Extrahosszú fejezet:D (kb. 4 oldal szokott lenni, de ez most 8)
Megjegyzés: Nessie jövőjét nem látja tisztán Alice. A farkasokét még homályosabban.
- Ha már úgy is „vele találkozol ma”, akkor gondoltam, hogy elhívom a délutáni partira – vigyorgott rám a nagynénim. Micsoda??
De mi van, ha még mindig haragszik rám? Képes lenne megölni a többiek előtt is? Jézusom! Alice kezd meghülyülni? Hogy volt képes meghívni pont őt?
- Hahó! – valaki vadul hadonászott a szemeim előtt – Föld hívja Renesmee-t! Itt vagy Nessie?
Kérdezte Alice, de még mindig nem tudtam válaszolni neki a döbbenettől.
- Nessie - morogta idegesen Alice – most csendkirályt játszol? Elvitte a cica a nyelved? Hahó!
Megráztam a fejemet. Vettem egy nagy levegőt, majd kifújtam és megszólaltam:
- Alice. Miért hívtad el Matt-et? – magam is meglepődtem hangom erőteljességén. Alice csalódottan és összezavartan nézett rám.
- Azt hittem örülni fogsz… - sóhajtott fel.
- Mégis mit hittél? A volt „pasimat” - aki meg akart ölni, mert azt hitte, hogy egy vérszívó, emberölő vámpír vagyok, de nem sikerült neki s az óta nem tartjuk a kapcsolatot – meghívod életem eddigi legjobbnak ígérkező partijára, amivel teljesen el is ronthatod azt – fakadtam ki.
- De én látta…
- A látomásaid képlékenyek! – vágtam hozzá, mire ő meglepődve nézett rám.
- Ezt meg honnan veszed? Az én látomásaim rólad, bár igaz, hogy csak kevés van, mert rólad nem tisztán látok mindent, de 100%-ban be fognak teljesülni, vagyis ha nem, az az egy biztosan – vigyorgott maga elé.
- Jasper mondta, hogy azok. Mert a jövő folyton változik. Amúgy megosztanád velem a rólam szóló látomásaidat? – kérdeztem, mert kissé kíváncsi voltam.
- Ha úgyis változik - szerinted – akkor miért érdekel? – mondta, majd sértődötten elfordult tőlem.
Elrontja a napomat azzal, hogy elhívja az exemet a bulira és ő sértődik meg? Jól jött volna most Jazz, mert kezdtem elveszíteni az irányítást dühöm felett. Jól van Nessie – jesszus, magamhoz beszélek?! – nagy levegő! Ki a rosszat, be a jót! Gondolkozz ésszerűen. Ha most beszólsz Alice-nek, akkor még jobban elrontod a délutánt, és még Alice is mérges lesz rád. De ha most nem kötsz bele és csak magadban hordod le mindennek, akkor még jó napod is lehet, sőt Jacob is ott lesz. Szóval terv: úgy viselkedni, mintha nem zavarna a tudat, hogy az expasimmal találkozok, és kedvesnek lenni a nagynénimmel. Csak megoldom valahogy. Észre se vettem volna, hogy megérkezünk, ha Alice nem állítja le a kocsit. Felé néztem, de ő meg sem moccant. Tekintete sivár volt, előre meredt. Még mindig duzzogott. Valamivel ki kell engesztelnem. Gondolkozz…
- Sajnálom – na, ez aztán a legjobb bocsánatkérés. De Alice még mindig nem mozdult meg. Most mit csináljak? Alice mitől vidám? Amit szeret. Mit szeret? Vásárolni? Á, megvan – Akkor egyedül menjek be a Gucci-ba?
Siker! Alice szemei felcsillantak és máris kipattant a kocsiból. Lassan kikászálódtam én is, majd észrevettem, hogy Alice leveszi a kendőt. Nem fél attól, hogy meglátják a gyémántszerűen csillogó bőrét? Mikor meglátta érdeklődő tekintetemet, rám mosolygott:
- Csak délután fog sütni a nap – jelentette ki és elkezdett rángatni a pláza felé. Behúzott az épületbe, én pedig körülnéztem. Jesszusom, ennyi ruhát! Ugye még nem késő? Visszafordulhatok? Segítsééég!!! De Alice csak húzott a boltok felé, s közben sorolta a meglátogatandó boltok nevét…
***
- Kész vagy, Nessie? – szólt be az öltözőfülkébe Alice. Ha tudná, hogy már 1 perce csak ülök, és hozzá se értem még a ruhához. Már teljesen elfáradtam… A hasam émelygett, a fejem fájt és iszonyatosan szédültem. Teljesen összeroskadtam. Ez volt a 6. bolt ahova bementünk, mindenhol minimum 12-13 ruhapróba, és mindezt 1,5 óra alatt. Azért figyelembe vehetné, hogy én csak félig vagyok vámpír, nekem alvásra is van szükségem.
- Nessie, bemegyek, ha nem jössz ki! – fenyegetőzött Alice, de nem érdekelt. Túl fáradt voltam a veszekedéshez is.
- Ha most azonnal nem jössz ki, bemegyek! 1…2…3…
A próbafülke függönye kivágódott és a kobold jött be rajta. Mikor meglátta, hogy ott ülök, odajött és felsegített.
- Már kezdtem azt hinni, hogy kiszöktél! – sóhajtott fel, majd kifejezése idegessé vált – Miért nem öltözöl?
- Máris, csak kissé rosszul érzem magam. Ez túl sok volt nekem…
- Ne panaszkodj Nessie! Ez az utolsó bolt, majd pihensz, miközben csinálom a hajad – utolsó bolt? Ezt is megélem? Hirtelen kaptam egy kis energiát és kitessékeltem Alice-t, hogy fel tudjam venni a ruhát.
- Na, ezt szeretem – mondta elégedetten Alice, látva, hogy kedvem lett.
Megnéztem a ruhát. Már megint mit ad rám? Egy mélykék, fodros, a vállamat szabadon hagyó darab volt. A címkén francia szavak álltak, biztos drága lesz. Felvettem, s összehívtam a cipzárt az oldalán. Alice hirtelen elhúzta a függönyt.
- Tökéletes – mondta elégedetten.
Visszaöltöztem és a pénztárhoz mentünk. Beálltunk a sorba, csak ketten voltak előttünk.
- Én tudtam, hogy megtaláljuk a legjobb ruhát számodra – mosolygott Alice.
- Egy dolgot elárulsz? – kérdeztem nyúzottan, mert a rosszullét ismét rám jött – Miért vettünk annyi ruhát, ha csak ez az egy kellett?
- Csak nem hiszed, hogy üres kézzel hazamentünk volna? Amúgy is, ez a póló olyan cuki! – mutatott az egyik kosár tetejére.
***
Idegesen doboltam ujjaimmal a fürdőszobaszekrény szélén. Végtagjaim teljesen elzsibbadtak a sok üléstől. Már két óra tizenhét perce ültem itt. Unalmamban a perceket számoltam magamban. Alice mérgesen nézett rám, mert körömlakkom majdnem elkenődött.
- Hogy álltok? – kérdezte Jake kintről. Az utóbbi két órában gyakran jött megkérdezni ezt.
- Már csak egy perc. Kibírod! – utasított a parancsnok, s úgy mondta, mintha mindkettőnknek szólt volna mondata.
Most a hajamat igazította meg, majd hátrébb állt egy lépéssel és így szólt:
- Kész is vagyunk! Most várj még egy percet, amíg megszárad a lakkod, addig én elkészülök! – adta ki a parancsokat megint, de meg se várta a válaszomat, már ki is ment.
Fáradt voltam. Alig bírtam megszólalni, sőt még a sok ülés is rossz volt. Felálltam, hogy megmozgassam izmaimat. Lábam egy nagy roppanással jelezte elgémberedtségét. Meg akartam ropogtatni az ujjaimat, mikor Alice visszaért. Zöld ruhát viselt, a szokottnál is gyönyörűbb volt. Szájtátva néztem, hogy ennyi idő alatt kész lett. Mosolyogva húzott ki a folyosóra. Egy gyönyörű nő állt ott. Szép, göndör fürtjei lágyan omlottak vállaira, s kék ruhát viselt.
Kezemet nyújtottam felé, hogy kezet fogjak vele, de ugyanerre gondolt, mert az ő keze az enyémmel egyszerre lendült meg. Gyorsan visszakaptuk mind a ketten a kezünket, majd zavartan pillantottunk egymásra. Alice kuncogni kezdett bakizásunkon. Észrevettem, hogy a nő mögött is kacarászik a nagynénim. Hogyan? Aztán leesett. A nő én voltam. Szemeim a tükörben kikerekedtek és úgy néztem az Alice által készített „magamat”, mint egy gyengeelméjű. Jake kiszólt a szobájából:
- Kész vagytok? – szobaajtó kilincse lenyomódik. Jacob elindul felénk. Én még mindig csak bámultam magam, mintha még nem néztem volna soha életemben tükörbe. Jacob egyre közeledett és megint beszélni kezdett, amolyan Alice-s módon, hadarva – Csak mert, 2 órával hamarabb kellene mennünk, hogy mindent elkészítsünk, bár szerintem már te mindent elkészítettél, igaz Alice? De szükséges lenne odaérnünk hamarabb, hogy azt higgyék én is segítettem. Kivéve ha, minden rózsaszín lett, vagy tündéres, mert az nem vállalom magam… Bella?!
Jake szemei kitágultak és furcsállóan meredtek rám. A hasamban pillangók repkedtek és elpirultam nézésétől. Csak egy dolog nem stimmelt. Miért mondta azt, hogy Bella? Rám értette? Bella az anyukám neve volt. Összekevert anyával? Zavartságomban Alice-re néztem, aki fájdalommal teli szemekkel merengett. Olyan rossz volt így látni. Megböktem a könyökömmel:
- Alice, jól vagy? – mondtam, s ahogy a szavak elhagyták a szám, Alice megrándult, idegesen körbenézett. Majd mikor észrevette a társaságunkat, mosolyogni kezdett, de ez a mosoly nem az Alice-es mosolygás volt. Olyan volt, mint egy maszk, amit magára húzott álcaképpen. Csilingelő hangján megszólalt, de most ez is fájdalmasan csengett.
- Nem, nem Bella. Jake, nem kellene venni neked egy szemüveget? Nem ismered meg Nessie-t? – próbálta oldani a feszültséget. Jacob rájött, hogy még mindig engem stíröl, ezért megrázta a fejét és Alice felé fordult. Csak képzelődtem, vagy tényleg ki volt pirulva az arca?
- De, megismerem, csak a ruha zavart be – mondta kábult hangon – tudod, hogy Bella ilyen ruhában volt Edwarddal a bálon, mikor gipszbe volt a lába.
- Indulhatunk? – kérdeztem, mert nem értettem, hogy miről beszélnek és kissé kényelmetlenül éreztem magam.
- Persze – mosolygott rám Alice – úgy látom Jake is megtalálta a ruháját, amit kikészítettem neki – kacsintott rám, mire eszembe jutott, hogy mire céloz. Eddig meg sem néztem, hogy miben van Jake? Végignéztem a farkasomon és elképesztő látványban részesültem. Istenien nézett ki (nem mintha amúgy nem jól nézett volna ki…). Kékes-szürke ing, fekete mellény volt rajta, egy farmerrel és tornacipővel. Haja kócosan állt, szívdöglesztően jól állt neki. Alice megrázta a vállamat.
- Akkor menjünk – mondta 1000 Wattos mosollyal és az ajtó felé húzott minket.
***
Fél órás út után végre megérkeztünk. Bár elég jó volt az út, mert Alice vezetett, a kajáknak lefoglalta az anyósülést, minket meg egymás mellé ültetett, de ügyelt arra, hogy 1 cm távolság se legyen köztünk. Mindent telerakott cuccokkal, s nekünk majdnem, hogy 1 ülésen kellett megosztoznunk. Mikor kiszálltam az autóból, vettem egy mély levegőt, és megmozgattam elült izmaimat. Alice a ház felé terelt minket, ami kívülről is tökéletesen fel volt díszítve, de mikor nagynénim beinvitált minket, azt hittem elájulok.
- Ez gyönyörű – nyögtem ki a kék díszítés láttán. Majd magamra és Jake-re néztem és rádöbbentem az egészre. A ruhánk színe tökéletesen passzolt a berendezéshez. Hát igen, Alice már csak Alice, és nála a színeknek passzolniuk kell…
- Köszi – vigyorgott rám a „lakberendező”.
- Amúgy honnan szerezted a házat? – kérdezte a farkasom.
- Egy ismerősöm adta kölcsön. Most pedig nézzük meg a partot!
A távot futva tettük meg, így 4-5 percbe tellett. A part kissé messze volt, de megérte lemenni oda. A hely szintén tökéletesen be volt rendezve. A panoráma csodálatos látványa majdnem úgy kápráztatott el, mint Jake. Mmm… Miket gondolok?!
- Tetszik? – kérdezte boci szemekkel Alice.
- Hát hogy ne tetszene? – kérdezett vissza Jake.
- Úgy érzem… Valami azt sugallja, hogy nagyon szép napotok… köhömm… napunk lesz! – mondta Alice és egyszerre megölelt mind a kettőnket, majd fejével hátrább araszolt úgy, hogy a mieink majdnem összeértek. A gyomrom megint remegni kezdett és meg is szédültem, gondolom Jake közelségétől. Jacob köhintett egyet és szétrebbentünk egymástól. Alice egy rosszalló pillantást vetett a farkasomra, aztán elindult vissza a ház felé, hogy ott fogadhassa a vendégeket. Halkan dudorászott, de tökéletesen hallottam énekét:
- tá-rá-rá-táríráraram… - mi?! Ez nem az esküvői induló? Ez most vicc? Ránéztem Jake-re. Maga elé meredt. Bármit megadtam volna, ha most tudtam volna, mit gondol. Remélem, nem esik le neki, hogy Alice miért dúdolta ezt. Eddig legalább sikerült eltitkolnom előle.
- Na, mi van? Nem jöttök? Vagy tovább gyönyörködtök a kilátásban? - kuncogott Alice - Jazz és Dora már itt vannak, a farkasok 1,5 perc múlva érnek a házhoz, úgyhogy már késésben vagyunk…
- Farkasok? Nem csak Matt? – kérdeztem összezavarodva.
- Csak nem hitted, hogy képes vagyok a többi kutyust kihagyni ebből? – kacarászott saját magán továbbra is. Jake alig hallhatóan felmorgott.
- Jó, jó. Te okos kutyus vagy! Van jutalomfalatod is… - csak nekem tűnt fel, hogy Alice mostanában elég kétértelműen beszél?! – Gyertek már!
Visszaszáguldottunk a házhoz, bár nekem nem volt sok kedvem… Az ajtó előtt megálltam. Nem akartam találkozni Matt-el. Féltem vele találkozni. Mi van, ha még mindig meg akar ölni? Igaz, hogy az csak félreértés volt, de lehet, hogy nem csak azért utált, mert azt hitte embereket ölök.
- Minden rendben lesz, ne izgulj Nessiem! – ébresztett fel elmélkedésemből Jake. Rápillantottam pilláim alól. Bátorítóan mosolygott és a kezét nyújtotta felém. Egy kicsit haboztam, majd megfogtam a kézfejét és elindultunk a bent várakozó vendégek felé. Bentről halk beszéd hallatszott, de mikor Jacob lenyomta a kilincset, hirtelen mindenki elhallgatott bent. Mint ha valamit titkolnának. Előlünk? Alice valamit szervezett? Vagy csak előlem? Körbenéztem a helyiségben. Egy kék huzatú kanapén ült Jasper és Dora. Az asztalnál két magas, erős alkatú ember volt, akik elismerően tömték magukba a jobbnál jobb Alice féle süteményeket. Nem láttam még őket, de nagyon ismerősnek tűntek. Aztán megláttam a szemüket. A két farkas, aki Matt-el volt a mezőn. Óvatosan megint feléjük néztem, de mikor láttam, hogy mosolyognak, megnyugodtam. Tovább mentem szemeimmel az embereken. Alice össze-visszaugrált, újabb és újabb ételeket hozva, a farkasok által megevettek helyett. Eltrappolt egy másik helyiségbe, biztos elfogyott valami. Már csak egy ember volt hátra a szobában. Nagy levegő, kifújni… Fejemet oldalra fordítottam. Ott volt. Ott állt Matt. Belekortyolt a poharában lévő üdítőbe. Láthatólag nem vette észre, hogy bent vagyunk, teljesen máshol járt. Abbahagyta az ivást és letette a poharat. Szemei körbejártak a szobában és észrevett. Felénk biccentett a fejével és lesütötte szemeit. Akkor még haragszik rám? Most mi van? Már egy ideje csendben álltunk ott, mikor Alice visszajött:
- Elvitte a cica nyelveteket? Eltűnök 1 percre és leáll az élet? – mosolygott ránk.
