenki felnevetett.

- Akkor legalább annyit, hogy kit választasz alanyként – mosolyogott el Alice.

- Jó… - egyeztem bele.

- Matt, készülj! – mondta Alice, én pedig ledöbbentem. Előbb épp Jake-et akartam választani – Nessie! Csak nyugodtan. Tedd a tenyered a homlokára és gondolj valaki… khm… valamire!

- Rendben – suttogtam és kezemmel Matt arca felé közelítettem. Gyengéden ráhelyeztem a tenyeremet a homlokára és a partra gondoltam. A gyönyörű tengerpartra, mikor valaki keservesen morgott egy kicsit. Nem fordultam el, de megismertem a hangját. Jake. Biztos csalódott volt, amiért nem őt választottam. Jake. Most csak ő járt a fejemben. Ki akartam valahogy engesztelni. Hirtelen Matt ellökte a kezemet a fejétől és hátrébb ugrott.

- Na, láttál valamit? – kérdezte a nagynénim, mit sem sejtő mosollyal.

- Igen – mondta elhúzott szájjal Matt. A francba! Látta, hogy Jake-re gondoltam. Alice miért nem szólt?! Hisz ő láthatta… vagyis nem! Jake az előbb mesélte, hogy a vérfarkasok és az én jövőmet csak homályosan látja. Becsapott, direkt intézte így az egészt! Gonosz pillantást vetettem felé, de ő már beszélgetett Phil-ékkel. Jake is odament Justin-hoz, csak én és Matt maradtunk. Megszédültem. Már megint. Be akartam venni egy gyógyszert, mert már kezdett fájni a fejem is.

- Eljössz légyszi a házhoz gyógyszerért? Nagyon szédülök – mondtam dülöngélve.

- Persze! – válaszolt habozás nélkül Matt és gyorsan visszafutottunk a házhoz. Útközben újabb rosszullét jött rám, ezért Matt úgy döntött, hogy én csak dőljek le a kanapéra, ő majd keres Tylenolt. Ledőltem a kanapéra. Forgott velem a világ. Hirtelen erős fájdalom nyílalt a szívembe. Újabb és újabb szédüléses roham jött rám. Úgy éreztem itt a vég. Fájt mindenem. Égett a torkom és az egész testem. Fejem irtózatosan fájt. Csak egy szó volt a fejemben: vége. Úgy éreztem, hogy már nem bírom tovább. Kinyitottam a szememet és megláttam Matt-et, ahogy átmegy az egyik szobából a másikba, még mindig Tylenolt keresve. Szólni akartam neki. A szám szólásra nyitottam, de nem jött ki rajta hang, Helyette csak némán rázkódtam és öklendeztem. Újabb hullám. Fáj. Szúr. Ég. Ordítani akartam, de még mindig hangtalan voltam. Nem lehet! Nem lehet mindennek vége így! Én még nem halhatok meg! Vagy ha igen, akkor hagy búcsúzhassak el még Jacobtól. Meg Matt-től is. Ég! Fáj! Nem bírom tovább! Szúrjatok le! Öljetek meg. Múljon már el a fájdalom. Az égető érzés tovább terjeszkedett, egyre jobban fájt. Egy hangos ordítást hallottam. Nem tisztán, de szerintem egy nő volt, magas hangon kiáltott fel. Biztos csak képzelődtem. A fájdalom csak nőtt és nőtt… Lassan elnyelt a sötétség és teljesen kikapcsoltak az érzékszerveim. Csak a fájdalom maradt és az életem, egy cérnaszállal elválasztva a haláltól…