- Ömm… Szerintem menjünk le a partra. Jó? – kérdezte Jake.
Veled akárhova… Jézus, már megint miket gondolok?!
- Nekem jó. Indulhatunk! – mondta az egyik farkas.
- Oké!
- Indulás!
- Rendben! – hallatszott mindenhonnan a sok helyeslő hang.
- Gyertek, mutatom az utat – szólt Alice és elindult az ajtó felé, emberi tempóban.
Elöl ment ő és Jasper. Mögöttük Dora és Jake, majd a két farkas. Matt még mindig csak állt. Elindultam a farkasok után, mire ő követett. Szuper… Most vele kell végig mennem a partig, ami jó messze van innen. Alice biztos látta ezt előre! Imádom ezt a kis kedves koboldot… - morogtam magamban.
- Helló! – szólalt meg Matt.
- Szia – köszöntem vissza, s közben az ajkamat harapdáltam. Megfogta a csuklómat és maga felé fordított.
- Nessie, kérhetek valamit? – az arcára néztem. Szomorúan, bűnbánóan nézett le rám. Az okát nem tudtam, de nagyon megsajnáltam. Olyan megtört volt, hogy nem tudtam nemet mondani neki. Elfelejtettem azt, hogy mit mondott nekem a telefonban, az erdőben történteket. Rájöttem, hogy szeretem Matt-et. Nem annyira, mint Jake-et, de szerettem. Egyszerre két embert – jobban mondva vérfarkast – szeretek. Ez nem hangzik kissé furán?
- Persze, bármit – nyögtem ki.
- Bocsáss meg, kérlek! – mondta és várt egy kicsit, hátha megszólalok, de nem jött ki hang a torkomon – Bocsáss meg, hogy mindenféle dolgot feltételeztem rólad, hogy kiabáltam veled! Mindent. Tudom, hogy ez nehéz kérés, de kérlek, bocsáss meg. Nem most rögtön, majd idővel remélem sikerül kiengesztelnem téged, mindazért, amit tettem. Csak sok volt nekem. Nemrég lettem az, ami vagyok – nagyon ügyelt arra, hogy ne ejtse ki a vámpír és a vérfarkas szót – Újként még nagyon nehéz, bármitől dühbe gurulsz. Aztán megtudtam, hogy mi vagy és azok a furcsa elhalálozások Alice érkeztével még bizonyosabbá tették ezt az egészet. Egyszóval: hülye voltam – fejezte be az önhibáztatást és várakozóan pillantott rám.
- A hülye voltam két szó – mondtam, mire értetlenkedve nézett rám – Nem voltál hülye. Te csak azt tetted, amit tenned kellett. Nem tudtad az igazat. Ne hibáztasd magad. Persze, hogy megbocsátok, sőt. Már rég elfelejtettem – füllentettem, bár volt benne igazság.
Matt csodálkozva nézett fel, majd megölelt. Puszit lehelt a homlokomra és a fülemhez hajolt.
- Szeretlek Nessie! – suttogta alig hallhatóan, de én tisztán hallottam.
- Én is téged – mondtam a könnyeimmel küszködve, mire valaki megköszörülte mellettünk a torkát. Hirtelen szétrebbentünk és az illető felé néztünk. Az arcomba vér tódult és idegesen lesütöttem a szemem.
- Igen? – kérdezte Matt. Hangjából teljesen eltűnt az előbbi szomorúság.
- Mehetnénk? Csak ti maradtatok le. Örülnék, ha nem most falnátok fel egymást, mert akkor még be kell szereznem egy B6-ot hányinger ellen – morogta Jake. Ahogy a földet kémleltem, láttam árnyékán, hogy remeg. Pont úgy, mint Matt mellettem. Ezt miért csinálják? Ez valami farkasos dolog? Egyre jobban remegtek. Úgy éreztem itt az ideje az indulásnak.
- Menjünk, mert Alice leszedi a fejünket! Amúgy is, egy kicsit szédülök – A feszültség már majdnem tapintható volt köztünk. Elindultam a part felé kissé gyorsan, mert megint megszédültem. Megbotlottam és a föld felé zuhantam. Egy centi kellett a becsapódáshoz, mikor valaki felkapott és az ölében vitt tovább, nehogy még egyszer elessek. Nem tiltakoztam. Jake. Már az illatáról megéreztem, de mikor felém fordult és rám villantotta mosolyát, teljesen megbizonyosodtam benne, Testem egésze ujjongott, még Matt morgását is háttérzajjá halkítottam. Imádtam itt lenni Jacob karjai között, de egy részem még mindig Matt-re gondolt. Szeretlek Nessie. Ahogy ezt mondta, ahogy ezt bevallotta nekem, annyira jó volt hallani. Most utáltam magam. Utáltam, amiért életem értelmének a karjai közt vagyok, s egy másról álmodozom. Mind a kettejüket szerettem. Jake, az elsőszámú farkasom nem érzett irántam semmit, csak kötelességtudatot, mert anyáéknak megígérte, hogy vigyáz rám. Én viszont imádtam őt. Matt-tel való szerelmem ezzel szemben viszonzott volt. Matt szívét összetörném, ha azt mondanám neki, hogy bocs, de én Jake-et választom. Nem tudtam neki csalódást okozni. Mind a kettejüket akartam. Egyszerre. Hogy lehetek ennyire önző?
- Hol voltatok? – kérdezte Alice a tábortűz körül sürögve, mert megérkeztünk a partra. Matt mérgesen felmorgott mögöttem, mire Alice ránk kapta a tekintetét. Szeme megakadt azon, hogy én Jake karjaiban voltam. Jacob zavartan lerakott a földre.
- Megszédültem, ezért egy kicsit megálltunk – füllentettem. Alice Jacob-ra nézett, aki aprót bólintva jelezte, hogy semmi baj. Alice még egy pillanatig minket szemlélt, majd visszafordult Jazz-ékhez. Jacob is elment hozzájuk.
- Szia, a nevem Justin! – nyújtotta felém a kezét – mancsát… höhö - az egyik farkas. Szőkésbarna haja volt, és zöld szeme. Magas, robosztus alkatú.
- Szia, Nessie! – mondtam és viszonoztam a kézfogást.
- Az enyém pedig Phil! – mosolygott rám a másik vérfarkas is. Fekete haja és kék szeme volt.
- Helló! – vele is kezet ráztam.
- Gyertek, már csak titeket vártunk, hogy belekezdhessünk a virsli sütésbe! Már olyan éhes vagyok! – paskolta meg hasát Justin. Most tévedek, vagy az előbb nem ők zabáltak fel mindent a házban? Még éhesek? Mondjuk Jake is mindig sokat evett. Még egy farkasos cucc… Leültünk a tűz köré pakolt kis farönkökre és mindenki kapott egy nyársat, virslivel és szalonnával. Igen, Jazz, Dora és Alice is, mert a farkasok nem tudtak egyszerre hármat csinálni maguknak, ezért a vámpírok besegítettek. Én Matt mellé ültem. Szorosan hozzám bújt, én pedig arcomat a vállába rejtettem. Hiányzott már. Jake-re néztem. Ő belekezdett a történetekbe és szemeit körbe-körbe futtatta a tűz körül ülőkön, mindig óvatosan kikerülve engem és Matt-et. Megbántottság tükröződött a szemeiben. Nem értettem okát, úgyhogy nem nagyon foglalkoztam vele, bár nagyon is furdalt a kíváncsiság. Jacob csak mesélt és mesélt. Sok szép legendával kezdte, azt mondta, hogy az özönvíz idejéről valók. Mesélt egy bizonyos harmadik feleségről, majd a quileute törzsről. A történetek teljesen lekötöttek, elképzeltem, hogy én is ott vagyok a helyszíneken. Csak Matt ropogtatása ébresztett fel álmodozásomból, mikor kész lett egy-egy virslivel. Aztán Jake mesélt még apáról és anyáról is. Bár nem tudott nyugodtan elmondani egy mondatot sem, mert Alice mindig beleszólt…
„ – Edward figyelmeztette Bellát, hogy ne barátkozzon vele… - kezdte a mondatot Jake.
- Nem, nem! Az nem úgy volt! Azt mondta, hogy jobban teszi, ha nem barátkozik vele, nem pedig, hogy nem akar. Ennyit ér a farkas memóriátok! – vágott a szavába Alice.”
Nem sokára be is fejezte Jake (és Alice) a történeteket apáról és anyáról, miközben én a könnyeimmel küszködtem. Most Jacob Justinra nézett.
- Ti? Mármint nektek is van valami mesélnivalótok? – kérdezte kíváncsian.
- Hát… Azt hiszem Phil-t kellene kérdezni erről, ő a legidősebb közülünk.
- Phil? – fordult a másik farkas felé Jacob.
- Hol is kezdjem? A legelején. Ott lenne a legjobb – gondolkozott hangosan. – 15 éve, nem tudtam, hogy mi történik velem. A szüleim kórházba vittek, de ott azt mondták, hogy semmi bajom, vagyis csak lázam van, és ezért ne vigyenek be. Felírtak egy gyógyszert is, de a lázam csak nőtt. A szüleim nem tudták mi bajom lehet. Már 45°-os lázam volt, de azon kívül csak nagyon ingerlékeny voltam. A szüleim hívtak egy ilyen természetgyógyász szerűséget, hogy a pozitív energiákkal meggyógyítson… Elég hülyeség volt. Azt mondta a férfi, hogy engem egy szellem szállt meg és azért van magas lázam. A szüleim meg próbáltak szabadulni tőlem. Végül elvittek egy erdőbe és kidobtak egy tisztáson. Akkor olyan mérges voltam rájuk, hogy akkor változtam át először. Nem tudtam, hogy mi és miért történik velem. Aztán lassan megérettem, bár sok dolgot csak most tudtam meg, Jacob legendáiból. Megtanultam nagyjából kontrolálni magam és visszaköltöztem a városba, de a szüleimet azóta nem láttam, de nem is érdekelnek. Újra iskolába jártam. Aztán meghallottam, hogy Justin-nak láza van, ezért nem jött iskolába. Sejtettem, hogy mi a baja, ezért meglátogattam. Tudtam, hogy mi fog történni vele, vártam, hogy átváltozzon, mert egyedül éreztem magam. Aztán ő is átváltozott és amíg megtanulta irányítani magát, addig nálam lakott. Később Matt is csatlakozott hozzánk – mesélte. Ezek a történetek teljesen lekötöttek, bár a szomorú részeknél könnyek szöktek a szemembe. Most otthon éreztem magam. Az igazi Nessie lehettem. Renesmee Carlie Cullen, nem pedig Vanessa Wolfe. Egy kicsit beszélgettek a többiek, de én nem figyeltem rájuk. Csak akkor lettem figyelmes, mikor az addig hallgató Dora megszólalt.
- Hát… Általában a vámpíroknál több hónap, de nálam rögtön észrevettük – először nem értettem, miről beszél, de aztán leesett, hogy a képességéről. Ez nagyon érdekelt.
- Mikor átváltoztam, Jazz elmesélte nekem, hogy mi vagyok, és mikor említette Belláékat, én teljesen át tudtam érezni a helyzetét. Jasper megérezte ezt, és megkérdezte, hogy ezt hogyan csináltam. Így jöttünk rá az egyikre. A másik viszont abból következtethető, hogy mikor ember voltam, folyton át akartam változni egy másik személlyé. Jasper szerint ezért tudok átváltozni, bár még nem megy jól, sőt… Amúgy ezt úgy vettük észre, hogy mikor megláttam a piros szemeim, teljesen letörtem. Arra koncentráltam, hogy barnák legyenek, mert utálom ezeket a vörös szemeket. Mikor nagyon koncentráltam, Jazz észrevette, hogy a szemem színe barna lett, de mikor hozzám szólt, elveszítettem a koncentrálást és visszaváltoztak vörösre.
Kár, hogy nekem nincs képességem. Tök jó lehet. Teljesen lelombozódtam. Jazz felém kapta a fejét.
- Nem, Renesmee. Neked is volt, vagy van. Még kiskorodban, volt egy képességed. Mégpedig igen érdekes – nyugtatott meg Jasper, de ezzel csak még jobban felcsigázott. Nekem volt képességem?
- Tényleg! Hogy is felejthettem el? Akinek a homlokára tetted a tenyered, akármire gondoltál, meglátta a saját fejében. Pont, mint Edward képessége, csak fordítva. Ezt nem annyira szerettem, mert akárhányszor alkalmaztad rajtam, mindig az az idióta Jacob feje jelent meg a szemeim előtt…- kuncogott Alice én pedig elpirultam.
- Kíváncsi lennék… - kezdte Jake, majd elhallgatott.
- Hogy még mindig működik-e? – mondtam még mindig pirosas árnyalattal arcomon.
- Igen. Kipróbálod valakin? – kérdezte Jazz.
- Hát… na jó. De kin? – kérdeztem és végignéztem a többieken.
- Ne húzzuk az időt! Megmondjam, hogy sikerült-e? – könyörgött Alice.
- NEM! – vágtuk rá egyszerre – Az úgy nem izgi! – tette hozzá Justin, mire mindenki felnevetett.
- Akkor legalább annyit, hogy kit választasz alanyként – mosolyogott el Alice.
- Jó… - egyeztem bele.
- Matt, készülj! – mondta Alice, én pedig ledöbbentem. Előbb épp Jake-et akartam választani – Nessie! Csak nyugodtan. Tedd a tenyered a homlokára és gondolj valaki… khm… valamire!
- Rendben – suttogtam és kezemmel Matt arca felé közelítettem. Gyengéden ráhelyeztem a tenyeremet a homlokára és a partra gondoltam. A gyönyörű tengerpartra, mikor valaki keservesen morgott egy kicsit. Nem fordultam el, de megismertem a hangját. Jake. Biztos csalódott volt, amiért nem őt választottam. Jake. Most csak ő járt a fejemben. Ki akartam valahogy engesztelni. Hirtelen Matt ellökte a kezemet a fejétől és hátrébb ugrott.
- Na, láttál valamit? – kérdezte a nagynénim, mit sem sejtő mosollyal.
- Igen – mondta elhúzott szájjal Matt. A francba! Látta, hogy Jake-re gondoltam. Alice miért nem szólt?! Hisz ő láthatta… vagyis nem! Jake az előbb mesélte, hogy a vérfarkasok és az én jövőmet csak homályosan látja. Becsapott, direkt intézte így az egészt! Gonosz pillantást vetettem felé, de ő már beszélgetett Phil-ékkel. Jake is odament Justin-hoz, csak én és Matt maradtunk. Megszédültem. Már megint. Be akartam venni egy gyógyszert, mert már kezdett fájni a fejem is.
- Eljössz légyszi a házhoz gyógyszerért? Nagyon szédülök – mondtam dülöngélve.
- Persze! – válaszolt habozás nélkül Matt és gyorsan visszafutottunk a házhoz. Útközben újabb rosszullét jött rám, ezért Matt úgy döntött, hogy én csak dőljek le a kanapéra, ő majd keres Tylenolt. Ledőltem a kanapéra. Forgott velem a világ. Hirtelen erős fájdalom nyílalt a szívembe. Újabb és újabb szédüléses roham jött rám. Úgy éreztem itt a vég. Fájt mindenem. Égett a torkom és az egész testem. Fejem irtózatosan fájt. Csak egy szó volt a fejemben: vége. Úgy éreztem, hogy már nem bírom tovább. Kinyitottam a szememet és megláttam Matt-et, ahogy átmegy az egyik szobából a másikba, még mindig Tylenolt keresve. Szólni akartam neki. A szám szólásra nyitottam, de nem jött ki rajta hang, Helyette csak némán rázkódtam és öklendeztem. Újabb hullám. Fáj. Szúr. Ég. Ordítani akartam, de még mindig hangtalan voltam. Nem lehet! Nem lehet mindennek vége így! Én még nem halhatok meg! Vagy ha igen, akkor hagy búcsúzhassak el még Jacobtól. Meg Matt-től is. Ég! Fáj! Nem bírom tovább! Szúrjatok le! Öljetek meg. Múljon már el a fájdalom. Az égető érzés tovább terjeszkedett, egyre jobban fájt. Egy hangos ordítást hallottam. Nem tisztán, de szerintem egy nő volt, magas hangon kiáltott fel. Biztos csak képzelődtem. A fájdalom csak nőtt és nőtt… Lassan elnyelt a sötétség és teljesen kikapcsoltak az érzékszerveim. Csak a fájdalom maradt és az életem, egy cérnaszállal elválasztva a haláltól…
2010. május 30., vasárnap
2010. május 21., péntek
11. Fejezet ~Alice...!~
- MICSODA?! - ültem fel hirtelen az ágyban, mire mindketten nagy szemekkel néztek rám. Hupsz….
Most rájöttek, hogy végig kihallgattam őket… Ráadásul miről beszéltek?! Hogy én és Jake összejövünk! Egyik részem repesett az örömtől, a másik viszont össze volt zavarodva. Mi van, ha nem is rólam meg Jacobról beszéltek? Jake összejön valakivel? Az én farkasom?! Visszanéztem a szobában lévőkre. Még mindig kerek szemekkel bámultak rám. Hát ezt jól elszúrtam… Jacob megrázta a fejét és beszélni kezdett:
- Nessie, te ébren voltál? – kérdezte összeszorított szemekkel. Most mit mondjak?
- Igen, most ébredtem fel. Vagy még mindig alszok és ezt is álmodom? – próbáltam menteni a menthetetlent, és megcsíptem a karom. Halkan felszisszentem majd tovább beszéltem – Ööö… ez se fájt. Na látjátok, hogy alszok? Szia, álombeli Jake és Alice!
Ilyen hülyeségeket összehordani… Vajon bevették?
- Renesmee Carlie Cullen! Végig ébren voltál, nem vallod be és még át is akarsz verni minket?! – mondta kissé hangosan Jake.
- Renesmee Carlie Cullen? Ez az igazi nevem? Ez tetszik. Mostantól használhatom ezt a Vanessa Wolfe helyett? – próbáltam terelni a témát.
- Neked is jobban tetszik? Nekem is. Szerintem nyugodtan hasz… Nem erről beszéltünk! Mit hallottál a beszélgetésből? – A francba… Alice-re néztem. Ő még mindig csak állt, szemeiben nem láttam dühöt. Ellentétben Jake szemeivel… Most mit mondjak? Egy ideig haboztam.
- Ha nem vagy hajlandó elmondani, idehívom Jaspert, hogy elmondja az érzéseid, mekkora füllentésre készülsz! – Tovább hallgattam. – Nagyot csalódtam benned Nessie-m. Átversz minket és ki is hallgatsz.
- Miért? Valami titkos dologról beszéltetek? Mert nem úgy hangzott. Apropó, hogy jössz össze és kivel? – árasztottam el kérdéseimmel. Akkor esett le. Még egy hupsz. Most mit mondjak, hogy miért akadtam ki azon, hogy összejön valakivel? – Csak mert… ha itt fog élni… Azt hiszem, jogom van tudni… - füllentettem.
Kis hallgatás után, szavakat keresgélve megszólalt:
- Nessie, rólad volt szó, de nem úgy… Az összejövés, vagyis hát, úgy értette, hogy… vagyis, hogy…
- Jake azt akarja mondani, hogy én arra értettem, hogy jöjjön ki a szobából, majd holnap úgy is összejövünk este a partin. Mivel Jacob beszélni akart veled, most. – Sietett a segítségére Alice. De tudtam, hogy valamit titkolnak előlem…
- Akkor most nyugodtan elmondhatja, ébren vagyok – mondtam Alice-nek, majd Jake-re néztem. Épp egy gyilkos pillantást küldött a kis kobold felé.
- Ááá…már lényegtelen – motyogta Jake.
- De akkor miért vagy még mindig a szobába?
- Ööö, hát az úgy volt, hogy…
- Nessie, szerintem inkább aludj! – szólt közbe Alice. – Már csak 2 óra maradt a vásárlásig, nekem meg még díszítenem kell!
Jake egy hálás pillantással ajándékozta meg megmentőjét. Na most hogyan szedem ki belőlük? Gondolkozz Nessie… Ekkor tudatosult bennem az, amit Alice mondott. Már csak 2 óra?! De akkor… Már 6 óra van?! Jó sokat aludtam… Mostanában sokat alszok. Pedig nem szoktam, csak kb. hat órát aludni. Ez az utóbbi pár nap lehet az oka. Minden olyan hirtelen jött.
- Nem sokára jövök – kacsintott rám Alice és eltűnt. Azt nem mondta, hogy hova, de szerintem tuti, hogy díszíteni. Minek ekkora felhajtás?
Körbenéztem a szobában. Csak Jacob és én maradtunk bent. Felnéztem az arcára és észrevettem, hogy ő is engem néz. Hirtelen elkapta a fejét és lesütötte a tekintetét. Mitől jött zavarba? Én nem zavartattam magam, tovább néztem a farkasom. Hogy lehet valaki ennyire jóképű? Maga a megtestesült csoda. Jézus miket gondolok?! De legalább azt tudom, hogy nem vagyok apafil. Apafil… Ki is találta ki ezt? Apafil, apafil, apafil… Ekkor leesett. Nyeltem egy nagyot. Matt. Vajon mi van vele most? Még mindig utál? Mikor fogok találkozni vele? A sok kérdés csak gyűlt a fejemben.
- Akkor… Jó éjt vagyis hajnalt, Nessie! – mosolygott rám még mindig zavartan Jake.
Épp meg akartam kérdezni, hogy mit titkolnak előlem, mikor kilépett az ajtón, maga után hűvös szellőt hagyva. Majd a hűvös szellő átváltott hideggé és egyre erősebben áradt az ablak felől. Nyitva volt. Ki nyitotta ki? Felálltam, hogy bezárjam, mert eléggé lehűlt a szoba. Hirtelen megszédültem és visszahuppantam az ágyra, de ezt csak annak adtam be, hogy túl gyorsan akartam felkelni. Még egyszer, most már lassabban, felültem és beledugtam lábaimat a puha papucsomba. Kissé nehézkesen, de felálltam, mert közben újra szédülés jött rám. Odacammogtam az ablakhoz és kinéztem rajta. Megint megcsapott a hideg levegő és védelmezően kaptam magamhoz kezeimet. Hogyan fázhatok ennyire? A pizsamám eddig sosem hagyott cserben, a hosszú nadrág és a rövid ujjú felső nagyon meleg volt… Jézus mi van rajtam?! Szemeim elkerekedtek, ahogy végignéztem magamon. Egy borzasztó, ruhának sem nevezhető izéé volt rajtam. Hogy…? Ki…? Merre…? Mikor…? Biztos voltam benne, hogy ez csak egy ember lehetett.
- ALICE!!! - mondtam kissé hangosan, mire halk kuncogást hallottam magam mögül.
Hogy ért vissza ilyen hamar? Miközben megfordultam, minimum 100 féle módot találtam ki arra, hogy hogyan öljem meg, de végül a fojtogatásnál maradtam. Végül is, hagyta, hogy ebben lásson Jake! Már emeltem a kezem az illető nyakához, mikor megláttam Dora-t. Nem Alice volt. A kis mázlista… Nem baj majd máskor végzek vele... Isadora értetlenkedve meredt a még mindig a levegőben tartott kezeimre, mire én leengedtem azokat. Dora szemei megakadtak a „pizsamán”, és kacagni kezdett. Gyorsan magam elé kaptam a kezeim, és éreztem, hogy melegség önti el az arcom. Már megint ez a fránya elpirulás…
- Legalább te ne nevess – nyögtem. – Elég lesz Alice idegesítő kacarászását hallgatni.
- Igazad van – próbálta elfojtani a nevetését Dora – csak azért jöttem, hogy alszol-e még?
Nem éreztem fáradtságot. Amúgy se tudnék aludni, mert álmomban biztos Alice „pizsamái” üldöznének…
- Nem, már nem – mosolyogtam Dora-ra.
- Akkor maradhatok itt? – kérdezte félénken.
- Persze! Legalább lesz társaság. Most már a család tagja vagy – mondtam kedvesen és leültem az ágy szélére. Tovább gondoltam Alice megölésének módjain. Miatta látott Jake ebben a ruhában! Ez alig takar valamit! Amúgy is, hogy áll rajtam! Eddig se volt sok esély arra, hogy összejöjjünk, de most aztán végleg kiszeretett belőlem…
- Tudom milyen érzés – sóhajtott fel Dora.
Miről tud? Ja, arról, hogy mekkora dühöt érzek most a kis életvidám törpe iránt?
- Miért, már veled is történt ilyen? – kérdeztem kíváncsian.
- Nem, dehogy is. Csak együtt érzek mindenkivel… Tudod? Vámpírképesség… Vagy nektek, fél vámpíroknak nem olyan jó a memóriátok? – kérdezett vissza Isadora kuncogva.
- Ááá… Bocsi elfelejtettem… - sütöttem le a szemem. Hogy lehetek ilyen feledékeny?
- Semmi baj – mosolygott rám Dora. Halkan felkordult a hasam.
- Azt hiszem ennem kellene valamit – javasoltam és elindultam az ajtó felé. Nem hallottam, de tudtam, hogy követ Dora. Jake ott ült a fotelban és aludt, Alice pedig még nem ért vissza. Alice… Hogy szakadna széjjel az összes ruhája… Gyorsan visszafordultam a szobába és a szekrényemhez fordultam. Dora visszajött hozzám halkan kacarászva.
- Miii az? – kérdeztem mit sem sejtő hangon.
- Seeemmi… - kétkedve pillantottam rá – vagyis, majd meglátod.
Mit látok meg? Most teljesen összezavarodtam… Na mindegy. Kinyitottam a szekrényem ajtaját, hogy ruha után keressek, de szörnyű látvány várt. Szájtátva néztem az előttem álló polcokra, tele az ismeretlen ruhadarabokkal. Isadora hangosan kacarászott tovább mellettem, de most nem tudtam rászólni. Sokkot kaptam a sok szörnyűségtől. Ki vesz fel ilyeneket? Szemeimmel végigfutottam a sorokon és miközben a ruhákat pásztáztam, egy fehér borítékon akadt meg a szemem. Kivettem és felbontottan. Egy kis cetli volt benne, gyönyörű betűkkel ráírva a következő sor:
„ Sok szeretettel a kedvenc unokahúgomnak!Alice ”
- Alice…. – morogtam halkan – Hogy a nyavalya enné meg….
A levelet a földre ejtettem, s az lassan súrolta a földet. Most mi lesz? A ruháim! Az én imádott ruháim. Na jó, nem imádtam őket, de sokkal jobbak voltak, mint ezek a borzalmas, semmit sem takaró izék. A fürdőszobába rohantam a szennyeshez, hátha benne maradt néhány ruhám. Semmi. Kerestem mindenhol, de semmi. Épp a mosógépben néztem meg, nem-e maradt benne, mikor egy másik fehér borítékot találtam. Ezt már majdnem széttéptem, mikor kivettem belőle a lapot. Mérgesen olvastam el a mondatokat rajta:
„ Ugye milyen jó? Te is örülsz Nessie? Sokat segíthettünk a régi, elnyütt ruháiddal a Vörös kereszten! Most öltözz, mindjárt megyünk vásárolni! Alice”
- Alice!!! – ordítottam fel, mire Jasper mellettem termett.
- Te aztán jól be tudsz gurulni, Ness! – tette rá a mérgességtől remegő vállamra kezét Jazz.
Kissé sikerült megnyugtatnia, de még mindig csak Alice tettére tudtam gondolni. A ruháim. Odaadta egy alapítványnak. Az ÉN ruháimat. Megszédültem, már épp a föld felé estem, mikor Jasper elkapott.
- Nessie, jól vagy? – kérdezte aggódva. A fejem irtózatosan lüktetett, ráadásul teljesen kibuktam. Ez már sok volt. Először megtudom, hogy vámpírok és vérfarkasok között élek, ráadásul én is vámpír vagyok félig-meddig… Matt majdnem megöl, Alice elajándékozza a ruháim.
- I-gen…De miért csinálta ezt? Nem látta előre, hogy haragudni fogok rá? Most mit veszek fel? - na jó, ez kissé hisztérikusan hangzott, de tényleg? Mit veszek fel?
- Nessie, én megértem ezt, de te nem látod Alice szemszögéből a dolgokat. Igaz, kicsit túlzás volt, de most nagyon maga alatt van, bár nem mutatja ki. Esme-ék elvesztése, Edward és Bella halála teljesen lehangolta. De próbál vidámnak tűnni, hogy ti se legyetek annyira szomorúak. De Alice, már csak Alice marad. Ha bánatos, vásárol. Ha vásárol másokat idegesít… - nevetett fel a végén Jazz. Biztos megérezhette zavartságom, mert elengedett és felsegített a földről – Szóval kérlek nézd ezt el neki… Tudom, hogy nem könnyű, de ha ez teszi boldoggá. Én se kevés dolgot viseltem el eddig mellette – nevetett fel megint, most már velem együtt.
- Nessie, siess! Elkésünk! – termett mellettem a kis kobold. Kezeim meglendültek a nyaka felé, de Jasper rosszalló pillantást küldött felém, és leengedtem magam mellé.
- Na, mire vársz még? – kérdezte, és kirángatott a szekrényem felé. Az új ruhák ismét látása miatt megint dühös lettem, de Jazz a fürdőből még mindig sugározta felém a nyugalmát. Magamban köszönetet adtam neki ezért, de azért megkérdeztem Alice-t:
- Tulajdonképpen mit tudok felvenni ezek közül?
- Mondjuk… Ezt! – mutatott fel egy jól kivágott darabot – Vagy ezt. De ez is jól állna.
Megakartam mondani neki, hogy szívem szerint egyiket sem venném fel, de mivel láttam, hogy mennyire elmélyül a választásban, feleslegesnek találtam. Igaza lehet Jazz-nek. Még sosem láttam Alice-t szomorúnak, mindig tele volt élettel. Elég furán vidítja fel magát a vásárlással, de hát… Ő már csak ilyen. Alice észrevette, hogy nézem, és egy pillanatra hozzám fordult.
- Ugye nem haragszol, Nessie? – kérdezte kiskutya szemekkel. Most mondjam meg, hogy igen? Rá haragudjak? Az képtelenség. Erős késztetést éreztem arra, hogy megbocsássak.
- Hét persze, hogy nem – mosolyogtam rá és megöleltem.
- Jippí! Akkor most vedd fel ezt, én addig összeütök neked egy kis harapnivalót – tapsikolt a kis kobold, s hirtelen eltűnt a kedvesség belőlem. Helyét megint felváltotta a mérgesség. Ekkor tudatosult bennem, hogy csak Jasper miatt bocsátottam meg Alice-nek. Mi mindent meg nem tesz az ember a szerelméért? Huhh…
Alice kiviharzott, én pedig a „ruhámért” nyúltam. Egy V alakban kivágott piros felső volt, egy farmer miniszoknyával. Ezt?! Én?! Felvenni?! Ilyet nem szoktam hordani, ez nem az én stílusom. Lenyomódott a kilincs és Alice jött vissza, kezében egy szendviccsel.
- Miért nem vetted még fel? – kérdezte, és közben arcomat vizsgálta – Jacob-nak tetszeni fog… - kacsintott rám, de alig hogy kimondta, elkezdtem magamra húzni a felsőt. Alice nevetni kezdett. Hupsz… Ez kissé túl gyors volt… Alice csak tovább nevetett.
***
- Na, hogy tetszik? – kérdeztem az épp felkelő Jake-et. Farkasom kinyitotta szemét, majd megdörzsölte azt.
- Wáo! – nyögte ki. Egyre jobban kezdtem megszeretni ezt a ruhát.
- Én mondtam! – súgta nekem Alice, mikor észrevette az elégedett mosolyom. Mindig le kell buknom? Elvörösödve kezdtem enni a szendvicset.
***
A kocsiban ültünk. Alice-en egy kesztyű és egy kendő volt, nehogy észrevegyék csillogó bőrét. Egész úton beszélt, de én már az elején elvesztettem a fonalat. Hagytam, hogy gondolataimba temetkezzek mikor megcsörrent a telefonom. A kijelzőn ott villogott Daniel neve. Mit akarhat most? Benyomtam az elfogadás gombot és beleszóltam.
- Haló?
- Szia Vanessa! Itt Daniel. Csak azért hívtalak, hogy már jobban vagy? – kérdezte. Csak nem aggódás volt a hangjában?
- Igen, már sokkal jobban vagyok, köszi – kis hallgatás után újra beleszóltam – Itt vagy Daniel? Akarsz még mondani valamit?
- Ööö… Igen. Csak azt akartam kérdezni, hogy ha már úgy is jobban vagy, és ma vasárnap van, nekem nincs semmi dolgom, és remélem neked sincs, akkor ha van kedved…
- Egy szóval? – kérdeztem sóhajtva.
- Elmegyünk valahová? – fogta rövidre Dan. Mi? Csak nem azt hitte, hogy ő meg én…? Most mit mondjak neki?
- Ömm… Hát tudod az a helyzet, hogy ma Matt-tel találkozok…
- Óóó… Akkor majd beszélünk. Szia! – mondta és azzal letette. Huhh… Ezt megúsztam. Gyorsan elraktam a telefont és Alice felé fordultam. Épp telefonált. Mikor letette, mosoly jelent meg az arcán.
- Kivel beszéltél? – kérdezetem gyanakodva.
- Matt-tel – motyogta még mindig mosolyogva.
- Miért hívtad fel? – tettem fel az újabb kérdést elhaló hangon.
- Ha már úgy is „vele találkozol ma”, akkor gondoltam, hogy elhívom a délutáni partira – vigyorgott rám a nagynénim. Micsoda???
Most rájöttek, hogy végig kihallgattam őket… Ráadásul miről beszéltek?! Hogy én és Jake összejövünk! Egyik részem repesett az örömtől, a másik viszont össze volt zavarodva. Mi van, ha nem is rólam meg Jacobról beszéltek? Jake összejön valakivel? Az én farkasom?! Visszanéztem a szobában lévőkre. Még mindig kerek szemekkel bámultak rám. Hát ezt jól elszúrtam… Jacob megrázta a fejét és beszélni kezdett:
- Nessie, te ébren voltál? – kérdezte összeszorított szemekkel. Most mit mondjak?
- Igen, most ébredtem fel. Vagy még mindig alszok és ezt is álmodom? – próbáltam menteni a menthetetlent, és megcsíptem a karom. Halkan felszisszentem majd tovább beszéltem – Ööö… ez se fájt. Na látjátok, hogy alszok? Szia, álombeli Jake és Alice!
Ilyen hülyeségeket összehordani… Vajon bevették?
- Renesmee Carlie Cullen! Végig ébren voltál, nem vallod be és még át is akarsz verni minket?! – mondta kissé hangosan Jake.
- Renesmee Carlie Cullen? Ez az igazi nevem? Ez tetszik. Mostantól használhatom ezt a Vanessa Wolfe helyett? – próbáltam terelni a témát.
- Neked is jobban tetszik? Nekem is. Szerintem nyugodtan hasz… Nem erről beszéltünk! Mit hallottál a beszélgetésből? – A francba… Alice-re néztem. Ő még mindig csak állt, szemeiben nem láttam dühöt. Ellentétben Jake szemeivel… Most mit mondjak? Egy ideig haboztam.
- Ha nem vagy hajlandó elmondani, idehívom Jaspert, hogy elmondja az érzéseid, mekkora füllentésre készülsz! – Tovább hallgattam. – Nagyot csalódtam benned Nessie-m. Átversz minket és ki is hallgatsz.
- Miért? Valami titkos dologról beszéltetek? Mert nem úgy hangzott. Apropó, hogy jössz össze és kivel? – árasztottam el kérdéseimmel. Akkor esett le. Még egy hupsz. Most mit mondjak, hogy miért akadtam ki azon, hogy összejön valakivel? – Csak mert… ha itt fog élni… Azt hiszem, jogom van tudni… - füllentettem.
Kis hallgatás után, szavakat keresgélve megszólalt:
- Nessie, rólad volt szó, de nem úgy… Az összejövés, vagyis hát, úgy értette, hogy… vagyis, hogy…
- Jake azt akarja mondani, hogy én arra értettem, hogy jöjjön ki a szobából, majd holnap úgy is összejövünk este a partin. Mivel Jacob beszélni akart veled, most. – Sietett a segítségére Alice. De tudtam, hogy valamit titkolnak előlem…
- Akkor most nyugodtan elmondhatja, ébren vagyok – mondtam Alice-nek, majd Jake-re néztem. Épp egy gyilkos pillantást küldött a kis kobold felé.
- Ááá…már lényegtelen – motyogta Jake.
- De akkor miért vagy még mindig a szobába?
- Ööö, hát az úgy volt, hogy…
- Nessie, szerintem inkább aludj! – szólt közbe Alice. – Már csak 2 óra maradt a vásárlásig, nekem meg még díszítenem kell!
Jake egy hálás pillantással ajándékozta meg megmentőjét. Na most hogyan szedem ki belőlük? Gondolkozz Nessie… Ekkor tudatosult bennem az, amit Alice mondott. Már csak 2 óra?! De akkor… Már 6 óra van?! Jó sokat aludtam… Mostanában sokat alszok. Pedig nem szoktam, csak kb. hat órát aludni. Ez az utóbbi pár nap lehet az oka. Minden olyan hirtelen jött.
- Nem sokára jövök – kacsintott rám Alice és eltűnt. Azt nem mondta, hogy hova, de szerintem tuti, hogy díszíteni. Minek ekkora felhajtás?
Körbenéztem a szobában. Csak Jacob és én maradtunk bent. Felnéztem az arcára és észrevettem, hogy ő is engem néz. Hirtelen elkapta a fejét és lesütötte a tekintetét. Mitől jött zavarba? Én nem zavartattam magam, tovább néztem a farkasom. Hogy lehet valaki ennyire jóképű? Maga a megtestesült csoda. Jézus miket gondolok?! De legalább azt tudom, hogy nem vagyok apafil. Apafil… Ki is találta ki ezt? Apafil, apafil, apafil… Ekkor leesett. Nyeltem egy nagyot. Matt. Vajon mi van vele most? Még mindig utál? Mikor fogok találkozni vele? A sok kérdés csak gyűlt a fejemben.
- Akkor… Jó éjt vagyis hajnalt, Nessie! – mosolygott rám még mindig zavartan Jake.
Épp meg akartam kérdezni, hogy mit titkolnak előlem, mikor kilépett az ajtón, maga után hűvös szellőt hagyva. Majd a hűvös szellő átváltott hideggé és egyre erősebben áradt az ablak felől. Nyitva volt. Ki nyitotta ki? Felálltam, hogy bezárjam, mert eléggé lehűlt a szoba. Hirtelen megszédültem és visszahuppantam az ágyra, de ezt csak annak adtam be, hogy túl gyorsan akartam felkelni. Még egyszer, most már lassabban, felültem és beledugtam lábaimat a puha papucsomba. Kissé nehézkesen, de felálltam, mert közben újra szédülés jött rám. Odacammogtam az ablakhoz és kinéztem rajta. Megint megcsapott a hideg levegő és védelmezően kaptam magamhoz kezeimet. Hogyan fázhatok ennyire? A pizsamám eddig sosem hagyott cserben, a hosszú nadrág és a rövid ujjú felső nagyon meleg volt… Jézus mi van rajtam?! Szemeim elkerekedtek, ahogy végignéztem magamon. Egy borzasztó, ruhának sem nevezhető izéé volt rajtam. Hogy…? Ki…? Merre…? Mikor…? Biztos voltam benne, hogy ez csak egy ember lehetett.
- ALICE!!! - mondtam kissé hangosan, mire halk kuncogást hallottam magam mögül.
Hogy ért vissza ilyen hamar? Miközben megfordultam, minimum 100 féle módot találtam ki arra, hogy hogyan öljem meg, de végül a fojtogatásnál maradtam. Végül is, hagyta, hogy ebben lásson Jake! Már emeltem a kezem az illető nyakához, mikor megláttam Dora-t. Nem Alice volt. A kis mázlista… Nem baj majd máskor végzek vele... Isadora értetlenkedve meredt a még mindig a levegőben tartott kezeimre, mire én leengedtem azokat. Dora szemei megakadtak a „pizsamán”, és kacagni kezdett. Gyorsan magam elé kaptam a kezeim, és éreztem, hogy melegség önti el az arcom. Már megint ez a fránya elpirulás…
- Legalább te ne nevess – nyögtem. – Elég lesz Alice idegesítő kacarászását hallgatni.
- Igazad van – próbálta elfojtani a nevetését Dora – csak azért jöttem, hogy alszol-e még?
Nem éreztem fáradtságot. Amúgy se tudnék aludni, mert álmomban biztos Alice „pizsamái” üldöznének…
- Nem, már nem – mosolyogtam Dora-ra.
- Akkor maradhatok itt? – kérdezte félénken.
- Persze! Legalább lesz társaság. Most már a család tagja vagy – mondtam kedvesen és leültem az ágy szélére. Tovább gondoltam Alice megölésének módjain. Miatta látott Jake ebben a ruhában! Ez alig takar valamit! Amúgy is, hogy áll rajtam! Eddig se volt sok esély arra, hogy összejöjjünk, de most aztán végleg kiszeretett belőlem…
- Tudom milyen érzés – sóhajtott fel Dora.
Miről tud? Ja, arról, hogy mekkora dühöt érzek most a kis életvidám törpe iránt?
- Miért, már veled is történt ilyen? – kérdeztem kíváncsian.
- Nem, dehogy is. Csak együtt érzek mindenkivel… Tudod? Vámpírképesség… Vagy nektek, fél vámpíroknak nem olyan jó a memóriátok? – kérdezett vissza Isadora kuncogva.
- Ááá… Bocsi elfelejtettem… - sütöttem le a szemem. Hogy lehetek ilyen feledékeny?
- Semmi baj – mosolygott rám Dora. Halkan felkordult a hasam.
- Azt hiszem ennem kellene valamit – javasoltam és elindultam az ajtó felé. Nem hallottam, de tudtam, hogy követ Dora. Jake ott ült a fotelban és aludt, Alice pedig még nem ért vissza. Alice… Hogy szakadna széjjel az összes ruhája… Gyorsan visszafordultam a szobába és a szekrényemhez fordultam. Dora visszajött hozzám halkan kacarászva.
- Miii az? – kérdeztem mit sem sejtő hangon.
- Seeemmi… - kétkedve pillantottam rá – vagyis, majd meglátod.
Mit látok meg? Most teljesen összezavarodtam… Na mindegy. Kinyitottam a szekrényem ajtaját, hogy ruha után keressek, de szörnyű látvány várt. Szájtátva néztem az előttem álló polcokra, tele az ismeretlen ruhadarabokkal. Isadora hangosan kacarászott tovább mellettem, de most nem tudtam rászólni. Sokkot kaptam a sok szörnyűségtől. Ki vesz fel ilyeneket? Szemeimmel végigfutottam a sorokon és miközben a ruhákat pásztáztam, egy fehér borítékon akadt meg a szemem. Kivettem és felbontottan. Egy kis cetli volt benne, gyönyörű betűkkel ráírva a következő sor:
„ Sok szeretettel a kedvenc unokahúgomnak!Alice ”
- Alice…. – morogtam halkan – Hogy a nyavalya enné meg….
A levelet a földre ejtettem, s az lassan súrolta a földet. Most mi lesz? A ruháim! Az én imádott ruháim. Na jó, nem imádtam őket, de sokkal jobbak voltak, mint ezek a borzalmas, semmit sem takaró izék. A fürdőszobába rohantam a szennyeshez, hátha benne maradt néhány ruhám. Semmi. Kerestem mindenhol, de semmi. Épp a mosógépben néztem meg, nem-e maradt benne, mikor egy másik fehér borítékot találtam. Ezt már majdnem széttéptem, mikor kivettem belőle a lapot. Mérgesen olvastam el a mondatokat rajta:
„ Ugye milyen jó? Te is örülsz Nessie? Sokat segíthettünk a régi, elnyütt ruháiddal a Vörös kereszten! Most öltözz, mindjárt megyünk vásárolni! Alice”
- Alice!!! – ordítottam fel, mire Jasper mellettem termett.
- Te aztán jól be tudsz gurulni, Ness! – tette rá a mérgességtől remegő vállamra kezét Jazz.
Kissé sikerült megnyugtatnia, de még mindig csak Alice tettére tudtam gondolni. A ruháim. Odaadta egy alapítványnak. Az ÉN ruháimat. Megszédültem, már épp a föld felé estem, mikor Jasper elkapott.
- Nessie, jól vagy? – kérdezte aggódva. A fejem irtózatosan lüktetett, ráadásul teljesen kibuktam. Ez már sok volt. Először megtudom, hogy vámpírok és vérfarkasok között élek, ráadásul én is vámpír vagyok félig-meddig… Matt majdnem megöl, Alice elajándékozza a ruháim.
- I-gen…De miért csinálta ezt? Nem látta előre, hogy haragudni fogok rá? Most mit veszek fel? - na jó, ez kissé hisztérikusan hangzott, de tényleg? Mit veszek fel?
- Nessie, én megértem ezt, de te nem látod Alice szemszögéből a dolgokat. Igaz, kicsit túlzás volt, de most nagyon maga alatt van, bár nem mutatja ki. Esme-ék elvesztése, Edward és Bella halála teljesen lehangolta. De próbál vidámnak tűnni, hogy ti se legyetek annyira szomorúak. De Alice, már csak Alice marad. Ha bánatos, vásárol. Ha vásárol másokat idegesít… - nevetett fel a végén Jazz. Biztos megérezhette zavartságom, mert elengedett és felsegített a földről – Szóval kérlek nézd ezt el neki… Tudom, hogy nem könnyű, de ha ez teszi boldoggá. Én se kevés dolgot viseltem el eddig mellette – nevetett fel megint, most már velem együtt.
- Nessie, siess! Elkésünk! – termett mellettem a kis kobold. Kezeim meglendültek a nyaka felé, de Jasper rosszalló pillantást küldött felém, és leengedtem magam mellé.
- Na, mire vársz még? – kérdezte, és kirángatott a szekrényem felé. Az új ruhák ismét látása miatt megint dühös lettem, de Jazz a fürdőből még mindig sugározta felém a nyugalmát. Magamban köszönetet adtam neki ezért, de azért megkérdeztem Alice-t:
- Tulajdonképpen mit tudok felvenni ezek közül?
- Mondjuk… Ezt! – mutatott fel egy jól kivágott darabot – Vagy ezt. De ez is jól állna.
Megakartam mondani neki, hogy szívem szerint egyiket sem venném fel, de mivel láttam, hogy mennyire elmélyül a választásban, feleslegesnek találtam. Igaza lehet Jazz-nek. Még sosem láttam Alice-t szomorúnak, mindig tele volt élettel. Elég furán vidítja fel magát a vásárlással, de hát… Ő már csak ilyen. Alice észrevette, hogy nézem, és egy pillanatra hozzám fordult.
- Ugye nem haragszol, Nessie? – kérdezte kiskutya szemekkel. Most mondjam meg, hogy igen? Rá haragudjak? Az képtelenség. Erős késztetést éreztem arra, hogy megbocsássak.
- Hét persze, hogy nem – mosolyogtam rá és megöleltem.
- Jippí! Akkor most vedd fel ezt, én addig összeütök neked egy kis harapnivalót – tapsikolt a kis kobold, s hirtelen eltűnt a kedvesség belőlem. Helyét megint felváltotta a mérgesség. Ekkor tudatosult bennem, hogy csak Jasper miatt bocsátottam meg Alice-nek. Mi mindent meg nem tesz az ember a szerelméért? Huhh…
Alice kiviharzott, én pedig a „ruhámért” nyúltam. Egy V alakban kivágott piros felső volt, egy farmer miniszoknyával. Ezt?! Én?! Felvenni?! Ilyet nem szoktam hordani, ez nem az én stílusom. Lenyomódott a kilincs és Alice jött vissza, kezében egy szendviccsel.
- Miért nem vetted még fel? – kérdezte, és közben arcomat vizsgálta – Jacob-nak tetszeni fog… - kacsintott rám, de alig hogy kimondta, elkezdtem magamra húzni a felsőt. Alice nevetni kezdett. Hupsz… Ez kissé túl gyors volt… Alice csak tovább nevetett.
***
- Na, hogy tetszik? – kérdeztem az épp felkelő Jake-et. Farkasom kinyitotta szemét, majd megdörzsölte azt.
- Wáo! – nyögte ki. Egyre jobban kezdtem megszeretni ezt a ruhát.
- Én mondtam! – súgta nekem Alice, mikor észrevette az elégedett mosolyom. Mindig le kell buknom? Elvörösödve kezdtem enni a szendvicset.
***
A kocsiban ültünk. Alice-en egy kesztyű és egy kendő volt, nehogy észrevegyék csillogó bőrét. Egész úton beszélt, de én már az elején elvesztettem a fonalat. Hagytam, hogy gondolataimba temetkezzek mikor megcsörrent a telefonom. A kijelzőn ott villogott Daniel neve. Mit akarhat most? Benyomtam az elfogadás gombot és beleszóltam.
- Haló?
- Szia Vanessa! Itt Daniel. Csak azért hívtalak, hogy már jobban vagy? – kérdezte. Csak nem aggódás volt a hangjában?
- Igen, már sokkal jobban vagyok, köszi – kis hallgatás után újra beleszóltam – Itt vagy Daniel? Akarsz még mondani valamit?
- Ööö… Igen. Csak azt akartam kérdezni, hogy ha már úgy is jobban vagy, és ma vasárnap van, nekem nincs semmi dolgom, és remélem neked sincs, akkor ha van kedved…
- Egy szóval? – kérdeztem sóhajtva.
- Elmegyünk valahová? – fogta rövidre Dan. Mi? Csak nem azt hitte, hogy ő meg én…? Most mit mondjak neki?
- Ömm… Hát tudod az a helyzet, hogy ma Matt-tel találkozok…
- Óóó… Akkor majd beszélünk. Szia! – mondta és azzal letette. Huhh… Ezt megúsztam. Gyorsan elraktam a telefont és Alice felé fordultam. Épp telefonált. Mikor letette, mosoly jelent meg az arcán.
- Kivel beszéltél? – kérdezetem gyanakodva.
- Matt-tel – motyogta még mindig mosolyogva.
- Miért hívtad fel? – tettem fel az újabb kérdést elhaló hangon.
- Ha már úgy is „vele találkozol ma”, akkor gondoltam, hogy elhívom a délutáni partira – vigyorgott rám a nagynénim. Micsoda???
2010. május 15., szombat
10.Fejezet ~Álarc~
- Jake ott akarja elmesélni a történetetek. Olyan lesz, mint régen, La Push-ban! - vigyorgott a kis kobold. Azzal elment szervezkedni. Ránéztem Jacobra szemöldök felvonva, mire ő rám mosolygott.
Direkt teszi ezt? Azt akarja, hogy szívrohamot kapjak? Ezt a mosolyt be kellene tiltani. Szemeibe merülve bámultam magam elé, mikor közelebb jött hozzám. Kezével gyengéden állam alá nyúlt és bezárta a szám. Észre se vettem, hogy szájtátva nézem… Jake még mindig nem vette el a kezét. Érintése forrón perzselte bőrömet. Hogy létezhet ilyen tökéletes személy a világon? Hogy imádhatom ennyire? Arca közeledett az enyém felé. Arcom forróság öntötte el. Már megint ez az átkozott elpirulás. Már csak pár centi és… Nagy levegő… egy… kettő… háá…
- De édes. Pont, mint Bella. Ő is mindig elpirult – mondta Alice, miközben fejét betolta a miénk közé, nehogy történjen valami. Jake elhúzódott és kezét maga mellé ejtette. Ez meg mire volt jó? Alice… Ezért még kapni fog! Majd én is elrontom egy pillanatuk Jasperrel. Bár, az teljesen más… Alice és Jasper szeretik egymást. De mi nem, vagyis nem úgy. Szerelmem viszonzatlan Jacob részéről. De akkor mi volt ez előbb? Lehet, hogy csak képzelődtem és meg sem történt az egész? Megeshet… Mostanában olyan zavart vagyok.
- Jake, hol tartsuk a bulit? Itt vagy kereshetek helyszínt is? – kérdezte Alice, csillogó szemmel. Jacob felém se nézve habozott – Ne húzzuk az időt! Láttam, hogy beleegyezel, hogy mindent én intézek! – kacsintott Jake-re az energiabomba.
- Légyszi, légyszi, légyszi!!! – kérlelte tovább a farkasom.
- Rendben – mondta kissé komoran Jake. Most mi lett vele? Alice már le is ment. Csak ketten maradtunk. Jacob nem nézett rám. Megköszörültem a torkom, de még mindig csak a távolba meredt.
- Akkor én… most megyek. Majd beszélünk – mondtam és elindultam a szobámba. Semmi reakció. Ennyire kellemetlen volt neki a „majdnem csókunk”? Most már totál zavar volt a fejemben.
Lenyomtam a kilincset és lehuppantam az ágyamra. Felsóhajtottam a történteken. Meglepődve vettem észre, hogy nem vagyok egyedül. Alice volt bent a szobámban. Az egyik pillanatban még a laptopján ügyködött valamit, majd már fel is pattant és a távolba meredve figyelte a jövőt. Mikor visszajött a jelenbe, odasietett hozzám.
- De jó, hogy itt vagy Nessie! A buli holnap lesz, rengeteg dolgunk van még! Most láttam, hogy ma még elmegyünk vadászni. A házat, ahol lesz, este díszítem, amíg alszotok. Aztán holnap reggel 8-kor ruhavásárlás, 10-re itt kell lennünk, hogy megcsináljam a hajad és a körmöd, a buli 2-kor kezdődik – hadarta egy levegővel. Meglepődve figyeltem rá. Vásárlás? Haj és köröm? Minek? De egy dolog még ennél jobban is aggasztott:
- Vadászni? Muszáj? – kérdeztem reménykedve. – Most nem vagyok éhes, amúgy is, majd eszek szendvicset. Nem kell vadászni.
- Ness! Igen, muszáj. Nekem hihetsz. Bármi rossz történhet, fel kell készülni – mondta Alice.
- De én nem tudok vadászni! – fakadtam ki.
- Nyugodj meg, majd belejössz – kacarászott Alice, azzal húzni kezdett az ablak… Az ablak felé?!
- Alice, most meg hova mész? – kérdeztem értetlenkedve. Kint már sötét volt, olyan 8 óra lehetett.
- Vadászni. Veled. Emlékszel? Vagy nem olyan jó a memóriád, mint az enyém? – nevetett még mindig a kobold.
- Az ablakon keresztül? – kissé hisztérikussá vált a hangom.
- Igen – vigyorgott Alice. Kiugrott az ablakon és jelzett, hogy kövessem. Óvatosan kiléptem a párkányra, és nagy meglepettségemre tökéletes egyensúlyban maradtam. Önelégülten elmosolyodtam és kiugrottam az ablakon.
- Eddig jó! – dicsért meg Alice, majd egy erdő felé mutatott – Gyere!
Hihetetlen gyorsasággal rohanni kezdtem utána. Ahhoz képest, hogy milyen sötét volt, mindent olyan tisztán láttam. Mikor már egy ideje futottunk, édes illat csapta meg az orrom. Ezt az illatot sokszor éreztem, csak most sokkal erősebben. Torkom égett. Megálltam, mire Alice odajött hozzám.
- Mi a baj, Ness? – kérdezte aggódva. Kissé nehezemre esett beszélni, mert az égető érzés egyre erősödött.
- Miért kapar a torkom? Vagyis miért ilyen erősen? – mondtam alig hallhatóan.
- Ez természetes, Renesmee. Ez a vérszomj. Eddig azért nem vetted ennyire észre, mert nem is tudtad, hogy létezik ilyen. Még mindig csodálkozok, hogy ahhoz képest milyen jól fogadtad ezt az egészet. Mint amilyen Bella volt. Neked is más a gondolkodási módod… - nyugtatott Alice, de a végét már nem bírta ki mosolygás nélkül.
A bódító illat egyre jobban megcsapott. Abba az irányba kaptam a fejem, ahonnan éreztem az állat vérét.
- Menj csak. Minden jól fog menni. Láttam – mosolygott rám bátorítóan Alice.
De már nem is törődve vele, futottam az édes illat irányába. Nemsokára meg is láttam. Egy párduc volt. Nem tudtam, hogy mit teszek. Testem magától mozgott. Halkan mögé lopództam, és egy hirtelen ütéssel elvesztette az eszméletét az állat. Fel sem fogtam, hogy mit csinálok. Fogaim belemélyesztettem és „inni” kezdtem az édes nedűt. Az torkom fellángolt, majd enyhülni kezdett az égető érzés. Mikor végeztem, elhajítottam magamtól az élettelen testet. Jesszus! Az imént megöltem egy állatot! Hogyan?! Az egész olyan természetes volt, sőt jól esett.
- Na látod, így kell ezt – termett mellettem Alice.
Ruhámra néztem. Teljesen elázott a vértől és foltos lett.
- Nyugi, vettem neked egy pár ruhát – mondta, és már előre féltem, hogy neki mennyi is jelenti a párat. – Mehetünk?
- Igen, már tele vagyok – válaszoltam, és megfogtam a hasam vigyorogva.
Elindultunk haza. A szél, gyorsaságom miatt, üdítően hatott rám. Már késő este volt.
Mikor hazaértünk, Jazz és Dora kint beszélgettek, Jake pedig a konyhában munkálkodott. Alice rögtön a szobába húzott és lecseréltette ruháim pizsamára. Nagy nehezen beleegyeztem egy csipkés, rövid darabba, de csak, mert nem akartam megbántani. Lementünk a konyhába.
- Szia Jake! Mit csinálsz? – kérdezte mosolyogva Alice.
- Vacsorát – jelentette ki komoran és még mindig nem nézett rám. Mit tettem? Meguntam ezt az egészet és leültem a tévé elé. Az NCIS késő esti ismétlése ment. Lábaimat felhúztam a kanapéra, és lehunytam szemeimet. Csak hallgattam a műsort. Kissé szédültem is, de nem nagyon foglalkoztam vele. Pilláimat elnyomta az álmosság, és tudatlanság lepte el fáradt testem.
Alice szemszög
Hazaérésünk után ráadtam Ness-re egy cuki pizsamát. Olyan kár, hogy nem alszok. Így nincs okom vásárolni magamnak ilyet. Nessie-n nagyon jól állt. Mondjuk, nem csak úgy adtam rá. Jake-nek akartam egy kis meglepit szerezni, mert délután elrontottam a kedvük. De muszáj volt. Mindennek eljön az ideje… Lementünk a konyhába.
- Szia Jake! Mit csinálsz? – kérdeztem várva, hogy ránézzen Renesmee-re.
- Vacsorát – mondta fagyosan, csak maga elé figyelve. Miért nem néz rá? Nem is figyel a kis „meglepetésemre”?
Nessie elment, s a kanapéra feküdt TV-t nézni. Szegény. Milyen nehéz lehet neki… Ha Irina akkor nem haragszik meg ránk, ha nem szól a Volturtinak… Merengésemből Nessie halk szuszogása ébresztett fel. Elaludt. Nagyon fáradt lehetett. Jut eszembe, kellene venni holnap pár dögös rucit, a látomásomhoz. Milyen jó lesz! Úúúúúúgy várom! Odamentem Jacobhoz beszélni.
- Ez meg mi volt? – kérdeztem durcásan. – Nem is figyelsz a meglepetésemre?
- Milyen meglepetés? – kérdezte Jake. Hozza a szokásos formáját… Ilyen hülye is csak egy vérfarkas lehet.
- Hát Nessie ruhája… Bár látni fogsz rajta még másabbakat is… - akartam mondani célozgatva, de Jacob közbevágott.
- Alice! Nem érted, hogy semmi sincs, és semmi se lesz köztünk? – morgott rám Jake. Ekkora hülyét. Még hogy nincs köztük semmi?
- Ha neked ez semmi, akkor én utálok vásárolni…
- Alice! Fogd már fel! Nessie megmondta, hogy én mindig az apja maradok. Ő nem szeret engem úgy, és ha neki ez kell, hogy boldog legyen, akkor jó.
- Mondd, te teljesen megbuggyantál? Szegény Ness nem érti, hogy mi bajod volt ma délután. Azt hiszi miatta vagy ilyen fagyos - nyitottam fel a szemét.
- Magát hibáztatja? – kérdezte döbbenten Jake.
- Okos kutyus! Úgyhogy ha nem hozod rendbe a dolgokat, velem gyűlik meg a bajod – fenyegettem meg. Jake még mindig lefagyva állt ott. Azt hittem, hogy a vérfarkasoknak is jobb az észjárásuk. Na ennyit erről… Renesmee motyogni kezdett álmában:
- Ne… Kérlek ne. Ne hagyj itt. Én szeretlek! – suttogta forgolódva. Pont, mint Bella. Álmában beszél…Vigyorogni kezdtem, mert tudtam, hogy ez csak a kutyusnak szólhat. Jake szívverése felgyorsult, majd a szerelmes kifejezését csalódott arcra cserélte.
- Most meg mi van Jake? Az előbb mondta ki az érzéseit, a lány, akit szeretsz, erre ilyen világfájdalmas képet vágsz – mondtam összezavarodva.
- Nem engem szeret. Azt mondta, hogy szeretlek. Nem azt, hogy engem szeret. Ha rólam is álmodott, azért mondta, hogy szeret, mert szeret, mint az apját. Vagy ha nem velem álmodott, aminek nagy az esélye, akkor arról a Mattről áradozott – gondolkozott hangosan Jake.
- Erre csak két szót tudok mondani: HÜLYE VAGY! Még akkor se veszed észre az igazságot, ha az előtted áll és integet neked. Olyan vagy, mint Nessie. Ugyanúgy nem veszitek észre, hogy szeretitek egymást. Reménytelen egy páros… - sóhajtottam fel.
Kis csönd után megszólalt Jake:
- Azt hiszem, ideje felvinni Nessie-t, biztos rosszat álmodott. – Azzal elindult az alvó Renesmee felé.
Nessie szemszög
Egy szobában találtam magam. Egy sarokban álltam, távol mindenkitől, de nem is láttak. Mintha szellem lettem volna.
Körbenéztem. Egy szőke nő tartott a kezében egy csecsemőt. A nő csilingelő hangon beszélt hozzá:
- Nyugodj meg, Renesmee! Minden rendben lesz! Anya rendbe fog jönni.
Renesmee? Akkor most lát, vagy mi? De miért a kisbabának beszél? Ránéztem a gyerekre. Ismerős volt. Hirtelen döbbentség öntött el. A csecsemő én voltam. De mit is mondott még a nő? Anya rendbe fog jönni. Ezt hogy értette? Miért kell mindennek ilyen zavarosnak lennie? Dühös lépteket hallottam. Egyre közeledett a személy. Jake volt az. Az én Jacobom. De mit keres itt? És miért néz ki ugyanúgy, mint most? Össze voltam zavarodva. Könnycseppek gördültek le az arcomon. Mi történik most? Ekkor oda akartam menni Jake-hez, de ő elindult az ajtóhoz. Szeméből düh áradt. Dühös szemmel méregette a csecsemőt. De az nem én vagyok? Miért dühös rám? Lenyomta a kilincset, de még visszanézett. Zokogva estem a lábaihoz. Úgy össze voltam zavarodva.
- Ne… Kérlek ne. Ne hagyj itt. Én szeretlek! Muszáj velem maradnod! Nem mehetsz el! Úgy össze vagyok zavarodva…
De nem hallotta. Kezem átment a lábán. Csak egy szellem voltam.
Hirtelen összerázkódtam. Csak álom volt - nyugtattam magam. Nem nyitottam ki a szemem, csak próbáltam vissza aludni az NCIS epizódra. Épp rákoncentráltam a hallottakra, mikor valaki megszólalt:
- Azt hiszem, ideje felvinni Nessie-t, biztos rosszat álmodott.
Két kéz fogott meg a térdhajlatomnál, és a hátam alatt. Jake volt, aki felemelt. Most már legalább megbizonyosodtam róla, hogy tényleg csak álom volt az egész. Tettettem, hogy alszok, mert olyan jól esett ott lenni Jake kezei közt. Mikor az ajtómhoz értünk valaki kikapott a kezéből:
- Jake! Nessie alszik. Nem lenne szép, ha kihasználnád a helyzetet – mondta Alice és ő vitt be a szobába. Ne már… De milyen helyzetet használna ki Jake? Ekkor libabőrös lettem, mert a pizsama kevésbé takart. Tényleg milyen pizsama van rajtam? Mert ez nem a szokásos rövidgatya, póló összeállításom… Alice! Tényleg, a csipkés „pizsama” amit rám adott… Jake így hozott fel? De ciki… Alice már kiment, de 5 perc múlva valaki halkan bejött. Odasuhant az ágyhoz és felém hajolt.
- Jake! – nyitott be Alice. – Mondtam, hogy gyere ki!
- Naaa…. Csak egy jó éjt puszit! Csak egy jó éjt puszikát! Csak egy ici-pici jó éjt puszikát! Hogy ne álmodjon rosszat! Léééééégysziiii! – könyörgött Jacob. Mi van?!
Jake ajka elérte az arcom. Adott egy puszit a szám szélére. Kissé hosszúra nyúlt a puszi, de én csak élveztem csukott szemekkel, még mindig alvást szimulálva.
- Hagyd ezt abba Jake! - szólt rá Alice, mire a farkasom elhúzódott tőlem.
- Jó, csak hát... - motyogta Jacob.
- Nem tudsz várni? Idő kérdése és összejöttök! - szólt rá a kis kobold.
Várjunk... Mit mondott? Várni... Idő kérdése... Összejönni... Jacob és én?
- MICSODAAAA?! - ültem fel hirtelen az ágyban, mire mindketten nagy szemekkel néztek rám. Hupsz….
Direkt teszi ezt? Azt akarja, hogy szívrohamot kapjak? Ezt a mosolyt be kellene tiltani. Szemeibe merülve bámultam magam elé, mikor közelebb jött hozzám. Kezével gyengéden állam alá nyúlt és bezárta a szám. Észre se vettem, hogy szájtátva nézem… Jake még mindig nem vette el a kezét. Érintése forrón perzselte bőrömet. Hogy létezhet ilyen tökéletes személy a világon? Hogy imádhatom ennyire? Arca közeledett az enyém felé. Arcom forróság öntötte el. Már megint ez az átkozott elpirulás. Már csak pár centi és… Nagy levegő… egy… kettő… háá…
- De édes. Pont, mint Bella. Ő is mindig elpirult – mondta Alice, miközben fejét betolta a miénk közé, nehogy történjen valami. Jake elhúzódott és kezét maga mellé ejtette. Ez meg mire volt jó? Alice… Ezért még kapni fog! Majd én is elrontom egy pillanatuk Jasperrel. Bár, az teljesen más… Alice és Jasper szeretik egymást. De mi nem, vagyis nem úgy. Szerelmem viszonzatlan Jacob részéről. De akkor mi volt ez előbb? Lehet, hogy csak képzelődtem és meg sem történt az egész? Megeshet… Mostanában olyan zavart vagyok.
- Jake, hol tartsuk a bulit? Itt vagy kereshetek helyszínt is? – kérdezte Alice, csillogó szemmel. Jacob felém se nézve habozott – Ne húzzuk az időt! Láttam, hogy beleegyezel, hogy mindent én intézek! – kacsintott Jake-re az energiabomba.
- Légyszi, légyszi, légyszi!!! – kérlelte tovább a farkasom.
- Rendben – mondta kissé komoran Jake. Most mi lett vele? Alice már le is ment. Csak ketten maradtunk. Jacob nem nézett rám. Megköszörültem a torkom, de még mindig csak a távolba meredt.
- Akkor én… most megyek. Majd beszélünk – mondtam és elindultam a szobámba. Semmi reakció. Ennyire kellemetlen volt neki a „majdnem csókunk”? Most már totál zavar volt a fejemben.
Lenyomtam a kilincset és lehuppantam az ágyamra. Felsóhajtottam a történteken. Meglepődve vettem észre, hogy nem vagyok egyedül. Alice volt bent a szobámban. Az egyik pillanatban még a laptopján ügyködött valamit, majd már fel is pattant és a távolba meredve figyelte a jövőt. Mikor visszajött a jelenbe, odasietett hozzám.
- De jó, hogy itt vagy Nessie! A buli holnap lesz, rengeteg dolgunk van még! Most láttam, hogy ma még elmegyünk vadászni. A házat, ahol lesz, este díszítem, amíg alszotok. Aztán holnap reggel 8-kor ruhavásárlás, 10-re itt kell lennünk, hogy megcsináljam a hajad és a körmöd, a buli 2-kor kezdődik – hadarta egy levegővel. Meglepődve figyeltem rá. Vásárlás? Haj és köröm? Minek? De egy dolog még ennél jobban is aggasztott:
- Vadászni? Muszáj? – kérdeztem reménykedve. – Most nem vagyok éhes, amúgy is, majd eszek szendvicset. Nem kell vadászni.
- Ness! Igen, muszáj. Nekem hihetsz. Bármi rossz történhet, fel kell készülni – mondta Alice.
- De én nem tudok vadászni! – fakadtam ki.
- Nyugodj meg, majd belejössz – kacarászott Alice, azzal húzni kezdett az ablak… Az ablak felé?!
- Alice, most meg hova mész? – kérdeztem értetlenkedve. Kint már sötét volt, olyan 8 óra lehetett.
- Vadászni. Veled. Emlékszel? Vagy nem olyan jó a memóriád, mint az enyém? – nevetett még mindig a kobold.
- Az ablakon keresztül? – kissé hisztérikussá vált a hangom.
- Igen – vigyorgott Alice. Kiugrott az ablakon és jelzett, hogy kövessem. Óvatosan kiléptem a párkányra, és nagy meglepettségemre tökéletes egyensúlyban maradtam. Önelégülten elmosolyodtam és kiugrottam az ablakon.
- Eddig jó! – dicsért meg Alice, majd egy erdő felé mutatott – Gyere!
Hihetetlen gyorsasággal rohanni kezdtem utána. Ahhoz képest, hogy milyen sötét volt, mindent olyan tisztán láttam. Mikor már egy ideje futottunk, édes illat csapta meg az orrom. Ezt az illatot sokszor éreztem, csak most sokkal erősebben. Torkom égett. Megálltam, mire Alice odajött hozzám.
- Mi a baj, Ness? – kérdezte aggódva. Kissé nehezemre esett beszélni, mert az égető érzés egyre erősödött.
- Miért kapar a torkom? Vagyis miért ilyen erősen? – mondtam alig hallhatóan.
- Ez természetes, Renesmee. Ez a vérszomj. Eddig azért nem vetted ennyire észre, mert nem is tudtad, hogy létezik ilyen. Még mindig csodálkozok, hogy ahhoz képest milyen jól fogadtad ezt az egészet. Mint amilyen Bella volt. Neked is más a gondolkodási módod… - nyugtatott Alice, de a végét már nem bírta ki mosolygás nélkül.
A bódító illat egyre jobban megcsapott. Abba az irányba kaptam a fejem, ahonnan éreztem az állat vérét.
- Menj csak. Minden jól fog menni. Láttam – mosolygott rám bátorítóan Alice.
De már nem is törődve vele, futottam az édes illat irányába. Nemsokára meg is láttam. Egy párduc volt. Nem tudtam, hogy mit teszek. Testem magától mozgott. Halkan mögé lopództam, és egy hirtelen ütéssel elvesztette az eszméletét az állat. Fel sem fogtam, hogy mit csinálok. Fogaim belemélyesztettem és „inni” kezdtem az édes nedűt. Az torkom fellángolt, majd enyhülni kezdett az égető érzés. Mikor végeztem, elhajítottam magamtól az élettelen testet. Jesszus! Az imént megöltem egy állatot! Hogyan?! Az egész olyan természetes volt, sőt jól esett.
- Na látod, így kell ezt – termett mellettem Alice.
Ruhámra néztem. Teljesen elázott a vértől és foltos lett.
- Nyugi, vettem neked egy pár ruhát – mondta, és már előre féltem, hogy neki mennyi is jelenti a párat. – Mehetünk?
- Igen, már tele vagyok – válaszoltam, és megfogtam a hasam vigyorogva.
Elindultunk haza. A szél, gyorsaságom miatt, üdítően hatott rám. Már késő este volt.
Mikor hazaértünk, Jazz és Dora kint beszélgettek, Jake pedig a konyhában munkálkodott. Alice rögtön a szobába húzott és lecseréltette ruháim pizsamára. Nagy nehezen beleegyeztem egy csipkés, rövid darabba, de csak, mert nem akartam megbántani. Lementünk a konyhába.
- Szia Jake! Mit csinálsz? – kérdezte mosolyogva Alice.
- Vacsorát – jelentette ki komoran és még mindig nem nézett rám. Mit tettem? Meguntam ezt az egészet és leültem a tévé elé. Az NCIS késő esti ismétlése ment. Lábaimat felhúztam a kanapéra, és lehunytam szemeimet. Csak hallgattam a műsort. Kissé szédültem is, de nem nagyon foglalkoztam vele. Pilláimat elnyomta az álmosság, és tudatlanság lepte el fáradt testem.
Alice szemszög
Hazaérésünk után ráadtam Ness-re egy cuki pizsamát. Olyan kár, hogy nem alszok. Így nincs okom vásárolni magamnak ilyet. Nessie-n nagyon jól állt. Mondjuk, nem csak úgy adtam rá. Jake-nek akartam egy kis meglepit szerezni, mert délután elrontottam a kedvük. De muszáj volt. Mindennek eljön az ideje… Lementünk a konyhába.
- Szia Jake! Mit csinálsz? – kérdeztem várva, hogy ránézzen Renesmee-re.
- Vacsorát – mondta fagyosan, csak maga elé figyelve. Miért nem néz rá? Nem is figyel a kis „meglepetésemre”?
Nessie elment, s a kanapéra feküdt TV-t nézni. Szegény. Milyen nehéz lehet neki… Ha Irina akkor nem haragszik meg ránk, ha nem szól a Volturtinak… Merengésemből Nessie halk szuszogása ébresztett fel. Elaludt. Nagyon fáradt lehetett. Jut eszembe, kellene venni holnap pár dögös rucit, a látomásomhoz. Milyen jó lesz! Úúúúúúgy várom! Odamentem Jacobhoz beszélni.
- Ez meg mi volt? – kérdeztem durcásan. – Nem is figyelsz a meglepetésemre?
- Milyen meglepetés? – kérdezte Jake. Hozza a szokásos formáját… Ilyen hülye is csak egy vérfarkas lehet.
- Hát Nessie ruhája… Bár látni fogsz rajta még másabbakat is… - akartam mondani célozgatva, de Jacob közbevágott.
- Alice! Nem érted, hogy semmi sincs, és semmi se lesz köztünk? – morgott rám Jake. Ekkora hülyét. Még hogy nincs köztük semmi?
- Ha neked ez semmi, akkor én utálok vásárolni…
- Alice! Fogd már fel! Nessie megmondta, hogy én mindig az apja maradok. Ő nem szeret engem úgy, és ha neki ez kell, hogy boldog legyen, akkor jó.
- Mondd, te teljesen megbuggyantál? Szegény Ness nem érti, hogy mi bajod volt ma délután. Azt hiszi miatta vagy ilyen fagyos - nyitottam fel a szemét.
- Magát hibáztatja? – kérdezte döbbenten Jake.
- Okos kutyus! Úgyhogy ha nem hozod rendbe a dolgokat, velem gyűlik meg a bajod – fenyegettem meg. Jake még mindig lefagyva állt ott. Azt hittem, hogy a vérfarkasoknak is jobb az észjárásuk. Na ennyit erről… Renesmee motyogni kezdett álmában:
- Ne… Kérlek ne. Ne hagyj itt. Én szeretlek! – suttogta forgolódva. Pont, mint Bella. Álmában beszél…Vigyorogni kezdtem, mert tudtam, hogy ez csak a kutyusnak szólhat. Jake szívverése felgyorsult, majd a szerelmes kifejezését csalódott arcra cserélte.
- Most meg mi van Jake? Az előbb mondta ki az érzéseit, a lány, akit szeretsz, erre ilyen világfájdalmas képet vágsz – mondtam összezavarodva.
- Nem engem szeret. Azt mondta, hogy szeretlek. Nem azt, hogy engem szeret. Ha rólam is álmodott, azért mondta, hogy szeret, mert szeret, mint az apját. Vagy ha nem velem álmodott, aminek nagy az esélye, akkor arról a Mattről áradozott – gondolkozott hangosan Jake.
- Erre csak két szót tudok mondani: HÜLYE VAGY! Még akkor se veszed észre az igazságot, ha az előtted áll és integet neked. Olyan vagy, mint Nessie. Ugyanúgy nem veszitek észre, hogy szeretitek egymást. Reménytelen egy páros… - sóhajtottam fel.
Kis csönd után megszólalt Jake:
- Azt hiszem, ideje felvinni Nessie-t, biztos rosszat álmodott. – Azzal elindult az alvó Renesmee felé.
Nessie szemszög
Egy szobában találtam magam. Egy sarokban álltam, távol mindenkitől, de nem is láttak. Mintha szellem lettem volna.
Körbenéztem. Egy szőke nő tartott a kezében egy csecsemőt. A nő csilingelő hangon beszélt hozzá:
- Nyugodj meg, Renesmee! Minden rendben lesz! Anya rendbe fog jönni.
Renesmee? Akkor most lát, vagy mi? De miért a kisbabának beszél? Ránéztem a gyerekre. Ismerős volt. Hirtelen döbbentség öntött el. A csecsemő én voltam. De mit is mondott még a nő? Anya rendbe fog jönni. Ezt hogy értette? Miért kell mindennek ilyen zavarosnak lennie? Dühös lépteket hallottam. Egyre közeledett a személy. Jake volt az. Az én Jacobom. De mit keres itt? És miért néz ki ugyanúgy, mint most? Össze voltam zavarodva. Könnycseppek gördültek le az arcomon. Mi történik most? Ekkor oda akartam menni Jake-hez, de ő elindult az ajtóhoz. Szeméből düh áradt. Dühös szemmel méregette a csecsemőt. De az nem én vagyok? Miért dühös rám? Lenyomta a kilincset, de még visszanézett. Zokogva estem a lábaihoz. Úgy össze voltam zavarodva.
- Ne… Kérlek ne. Ne hagyj itt. Én szeretlek! Muszáj velem maradnod! Nem mehetsz el! Úgy össze vagyok zavarodva…
De nem hallotta. Kezem átment a lábán. Csak egy szellem voltam.
Hirtelen összerázkódtam. Csak álom volt - nyugtattam magam. Nem nyitottam ki a szemem, csak próbáltam vissza aludni az NCIS epizódra. Épp rákoncentráltam a hallottakra, mikor valaki megszólalt:
- Azt hiszem, ideje felvinni Nessie-t, biztos rosszat álmodott.
Két kéz fogott meg a térdhajlatomnál, és a hátam alatt. Jake volt, aki felemelt. Most már legalább megbizonyosodtam róla, hogy tényleg csak álom volt az egész. Tettettem, hogy alszok, mert olyan jól esett ott lenni Jake kezei közt. Mikor az ajtómhoz értünk valaki kikapott a kezéből:
- Jake! Nessie alszik. Nem lenne szép, ha kihasználnád a helyzetet – mondta Alice és ő vitt be a szobába. Ne már… De milyen helyzetet használna ki Jake? Ekkor libabőrös lettem, mert a pizsama kevésbé takart. Tényleg milyen pizsama van rajtam? Mert ez nem a szokásos rövidgatya, póló összeállításom… Alice! Tényleg, a csipkés „pizsama” amit rám adott… Jake így hozott fel? De ciki… Alice már kiment, de 5 perc múlva valaki halkan bejött. Odasuhant az ágyhoz és felém hajolt.
- Jake! – nyitott be Alice. – Mondtam, hogy gyere ki!
- Naaa…. Csak egy jó éjt puszit! Csak egy jó éjt puszikát! Csak egy ici-pici jó éjt puszikát! Hogy ne álmodjon rosszat! Léééééégysziiii! – könyörgött Jacob. Mi van?!
Jake ajka elérte az arcom. Adott egy puszit a szám szélére. Kissé hosszúra nyúlt a puszi, de én csak élveztem csukott szemekkel, még mindig alvást szimulálva.
- Hagyd ezt abba Jake! - szólt rá Alice, mire a farkasom elhúzódott tőlem.
- Jó, csak hát... - motyogta Jacob.
- Nem tudsz várni? Idő kérdése és összejöttök! - szólt rá a kis kobold.
Várjunk... Mit mondott? Várni... Idő kérdése... Összejönni... Jacob és én?
- MICSODAAAA?! - ültem fel hirtelen az ágyban, mire mindketten nagy szemekkel néztek rám. Hupsz….
Sajnálom...
Bocsánatot kérek, mert tegnap már nemtudtam felrakni a frisst.
Moziba voltam - A Remember me-t néztem és egyszerűen fantasztikusat alakítottak! - utána pedig Shopping by night volt a Miskolci plázába, tehát este fél tizenkettőig ott voltam...
Még egyszer sajnálom.
A friss ma délután, 3-4 körül jön!:)
Puszi:
Sza
Moziba voltam - A Remember me-t néztem és egyszerűen fantasztikusat alakítottak! - utána pedig Shopping by night volt a Miskolci plázába, tehát este fél tizenkettőig ott voltam...
Még egyszer sajnálom.
A friss ma délután, 3-4 körül jön!:)
Puszi:
Sza
2010. május 7., péntek
9.Fejezet~Apa... Vagyis Jake~
- Egy vérfarkas közeledik... - morogta halkan Jasper, és Dora is felmorgott.
Ekkor már én is az ajtó felé fordultam. Most mi lesz? Matt jön? Lehet. Alice meghalt? Lehet. Az én farkasom is? Na azt már ne... Ha igen, akkor még szerencse, hogy most megöl engem Matt. Nélküle nincs értelme az életemnek. Ő az életem értelme. Vagy csak volt. De most szerencsére Matt engem is megöl. Elindultam az ajtó felé, nem törődve a hátam mögül jövő morgásokkal. Muszáj odamennem, hogy csak engem öljenek meg. Nekem már úgy sincsen miért élni. Ha imádatom tárgyának is vége... Ekkor lenyomódott a kilincs. Nagy levegőt vettem, és kifújtam. Az ajtó kinyílt. Alice volt az. Huhh - sóhajtottam megkönnyebbülve. Mert ha Alice él, akkor Ő is.
- Nessie! Megijesztettél! Ez nem fair! Majdnem szívrohamot kaptam, pedig az én esetemben ez elég nehéz... - kuncogott Alice.
- Apa hol van? - kérdeztem ijedten, mikor észrevettem, hogy nincs az ajtó előtt.
- Itt! - Lépett ki egy bokorból. - Csak átváltoztam - mosolygott rám és szívem vad vágtába kezdett. Odamentem hozzá és megöleltem. Ő feljebb húzott és megpuszilta homlokom.
- Miért mentél be egy bokorba, hogy átváltozz? - kérdeztem figyelemelterelés képen, mire apa lehajtotta a fejét.
- Szerintem jobban jártunk - nevett Jasper.
- Igen, ha csak nem akarod látni az izéjét - kuncogott fintorogva Alice is. Apa elpirult. Zavarba jött miattam. Muszáj volt más figyelemelterelést kitalálnom.
- Mit tettetek Matt-ékkel? - kérdeztem, bár ez tényleg érdekelt.
- Beszéltünk velük, hogy te nem jelentesz veszélyt, mert mostantól, minden héten elmész vadászni Jacobbal. - Vadászni?! - Mi pedig vegák vagyunk. Vagyis csak állatvéren élünk. És, mivel rájöttek, hogy Jacob vérfarkas, szövetkezni akarnak vele. Ezentúl segít nekik, ha idegen vámpír jár erre - mondta Alice.
- Én vadászni? - kérdeztem lefagyva.
- Igen - mosolygott rám a kobold. Hogy mi lesz ebből...
- Már megismerkedtél Dora-val? Jó barátok lesztek! Hidd el, látom! - mondta kellemesen zengő hangon Alice - És mást is látok ám! - nézett apámra, majd rám kacsintott.
- Alice! - mordultunk rá egyszerre, mire mind a ketten nevetésben törtünk ki.
- Mondtam én! - motyogta Alice, mire rosszallóan ránéztem. - Jól van, abba hagytam! - emelte a magasba a kezét. Azzal elment beszélgetni Dorával és Jasperrel. Apa elhúzott a kanapéig és leültünk egymással szembe. Szívem zakatolt. Mit akarhat mondani? Apa lehajtotta a fejét. Láttam rajta, hogy keresgéli a szavakat. Pár perc múlva megszólalt:
- Bocsáss meg kicsim! Én megértem, ha nem akarsz majd hozzám szólni ezentúl, sőt azt is, ha Alice-ékkel elköltözöl valahova. Az én hibám. Nem kellett volna eddig titkolnom. Bocsáss meg! - motyogta kérlelőn. Szenvedett. Rossz volt nézni.
- Apa, én nem is haragszom rád! Csak egy dolgot szeretnék kérdezni - kezdtem nyugtatni, mire apa meglepetten nézett fel rám.
- Mit? A természetfeletti lényekkel kapcsolatos? - kérdezte érdeklődve.
- Nem – legyintettem. - Igazából, már nem nagyon izgat, azon se lepődnék meg, ha találkoznék E.T.-vel vagy egy dementorral - kuncogtam fel.
Apa is elnevette magát, majd újból hozzám szólt:
- Mi lenne az a kérdés? - érdeklődött tovább.
- Hát az, hogy te akkor, vagyis hát, te és én, vagyis, te nem vagy az apám, ugye? - kérdeztem habozva.
- Nem - válaszolt lehajtott fejjel. Én vigyorogni kezdtem, és nem tudtam abbahagyni. Odamentem "apához" és megpusziltam, mire ő kíváncsian nézett fel.
- Ezt miért kaptam? - kérdezte mosolyogva.
- Csak úgy - vontam meg a vállam, de apa nem elégedett meg ezzel a válasszal, várta, hogy elmondjam, puszim igazi okát. - Mondom, csak úgy, apa....vagyis...
- Hívj nyugodtan Jacobnak - mosolygott rám. - De mások előtt apa vagyok - kacsintott rám, mire én elpirultam. Hogy lehet valaki ennyire édes? Mmm....
Alice nevetni kezdett. Feléjük fordultam.
- Nessie, kezded megőrjíteni Jazz-t az érzéseiddel - kuncogott a kobold.
Még jobban elpirultam mire mindenki nevetni kezdett. Körbe néztem a szobán, és ekkor vettem észre, hogy Dora nincs bent. Épp elterveztem, hogy megkeresem, mikor Alice megszólalt.
- A kertben van. Levegőre kellett mennie.
- Köszi - mosolyogtam rá, majd elindultam ki a házból. Apa utánam kapott és megfogta a csuklómat.
- Szeretlek Nessie! Nem vagyok az apád, de szeretném, ha velem maradnál! - nézett rám kérlelően. Amit csak kérsz - gondoltam magamban.
- Persze, hogy maradok, nekem mindig is az apukám leszel. - Vagy több, tettem hozzá magamban, és rámosolyogtam. Apa szemeiből csalódás tükröződött. Vajon miért? Elengedte a csuklóm és az ajtó felé vettem az irányt (ismét). A kert apró volt, mindössze egy kis sziklakertből, egy hintaágyból és egy napozószékből állt. Dora a hintaágyon feküdt, meggyötört kifejezéssel. Neki is nagy változást jelentett az elmúlt pár nap. Egy hasonlóság köztünk. Odamentem hozzá és leültem mellé a földre.
- Szia! - köszöntem, Dora felém fordította a fejét és felült. Próbált mosolyt erőltetni az arcára, de mikor észrevette, hogy nem veszem be, újra lekonyult ajka. Neki most már senkije sincs. Én szerencsére, nem tudom milyen érzés, de ettől függetlenül erős késztetést éreztem magamban, hogy odamenjek és megvigasztaljam. Ekkor a szemeire terelődött figyelmem. Vörösek. A belőle áradó vérszomjat csak úgy lehetett érezni. Újszülött. Ha közelebb megyek hozzá, meg fog ölni? Miket is gondolok? Ő nem akar bántani, kedvesnek tűnik.
- Odamehetek? - kérdeztem remegő hangon, mire ő bátorítóan megpaskolta a mellette lévő helyet. Elindultam a hintaágy felé, és leültem Dora mellé. Dora alig észrevehetően arrébb ült, bár az én figyelmem nem kerülte el. Milyen rossz lehet neki itt, mellettem. Pár nap. Pár napja még mind a ketten normális emberek voltunk. Vagyis én nem, de nem tudtam róla. Beszélnem kellett vele.
- Mi a baj? - Ilyen alapvető kérdést... - Vagyis azon kívül, hogy vámpír lettél? - javítottam ki magam.
Kinyitotta száját, majd bezárta. Nem tudott belekezdeni. Felkapott egy követ a földről, és gondolkozása alatt szemlélte azt. Egy ideig még hallgatott, majd megszólalt. Csilingelő hangja fájdalommal telt meg.
- A szüleim... Úgy hiányoznak! - suttogta és könnyek nélküli sírásba kezdett. Vállai rázkódtak. Meg akartam ölelni barátságosan, de nem mertem.
- Sss... - csitítgattam - Nagyon rossz lehet neked. De sajnos megtörtént. - Na, ez az Nessie, milyen megértő vagy...
- Miattam... - motyogta halkan - Miattam van! Miattam van! - mondta és felállt mellőlem.
Hangja felerősödött és dühössé vált. A kő a kezében összeroppant. Mikor kinyitotta tenyerét, porként hullott le a földre a kavics maradványa. Hogy érti azt, hogy miatta van?
- Nem vagy felelős érte! - mondtam neki meggyőződve.
- De igen! - mondta kissé hangosan, majd lehalkult. - Ha én nem vagyok, nem haltak volna meg. Ha én nem teszem tönkre az életünk, akkor most még élnének. Sőt, még én is - zokogta. Nem értettem miért hibáztatja magát.
Isadora szemszög
- Dora, nyugodj meg! Mond el, mi történt! - mondta Nessie. Leültem mellé, bár kissé távol, és megpróbáltam nem foglalkozni az égető érzéssel. Most erősebb volt a fájdalom. A tudat, hogy miattam haltak meg mindannyian. Nem csak apuék, hanem a többiek is. Ha nem vagyok olyan felelőtlen... Torkomat a vérszomjon kívül a sírás is égette, bár már nem tudtam könnyezni. Halkan belekezdtem.
- Az én hibám... Több okból is. Gazdag családban élek, vagyis éltem. Anyu és apu nagyon elfoglaltak voltak, nem törődtek velem. Csak az érdekelte őket, hogy jó eredményem legyen a suliban, és ne hozzak szégyent rájuk. De egy idő után már nagyon idegesített engem ez. Egyik este elmentem otthonról, azzal az indokkal, hogy korrepetálom barátnőmet, és náluk alszok utána. Anyuék nagyon örültek, hogy segítek valakinek tanulni, mert ez azt bizonyította, hogy felnéznek rám. De nem a barátnőmhöz mentem, mert igazából nem is volt egy lány se, aki kedves volt velem. Elmentem egy szórakozóhelyre, a nevét sem tudom. Táncolgattam, ittam majd megkínáltak füves cigivel az ott lévők. Nem akartam azt, hogy megint kiközösítsenek, ezért kipróbáltam. Azt hazudtam, hogy szoktam szívni és cigizek is. Elvettem a csikket. Mélyen beszívtam, de köhögni kezdtem tőle. A többiek röhögni kezdtek, és azt mondták, hogy semmi keresni valóm köztük. Megint megtörtént. Még egy hely, ahol nem szeretnek. Keseredésemben kirohantam és egy közeli parkban töltöttem az éjszakát. A füves cigi hatása miatt kissé szórakozottam tántorogtam össze-vissza egész este. Hirtelen elrohant előttem egy nő és egy férfi hihetetlen gyorsasággal, majd rá egy percre fekete csuklyás, fehér bőrű emberekkel találtam szembe magam. Egy alacsony, szőke hajú nő megkérdezte, hogy láttam-e a nőt és a férfit, és ha igen, akkor merre mentek. Bohókásan megmutattam nekik, hogy merre futottak. Megköszönték és eltűntek. Ezt az egészet a kábítószer hatásának adtam be. Leültem egy padra és elaludtam. Nem sokkal később egy hideg kézre keltem fel.
A hideg ujjak megragadtak és egy fához nyomtak. A fejem zúgott. Ránéztem támadómra. A nő volt, a képzeletemből, akit keresett a három csuklyás. De akkor, most, hogy-hogy itt van? Ha ezt csak álmodom, akkor miért fáj a fejem? A nő körmével felhasította a bőrt a nyakamon és rányomta ajkait. Mikor ébredek már fel? Hirtelen elszökkent tőlem a nő. Szemeiben dühöt láttam.
- Meg foglak ölni! Miattad. Miattad ölték meg Georges-t. Miattad találta meg a Volturi! Meg foglak ölni, de előtte még szenvedni fogsz! - morogta mérgesen és vörös szemei megcsillantak a sötétben. Nem tudtam miről beszél. Milyen Volturi? Odajött hozzám és megszorította a nyakam. Minden elsötétült, már csak a nő hangját hallottam, ahogy azt mondja:
- Akkor még találkozunk! - az emlékek hihetetlen fájdalommal jöttek elő.
- A nő engem hibáztatott a párja haláláért és azt mondta, szenvedek majd emiatt. És be is tartotta. Sorra ölt meg mindenkit ismerőseim közül. Először az osztálytársaimat, akiknek holt testést bedobta egy tóba és az otthonukban üzenetet hagyott, azzal a felirattal, hogy: Mindjárt jövünk, elmentünk csónakázni. Csak én tudtam az igazat. Csak én égtem legbelül a fájdalomtól. Miattam volt. De ez még koránt sem volt elég neki. A szüleim kitalálták, hogy menjünk el kirándulni a tisztásra, ahova kiskoromban mentünk. Ott talált ránk és ölte meg anyuékat. Engem is megakart ölni, de nem sikerült neki. Jasper megmentett, bár nem tudott végezni a nővel. Aztán átváltoztam. Erre most hallom, hogy a nagyim is meghalt. Az ő halálát az öregkornak adták be. De én tudom, hogy a vámpír volt, amiért nem sikerült megölnie. Meg fog keresni. Tudom... - már nem bírtam tovább beszélni, hangom elcsuklott a félelem miatt. Megint könnyek nélküli sírásba kezdtem. Meg fog találni a nő és meg fog ölni. Ha nem is, addig mindenkit megöl a szeretteim közül.
Nessie szemszög
Meg fog keresni. Tudom... - suttogta alig hallhatóan. Nem sok kellett ahhoz, hogy elsírjam magam, ezért inkább meg se szólaltam. Percekig ültünk így. Egy idő után enyhülni kezdett Dora vállainak remegése, és megszólalt.
- De most inkább mesélj te valamit. Szeretnék megtudni dolgokat a családodról - mondta mosolyt erőltetve arcára. Mégis mit mondjak? Nem is tudok róluk semmit.
- Hát igazából nem tudok rólunk sokat. Mindig azt hittem, hogy Jake az apám, és anyukámat elveszítettem. Az utolsó tényleg igaz, de Jacob nem az apukám. Erről még beszélnem kellene vele, mert engem is érdekel - motyogtam és felálltam - Ugye nem baj, ha most bemegyek? - kérdeztem Dorát.
- Nem baj, menj nyugodtan. Én is megyek mindjárt - válaszolta még mindig erőltetett mosollyal.
Elindultam az ajtó felé. Mikor beléptem a házba, nem láttam apá... Jake-t sehol. Körbenéztem, de senki se volt bent. Hirtelen meleg kezek fogták be a szemem.
- Na, ki vagyok? - kérdezte Jacob.
- Nem tudom - mondtam kuncogva. Leengedte kezeit a szememről és elém állt. Eszembe jutott Dora története, és örültem annak, hogy nekem legalább vannak rokonaim, barátaim.
- Többiek? - kérdeztem érdeklődve.
- A szobába vannak... Inkább nem mondok semmi következtetést - forgatta a szemeit Jake.
- Hahaha! Nagyon vicces! - kiabálta ki Jasper a szobából.
- Huhh... Itt még a vámpírnak is füle van - nevetett fel Jacob.
- Apa... izé, Jacob! Mesélsz nekem a családomról? Mármint az igazi szüleimről - kérdeztem.
Jake szemei felcsillantak. Szívem őrült vágtába kezdett. Hogy lehet valaki ilyen gyönyörű? Alice mellettünk termett és mosolyogva beszélni kezdett.
- Nagyszerű ötlet, Jake! Meg is szervezem! Igen, küldök nekik is meghívókat - gondolkozott hangosan Alice. Miről beszél?
- Beavatnátok? - néztem rájuk értetlenkedve.
- Tábortüzes partit szervezünk! - mondta mosolyogva Alice.
- Micsoda? - kérdeztem döbbenten.
- Jake ott akarja elmesélni a történetetek. Olyan lesz, mint régen, La Push-ban! - vigyorgott a kis kobold. Azzal elment szervezkedni. Ránéztem Jacob-ra szemöldök felvonva, mire ő rám mosolygott.
Ekkor már én is az ajtó felé fordultam. Most mi lesz? Matt jön? Lehet. Alice meghalt? Lehet. Az én farkasom is? Na azt már ne... Ha igen, akkor még szerencse, hogy most megöl engem Matt. Nélküle nincs értelme az életemnek. Ő az életem értelme. Vagy csak volt. De most szerencsére Matt engem is megöl. Elindultam az ajtó felé, nem törődve a hátam mögül jövő morgásokkal. Muszáj odamennem, hogy csak engem öljenek meg. Nekem már úgy sincsen miért élni. Ha imádatom tárgyának is vége... Ekkor lenyomódott a kilincs. Nagy levegőt vettem, és kifújtam. Az ajtó kinyílt. Alice volt az. Huhh - sóhajtottam megkönnyebbülve. Mert ha Alice él, akkor Ő is.
- Nessie! Megijesztettél! Ez nem fair! Majdnem szívrohamot kaptam, pedig az én esetemben ez elég nehéz... - kuncogott Alice.
- Apa hol van? - kérdeztem ijedten, mikor észrevettem, hogy nincs az ajtó előtt.
- Itt! - Lépett ki egy bokorból. - Csak átváltoztam - mosolygott rám és szívem vad vágtába kezdett. Odamentem hozzá és megöleltem. Ő feljebb húzott és megpuszilta homlokom.
- Miért mentél be egy bokorba, hogy átváltozz? - kérdeztem figyelemelterelés képen, mire apa lehajtotta a fejét.
- Szerintem jobban jártunk - nevett Jasper.
- Igen, ha csak nem akarod látni az izéjét - kuncogott fintorogva Alice is. Apa elpirult. Zavarba jött miattam. Muszáj volt más figyelemelterelést kitalálnom.
- Mit tettetek Matt-ékkel? - kérdeztem, bár ez tényleg érdekelt.
- Beszéltünk velük, hogy te nem jelentesz veszélyt, mert mostantól, minden héten elmész vadászni Jacobbal. - Vadászni?! - Mi pedig vegák vagyunk. Vagyis csak állatvéren élünk. És, mivel rájöttek, hogy Jacob vérfarkas, szövetkezni akarnak vele. Ezentúl segít nekik, ha idegen vámpír jár erre - mondta Alice.
- Én vadászni? - kérdeztem lefagyva.
- Igen - mosolygott rám a kobold. Hogy mi lesz ebből...
- Már megismerkedtél Dora-val? Jó barátok lesztek! Hidd el, látom! - mondta kellemesen zengő hangon Alice - És mást is látok ám! - nézett apámra, majd rám kacsintott.
- Alice! - mordultunk rá egyszerre, mire mind a ketten nevetésben törtünk ki.
- Mondtam én! - motyogta Alice, mire rosszallóan ránéztem. - Jól van, abba hagytam! - emelte a magasba a kezét. Azzal elment beszélgetni Dorával és Jasperrel. Apa elhúzott a kanapéig és leültünk egymással szembe. Szívem zakatolt. Mit akarhat mondani? Apa lehajtotta a fejét. Láttam rajta, hogy keresgéli a szavakat. Pár perc múlva megszólalt:
- Bocsáss meg kicsim! Én megértem, ha nem akarsz majd hozzám szólni ezentúl, sőt azt is, ha Alice-ékkel elköltözöl valahova. Az én hibám. Nem kellett volna eddig titkolnom. Bocsáss meg! - motyogta kérlelőn. Szenvedett. Rossz volt nézni.
- Apa, én nem is haragszom rád! Csak egy dolgot szeretnék kérdezni - kezdtem nyugtatni, mire apa meglepetten nézett fel rám.
- Mit? A természetfeletti lényekkel kapcsolatos? - kérdezte érdeklődve.
- Nem – legyintettem. - Igazából, már nem nagyon izgat, azon se lepődnék meg, ha találkoznék E.T.-vel vagy egy dementorral - kuncogtam fel.
Apa is elnevette magát, majd újból hozzám szólt:
- Mi lenne az a kérdés? - érdeklődött tovább.
- Hát az, hogy te akkor, vagyis hát, te és én, vagyis, te nem vagy az apám, ugye? - kérdeztem habozva.
- Nem - válaszolt lehajtott fejjel. Én vigyorogni kezdtem, és nem tudtam abbahagyni. Odamentem "apához" és megpusziltam, mire ő kíváncsian nézett fel.
- Ezt miért kaptam? - kérdezte mosolyogva.
- Csak úgy - vontam meg a vállam, de apa nem elégedett meg ezzel a válasszal, várta, hogy elmondjam, puszim igazi okát. - Mondom, csak úgy, apa....vagyis...
- Hívj nyugodtan Jacobnak - mosolygott rám. - De mások előtt apa vagyok - kacsintott rám, mire én elpirultam. Hogy lehet valaki ennyire édes? Mmm....
Alice nevetni kezdett. Feléjük fordultam.
- Nessie, kezded megőrjíteni Jazz-t az érzéseiddel - kuncogott a kobold.
Még jobban elpirultam mire mindenki nevetni kezdett. Körbe néztem a szobán, és ekkor vettem észre, hogy Dora nincs bent. Épp elterveztem, hogy megkeresem, mikor Alice megszólalt.
- A kertben van. Levegőre kellett mennie.
- Köszi - mosolyogtam rá, majd elindultam ki a házból. Apa utánam kapott és megfogta a csuklómat.
- Szeretlek Nessie! Nem vagyok az apád, de szeretném, ha velem maradnál! - nézett rám kérlelően. Amit csak kérsz - gondoltam magamban.
- Persze, hogy maradok, nekem mindig is az apukám leszel. - Vagy több, tettem hozzá magamban, és rámosolyogtam. Apa szemeiből csalódás tükröződött. Vajon miért? Elengedte a csuklóm és az ajtó felé vettem az irányt (ismét). A kert apró volt, mindössze egy kis sziklakertből, egy hintaágyból és egy napozószékből állt. Dora a hintaágyon feküdt, meggyötört kifejezéssel. Neki is nagy változást jelentett az elmúlt pár nap. Egy hasonlóság köztünk. Odamentem hozzá és leültem mellé a földre.
- Szia! - köszöntem, Dora felém fordította a fejét és felült. Próbált mosolyt erőltetni az arcára, de mikor észrevette, hogy nem veszem be, újra lekonyult ajka. Neki most már senkije sincs. Én szerencsére, nem tudom milyen érzés, de ettől függetlenül erős késztetést éreztem magamban, hogy odamenjek és megvigasztaljam. Ekkor a szemeire terelődött figyelmem. Vörösek. A belőle áradó vérszomjat csak úgy lehetett érezni. Újszülött. Ha közelebb megyek hozzá, meg fog ölni? Miket is gondolok? Ő nem akar bántani, kedvesnek tűnik.
- Odamehetek? - kérdeztem remegő hangon, mire ő bátorítóan megpaskolta a mellette lévő helyet. Elindultam a hintaágy felé, és leültem Dora mellé. Dora alig észrevehetően arrébb ült, bár az én figyelmem nem kerülte el. Milyen rossz lehet neki itt, mellettem. Pár nap. Pár napja még mind a ketten normális emberek voltunk. Vagyis én nem, de nem tudtam róla. Beszélnem kellett vele.
- Mi a baj? - Ilyen alapvető kérdést... - Vagyis azon kívül, hogy vámpír lettél? - javítottam ki magam.
Kinyitotta száját, majd bezárta. Nem tudott belekezdeni. Felkapott egy követ a földről, és gondolkozása alatt szemlélte azt. Egy ideig még hallgatott, majd megszólalt. Csilingelő hangja fájdalommal telt meg.
- A szüleim... Úgy hiányoznak! - suttogta és könnyek nélküli sírásba kezdett. Vállai rázkódtak. Meg akartam ölelni barátságosan, de nem mertem.
- Sss... - csitítgattam - Nagyon rossz lehet neked. De sajnos megtörtént. - Na, ez az Nessie, milyen megértő vagy...
- Miattam... - motyogta halkan - Miattam van! Miattam van! - mondta és felállt mellőlem.
Hangja felerősödött és dühössé vált. A kő a kezében összeroppant. Mikor kinyitotta tenyerét, porként hullott le a földre a kavics maradványa. Hogy érti azt, hogy miatta van?
- Nem vagy felelős érte! - mondtam neki meggyőződve.
- De igen! - mondta kissé hangosan, majd lehalkult. - Ha én nem vagyok, nem haltak volna meg. Ha én nem teszem tönkre az életünk, akkor most még élnének. Sőt, még én is - zokogta. Nem értettem miért hibáztatja magát.
Isadora szemszög
- Dora, nyugodj meg! Mond el, mi történt! - mondta Nessie. Leültem mellé, bár kissé távol, és megpróbáltam nem foglalkozni az égető érzéssel. Most erősebb volt a fájdalom. A tudat, hogy miattam haltak meg mindannyian. Nem csak apuék, hanem a többiek is. Ha nem vagyok olyan felelőtlen... Torkomat a vérszomjon kívül a sírás is égette, bár már nem tudtam könnyezni. Halkan belekezdtem.
- Az én hibám... Több okból is. Gazdag családban élek, vagyis éltem. Anyu és apu nagyon elfoglaltak voltak, nem törődtek velem. Csak az érdekelte őket, hogy jó eredményem legyen a suliban, és ne hozzak szégyent rájuk. De egy idő után már nagyon idegesített engem ez. Egyik este elmentem otthonról, azzal az indokkal, hogy korrepetálom barátnőmet, és náluk alszok utána. Anyuék nagyon örültek, hogy segítek valakinek tanulni, mert ez azt bizonyította, hogy felnéznek rám. De nem a barátnőmhöz mentem, mert igazából nem is volt egy lány se, aki kedves volt velem. Elmentem egy szórakozóhelyre, a nevét sem tudom. Táncolgattam, ittam majd megkínáltak füves cigivel az ott lévők. Nem akartam azt, hogy megint kiközösítsenek, ezért kipróbáltam. Azt hazudtam, hogy szoktam szívni és cigizek is. Elvettem a csikket. Mélyen beszívtam, de köhögni kezdtem tőle. A többiek röhögni kezdtek, és azt mondták, hogy semmi keresni valóm köztük. Megint megtörtént. Még egy hely, ahol nem szeretnek. Keseredésemben kirohantam és egy közeli parkban töltöttem az éjszakát. A füves cigi hatása miatt kissé szórakozottam tántorogtam össze-vissza egész este. Hirtelen elrohant előttem egy nő és egy férfi hihetetlen gyorsasággal, majd rá egy percre fekete csuklyás, fehér bőrű emberekkel találtam szembe magam. Egy alacsony, szőke hajú nő megkérdezte, hogy láttam-e a nőt és a férfit, és ha igen, akkor merre mentek. Bohókásan megmutattam nekik, hogy merre futottak. Megköszönték és eltűntek. Ezt az egészet a kábítószer hatásának adtam be. Leültem egy padra és elaludtam. Nem sokkal később egy hideg kézre keltem fel.
A hideg ujjak megragadtak és egy fához nyomtak. A fejem zúgott. Ránéztem támadómra. A nő volt, a képzeletemből, akit keresett a három csuklyás. De akkor, most, hogy-hogy itt van? Ha ezt csak álmodom, akkor miért fáj a fejem? A nő körmével felhasította a bőrt a nyakamon és rányomta ajkait. Mikor ébredek már fel? Hirtelen elszökkent tőlem a nő. Szemeiben dühöt láttam.
- Meg foglak ölni! Miattad. Miattad ölték meg Georges-t. Miattad találta meg a Volturi! Meg foglak ölni, de előtte még szenvedni fogsz! - morogta mérgesen és vörös szemei megcsillantak a sötétben. Nem tudtam miről beszél. Milyen Volturi? Odajött hozzám és megszorította a nyakam. Minden elsötétült, már csak a nő hangját hallottam, ahogy azt mondja:
- Akkor még találkozunk! - az emlékek hihetetlen fájdalommal jöttek elő.
- A nő engem hibáztatott a párja haláláért és azt mondta, szenvedek majd emiatt. És be is tartotta. Sorra ölt meg mindenkit ismerőseim közül. Először az osztálytársaimat, akiknek holt testést bedobta egy tóba és az otthonukban üzenetet hagyott, azzal a felirattal, hogy: Mindjárt jövünk, elmentünk csónakázni. Csak én tudtam az igazat. Csak én égtem legbelül a fájdalomtól. Miattam volt. De ez még koránt sem volt elég neki. A szüleim kitalálták, hogy menjünk el kirándulni a tisztásra, ahova kiskoromban mentünk. Ott talált ránk és ölte meg anyuékat. Engem is megakart ölni, de nem sikerült neki. Jasper megmentett, bár nem tudott végezni a nővel. Aztán átváltoztam. Erre most hallom, hogy a nagyim is meghalt. Az ő halálát az öregkornak adták be. De én tudom, hogy a vámpír volt, amiért nem sikerült megölnie. Meg fog keresni. Tudom... - már nem bírtam tovább beszélni, hangom elcsuklott a félelem miatt. Megint könnyek nélküli sírásba kezdtem. Meg fog találni a nő és meg fog ölni. Ha nem is, addig mindenkit megöl a szeretteim közül.
Nessie szemszög
Meg fog keresni. Tudom... - suttogta alig hallhatóan. Nem sok kellett ahhoz, hogy elsírjam magam, ezért inkább meg se szólaltam. Percekig ültünk így. Egy idő után enyhülni kezdett Dora vállainak remegése, és megszólalt.
- De most inkább mesélj te valamit. Szeretnék megtudni dolgokat a családodról - mondta mosolyt erőltetve arcára. Mégis mit mondjak? Nem is tudok róluk semmit.
- Hát igazából nem tudok rólunk sokat. Mindig azt hittem, hogy Jake az apám, és anyukámat elveszítettem. Az utolsó tényleg igaz, de Jacob nem az apukám. Erről még beszélnem kellene vele, mert engem is érdekel - motyogtam és felálltam - Ugye nem baj, ha most bemegyek? - kérdeztem Dorát.
- Nem baj, menj nyugodtan. Én is megyek mindjárt - válaszolta még mindig erőltetett mosollyal.
Elindultam az ajtó felé. Mikor beléptem a házba, nem láttam apá... Jake-t sehol. Körbenéztem, de senki se volt bent. Hirtelen meleg kezek fogták be a szemem.
- Na, ki vagyok? - kérdezte Jacob.
- Nem tudom - mondtam kuncogva. Leengedte kezeit a szememről és elém állt. Eszembe jutott Dora története, és örültem annak, hogy nekem legalább vannak rokonaim, barátaim.
- Többiek? - kérdeztem érdeklődve.
- A szobába vannak... Inkább nem mondok semmi következtetést - forgatta a szemeit Jake.
- Hahaha! Nagyon vicces! - kiabálta ki Jasper a szobából.
- Huhh... Itt még a vámpírnak is füle van - nevetett fel Jacob.
- Apa... izé, Jacob! Mesélsz nekem a családomról? Mármint az igazi szüleimről - kérdeztem.
Jake szemei felcsillantak. Szívem őrült vágtába kezdett. Hogy lehet valaki ilyen gyönyörű? Alice mellettünk termett és mosolyogva beszélni kezdett.
- Nagyszerű ötlet, Jake! Meg is szervezem! Igen, küldök nekik is meghívókat - gondolkozott hangosan Alice. Miről beszél?
- Beavatnátok? - néztem rájuk értetlenkedve.
- Tábortüzes partit szervezünk! - mondta mosolyogva Alice.
- Micsoda? - kérdeztem döbbenten.
- Jake ott akarja elmesélni a történetetek. Olyan lesz, mint régen, La Push-ban! - vigyorgott a kis kobold. Azzal elment szervezkedni. Ránéztem Jacob-ra szemöldök felvonva, mire ő rám mosolygott.
2010. május 4., kedd
°°Hírek°°
Az a helyzet, hogy az év végére nekünk is nagyon rá kell hajtani, tehát sok a tanulni való, meg ilyenek...
És mostantól a frissek minden Pénteken jönnek!
Sajnáljuk, de nem szeretnénk elkapkodni az írást!
Reméljük, azért még így is olvasni fogtok!:)
Üdv.:
Sza
És mostantól a frissek minden Pénteken jönnek!
Sajnáljuk, de nem szeretnénk elkapkodni az írást!
Reméljük, azért még így is olvasni fogtok!:)
Üdv.:
Sza
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
.jpg)